További megjegyzések az önmegfigyelésről; I. rész; M. Nicoll

Képesek megfigyelni a különbséget a saját életük és az általánosan vett élet között? Mit értenek ezen a kifejezésen: „az életem”- mint például amikor azt mondják: „Az életem boldogan telt” vagy „Az életem boldogtalanul telt”? Azt értik-e ezalatt, hogy a külső dolgok kellemesek voltak vagy épp ellenkezőleg, vagy pedig a belső dolgokat értik – azt, hogy a hangulataik, az érzéseik és így tovább, kellemesek voltak vagy épp ellenkezőleg? Bizonyára egyetértenek azzal, hogy néha egy ember, aki az életben jó külső körülmények között van, elegendő pénzzel és kellemes környezetben, bármiféle komolyabb baj nélkül, satöbbi, mégis boldogtalan és szomorú, míg másrészről egy ember, aki nagyon eltérő sőt ellenséges körülmények között él, gyakran pont az ellenkezőjét érzi. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a helyzetet! Mi is egy ember élete? - ez a dolog, amiről oly könnyelműen beszélünk, anélkül, hogy látnánk, mi is az valójában? Amikor az emberek nagylelkűen el szeretnék mesélni az életük történetét, miről is beszélnek? Eseményekről beszélnek, más emberekről, külső dolgokról.

Ám az ember élete két különböző dologból áll, amit föl kell ismernünk, ha az önmegfigyelés a célunk. Az ember élete nem csupán eseményekből áll, hanem állapotokból. Az állapotok belsők, míg az események külsők. Az állapotok az ember állapotai, vagyis belső állapotok, mint például rossz hangulat, az aggodalom szokása, a félelem és a hiedelmek szokása, balsejtelmek, depresszió – egyrészt. Vagy a másik részről jobb állapotok, a boldogság érzésének állapotai, az öröm és a hála állapotai. Ezek mind az emberen belül vannak – vagyis minden állapot az ember állapota. Az események külsők és kívülről érnek el bennünket. Mármost valakinek a belső állapota összhangban lehet egy külső állapottal, vagy következménye lehet annak, vagy éppen semmilyen kapcsolatban nem lehet azzal. De meg kell próbálni látnunk azt, hogy az állapotok és az események mindenek előtt két különböző dolog, mielőtt azon gondolkoznánk, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Vegyünk például egy kellemetlen eseményt. Megfelel-e neki az önök belső állapota? Mondhatják-e azt teljes bizonyossággal, hogy amikor a külső esemény bekövetkezik, akkor a belső állapotuk megfelel neki? Mondjuk tudják azt, hogy valamilyen kívánatos esemény fog bekövetkezni, és már előre várják azt. Mondhatják-e, hogy amikor elérkezik az esemény, akkor a belső állapotuk örömteli módon fogja azt fogadni? Vagy elismerik, hogy bár az esemény talán pontosan úgy történik, ahogyan remélték, valami mégis sokszor hiányzik? Mi az, ami hiányzik? Ami hiányzik, az a megfelelő belső állapot, aminek teljes mértékben össze kellene szövődnie az olyannyira várt külső eseménnyel. És, amint azt bizonyára tapasztalták már, általában a teljesen váratlan események kínálják számunkra a legjobb pillanatokat.

Vegyük most ezt az ideát – vagyis az összefüggést a belső állapotok és a külső események között. Hacsak nincs meg bennünk a megfelelő állapot, nem vagyunk képesek megfelelően kötődni a boldog eseménnyel – vagyis léteznie kell bennünk valaminek, amit magunkhoz kapcsolhatunk, és így tudjuk élvezni a külső eseményt. Az emberek mégis nagyon hajlamosak arra, hogy amikor az életükről gondolkoznak, azt higgyék, hogy az életük csakis külső eseményeket jelent, és ha nem történik meg velük egy bizonyos fajta külső eseményből egy bizonyos számú, akkor az életüket nagyon szerencsétlennek gondolják. Ám egy ember életképessége a belső fejlettségén múlik – vagyis a belső állapotainak a minőségén. Ugyanis, ami az állapotainkat illeti, belül található a szervezet, amivel az életünket éljük, és ha ez a szervezet teljesen bele van merülve mondjuk az önsajnálatba, aggodalmakba és egyéb negatív érzelmekbe, akkor nem számít, mennyire örömteliek a külső események, semmi sem történhet helyesen, egyszerűen mert a szervezet, amivel az életünket éljük – vagyis maga a személy – teljesen képtelen megfelelő kapcsolatot létesíteni azokkal az eseményekkel, amelyek a külvilágból érkeznek és amelyek valamennyi felüdülést és örömet hoznának számára. 

Egy ember várakozva nézhet egy külföldi utazás elé, és amikor az megtörténik, az egy esemény. De lehet, hogy közben ő annyira kicsinyes, annyira el van foglalva jelentéktelen dolgokkal, stb., hogy az egész utazás nem lesz más mint egy katasztrófa. És ebben az esetben az ember belső állapota a hibás. Ezért ha megkérdezzük magunkat, hogy miből áll a mi életünk, nem mondhatjuk azt, hogy pusztán eseményekből, hanem hogy sokkal inkább állapotokból. Tegyük föl, hogy valaki, akinek kedvenc elfoglaltsága az, hogy pesszimista, melankolikus és borongós hangulatú, arról panaszkodik önöknek, hogy az élet mennyire rossz dolog és nem is érdemes élni – vajon azt feltételezik önök ebből, hogy mindezt a megfelelő események hiánya, vagy a megfelelő belső állapotok hiánya okozza, és lennének-e olyan naivak, hogy azt gondolják, hogy ha rendeznek ennek az embernek egy jó kis partit, akkor ő majd attól megváltozik? A betegség az emberben magában van – és milyen sok embert figyelhetünk meg minden nap, akik a saját életüket és mások életét is elrontják pusztán a szörnyű belső állapotaik miatt – és akiket valójában be kéne börtönözni, mert még csak nem is dereng számukra, hogy milyen is a saját belső életük, az életet pedig, vagy amit annak neveznek, valami olyasminek képzelik, ami teljesen rajtuk kívül van.

Mármost az önmegfigyelés során próbáljanak különbséget tenni a külső események és a belső állapotok között és észrevenni, hogy hol állnak mind belső állapotuk szempontjából, mind pedig a külső esemény szempontjából. A külső események bármilyenek lehetnek. A külső élet nem egy sima papírlap, amin úgy megyünk végig, mint a hangyák. Hanem tele van hegyekkel és völgyekkel, jó idővel és rossz idővel. Ez az élet természete – azonban mi, szokásunk szerint, minden eseményt úgy tekintünk, mint ami kivételes, de legalábbis a kellemetleneket, mint pl. a betegséget, a háborút, satöbbi. Az élet különböző események sorozata, amelyek nagyobb vagy kisebb skálán érnek bennünket, és minden eseménynek megvan a saját különleges természete. És a belső állapotok is mindenfélék lehetnek. Minden személyes munka a belső állapotokat érinti, és mindannyian hallották már, hogy miféle rossz állapotokon kell dolgozni, és milyenekkel nem szabad azonosulni. Ha dolgoznak ezeken a rossz állapotokon, és megpróbálnak elkülönülni tőlük, akkor az élet kellemetlen eseményei nem fogják olyan könnyen fogva tartani önöket, és elszívni maguktól az erőt.

Az események befolyások, amik változatos kombinációik szerint minden percben változnak, és némelyek jobbak mint mások, de mindegyiküket tudatosan kell fogadni, még a jókat is – ezen az alacsony szinten, ahol mi vagyunk az univerzumban, vagyis a földön – és némelyek ezek közül nagyon veszélyesek, és semmi áron nem szabad velük azonosulni. Abból, amit elmondtunk, világosabbá válik, hogy az ember életére sokkal inkább úgy kéne gondolni, mint belső állapotaink sorozatára, és egy ember életének igazi története a belső állapotainak a története, különösen pedig a negatív érzelmeké. Az, hogy csak úgy akárhogyan élünk saját belső világunkban – ebben a hatalmas kiterjedésű belső világban, amihez mindenki csak az egyéni önmegfigyelés útján tud hozzáférni, és ami mindig láthatatlan marad mások számára – szóval ebben csak úgy élni a legrosszabb bűn, amit csak elkövethetünk.

Tehát ez a munka az önmegfigyeléssel kezdődik, és azzal, hogy észrevesszük a rossz állapotokat magunkban, és dolgozunk ellenük. Ezen az úton a belső élet elkezd megtisztulni, és mivel a belső életünk magához vonja a külső életünket, azzal, hogy megváltoztatjuk a belső állapotainkat, némelyeket kiéheztetve, némelyeket pedig táplálva, ezzel nemcsak a kívülről érkező eseményekhez való hozzáállásunkat változtatjuk meg, hanem azoknak az eseményeknek a természetét is, amik napról napra érnek bennünket. Csak ezen a módon tudjuk megváltoztatni az események természetét, amik velünk történnek. Nem tudjuk őket közvetlenül megváltoztatni, hanem csak az állapotaink megváltoztatásával – vagyis azáltal, hogy elkezdjük ezt a felfordult házat, amiben élünk, rendbe tenni. Nem az események számítanak, amik ma történtek önökkel – például hogy elveszítettek valamit, vagy valami elromlott, vagy valaki elfeledkezett önökről, vagy durván beszélt önökkel, stb, stb – hanem az számít, hogy önök minderre hogyan reagáltak – vagyis saját maguk állapotai közül melyikben voltak – mert itt található az igazi életünk, és ha a belső állapotaink helyesek lennének, akkor semmilyen külső természetű esemény nem tudna rajtunk felülkerekedni.

Próbálják ezért megkülönböztetni, mintegy gyakorlatként a tudatosabb élet érdekében a belső állapotokat és a külső eseményeket, és próbáljanak mindenféle külső eseményt, miután észrevették a természetét, a helyes belső hozzáállással kezelni – vagyis a helyes állapottal. Ha pedig erre nem képesek, akkor gondolkozzanak róla utólag: először próbálják meghatározni az esemény természetét, és észrevenni, ha ez a fajta esemény gyakran fordul elő önökkel, és próbálják világosabban látni azt efféle kifejezések használatával: „Ez az, amikor elkések.” vagy „Ez az, amikor elveszítek valamit.” vagy „Ez az, amikor rossz hírt kapok.” vagy „Ezt hívják kellemetlen meglepetésnek.” vagy „Ezt hívják kemény munkának.” vagy „Ezt hívják betegségnek.” Kezdjék ezzel a nagyon egyszerű módszerrel, és hamarosan látni fogják, hogy a különböző személyes események, és ebben a tekintetben az önök külső élete hogyan változik folyamatosan és hogy amit nem tudtak megtenni az egyik pillanatban, azt azt megtehetik a másikban. Mert az események olyanok, mint kinyíló és becsukódó ajtók. Akkor képesek lesznek látni a mindennapi élet kicsiny eseményeinek szintjén, hogy mely eseményeket okoztak önök, melyek véletlenszerűek, és így tovább.

És aztán gondolkozzanak az állapotukról, és hogy a meglehetősen jellegzetes eseményekkel milyen állapotban találkoznak, és hogy vajon az az állapot tényleg a megfelelő szerszám-e, amit használni kell, a megfelelő jegy, amit fel kell mutatni, a megfelelő módszer, amit azzal az eseménnyel szemben alkalmazni kell. Az embernek nagyon sok eseménnyel szemben meg kell tanulnia passzívnak lenni – vagyis egyáltalán nem reagálni, nem csinálni semmit. Ám passzívnak lenni a tudatosság nagy belső aktivitását követeli meg, hogy megakadályozzunk bármilyen gépies reakciót, amikor az esemény, gépies benyomásként érkezve, megérinti az elme és az érzés tisztán asszociatív gépezetét, amit önmagunkkal tévesztünk össze.