A feltámadás és a mennybemenetel között - egy találkozó részlete, amit Girard tartott Apollo-ban, 2010. május 5-én

A munka két világ között megy végbe: egy alsóbb világ-, amiből menekülni törekszünk és egy felsőbb világ között, ahová bejutni törekszünk. Annak az érzése, hogy kik vagyunk mi, fokozatosan kivonul az alsóbb világból, ám mielőtt teljes mértékben beléphetne a felsőbb világba, hosszú időszak telhet el, amely alatt egy köztes világ nézőpontjából tapasztaljuk magunkat. Amikor valaki elkezdi a munkát, az alsóbb világ a hamis személyiség világa, a magasabb pedig az esszenciáé; a kezdeti elkülönülés és azután az egyikből a másikba való átmenet akkor fejeződik be, amikor létrejön valami, ami a hamis személyiség és az esszencia között található, ez pedig a valódi személyiség. Később a valódi személyiség intézőként kristályosodik, az intéző pedig belép az esszenciába, különösen is a kőr kilences. Ezután az alsóbb világot az alsóbb Én (lower self) jelenti, a felsőbb világot pedig a jelenlét. Az intéző és a kőr kilences kombinációja képezi a köztes világot. Ennek meg kell osztania figyelmét mindhárom világ között, így tanulva meg, hogy egyszerre vegyen részt mind a háromban.

Megértésem szerint ez írja le az érett négyes számú embert. Azonban az önazonosság érzése folytatja felfelé tartó útját, és egyre inkább már nem intézőként tapasztaljuk magunkat, aki a felébredésért küzd, hanem harmadik szemként, aki arra törekszik, hogy a jelenlétet fönntartsa, és ne húzzák őt vissza az én-ek világába, legyenek azok bár magának az intézőnek az én-jei. Mostani megértésem szerint ez az ötös számú ember világa. Ő jelenlétként tapasztalja magát, ám jelenléte nem erős vagy szolid. Tovább tart, mint a jelenlét felvillanásai, amelyet a négyes számú ember tapasztal, ám még nincs annyira meghosszabbítva, mint a hatos számú ember majdnem állandó jelenléte. Így az ötös számú ember egy köztes világban éli meg magát a meghosszabbított jelenlét és az alsóbb Én között, ám erre felülről tekint, vagyis inkább a jelenlét nézőpontjából, mintsem a négy alsóbb központ nézőpontjából. A jelenlét ugyanaz, és, azt kivéve, hogy most már az intéző és a kőr kilences is az alsóbb világ részeként tűnik föl, az alsóbb Én is ugyanaz. Ami változott, az az ember hozzáállása.

[...]

Jól szemlélteti az utóbbit az evangéliumi beszámoló Jézus tevékenységéről feltámadása és mennybemenetele között.

János 20, 17: Jézus így szólt hozzá [Mária Magdolnához]: "Ne érints; mert még nem mentem föl Atyámhoz: hanem menj el testvéreimhez és mondd nekik, fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

Amikor a jelenlét először megjelenik, akkor még törékeny. Az intéző szempontjából olyan, mint egy gyertya lángja, amit meg kell védeni az alsóbb Én szelétől, ám a jelenlét szempontjából ez sokkal inkább a négy alsóbb központtól való elkülönülés fenntartásának kérdése, mivel bármilyen azonosulás, még ha a kőr kilencessel is történik az, elegendő ahhoz, hogy kioltsa. Ezért Krisztus, mint az újonnan transzcendálódott intéző, közvetlenül feltámadása után így szól Máriához (a kőr kilenceshez): "Ne érints." Ezt úgy is lehet fordítani, hogy "Ne tarts vissza," vagy "Ne ragadj meg engem." A jelenlétnek növekednie és fejlődnie kell - föl kell mennie az Atyához - ám a négy alsóbb központ gépies reakciója az, hogy maguknak követelik azt - "Jelen vagyok!" - és így lehúzzák a saját szintjükre.

János 20, 26-29: Nyolc nap elteltével pedig ismét együtt voltak tanítványai és Tamás is velük volt: akkor bejött Jézus, miközben az ajtók zárva voltak, megállt középen és így szólt, "Békesség veletek". Azután ezt mondta Tamásnak, "Nyújtsd ide ujjadat és érintsd kezeimet; és nyújtsd ide kezedet és tedd az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.

A nyolc nap a négy szótlan lélegzet belégzését és kilégzését jelenti, tehát most már a jelenlét egy bizonyos stabilitást nyert. Még mindig szükséges, hogy az ajtók zárva legyenek - a kőr kilences befejezte a sorozatot, és sikeresen elkülönült a sok én-től - ám most már a jelenlétet nem fenyegeti a központok érzelmi részeinek kezdeti izgatottsága - és végül is a kőr kilences a király érzelmi része! Ehelyett a jelenlét most már megengedheti a munkaéneknek, hogy közel jöjjenek és megérintsék. Végül eljön az idő, amikor a jelenlét elég erőteljes ahhoz, hogy az én-ek nem tudják zavarni, mégha a a kezeiket ráteszik, akkor sem.

Az intéző alsóbb nézőpontjából az a kérdés, hogy mit jelképez Tamás. Az én esetemben néha vannak olyan én-jeim, amelyek kételkednek abban, hogy amit tapasztalok, az "valódi jelenlét"-e. A jelenlét közvetlenül ismeri önmagát; az intéző azonban csak a négy alsóbb központra, különösen a kőr királyra kifejtett hatásából tapasztalja a jelenlétet. Továbbá, míg a jelenlét az okot és az okozatot úgy tapasztalja, mint egyetlen dolog két aspektusát, addig az intéző, mint a négy alsóbb központ funkciója, ennek a törvénynek alávetve marad, ezért számára igazolni kell, hogy a szenvedés, amit a saját szintjén tapasztalt, az közvetlenül kapcsolódik a jelenlét jutalmához.

Végül, bár Tamásnak most már közvetlen és igazolható tapasztalata van az isteni jelenlétről, a többi én-nek, még a munkének legtöbbjének is, nincs ilyen tapasztalata. Ezért az intéző kell hogy rendelkezzék hittel. Rodney Collin úgy határozta meg a hitet, mint soha nem kételkedni egy igazságban, amit egyszer már igazoltunk. Kétség és hit az intéző szintjén vannak, ám a jelenlétnek nincs szüksége hitre, mert nem kételkedik; egyszerűen tapasztal. Ahogyan Ouspensky mondta, az ember egyszerűen olyannak látja a világot, amilyen. Mit kéne még itt igazolni? Minden egyértelmű. Ám az intéző számára szükséges a hit.

[...]

The Art of Presence, 130-134.