Egyike a legérdekesebb ideáknak, amiket ebben a szisztémában találni lehet, az, miszerint az embernek egyszerre több elméje is van, és hogy az intellektus csak az egyike ezeknek az elméknek. Vegyük a különböző központok diagramját, ezen tanítás szerint:
Intellektuális központ
Érzelmi központ
Ösztönös-mozgási központ
Ezeknek a központoknak mindegyike egy "elme". Mindegyikük más-más fajta elmét képvisel.
A központokat nagy vonalakban kifinomult és rendkívül összetett gépekhez lehet hasonlítani, és mindegyik ilyen gépet más célra és felhasználásra tervezték. Továbbá mindegyik gép számos kisebb gépből áll, vagy gépekből a gépeken belül, és ezek maguktól képesek működni. Vagyis lehetséges, hogy az egész gép, vagyis az egész központ működik; és lehet, hogy csak egy kicsiny része. Mindenki rendelkezik ezekkel a rendkívül összetett és kifinomult gépekkel, ám mivel semmit vagy majdnem semmit sem tudnak róluk, az emberek hajlamosak rosszul használni őket. Valójában azt hiszik, hogy csak egyetlen elméjük van, és hogy ez az egyetlen elme képes törődni mindennel. Az egyetlen elme elképzelése pedig összekapcsolódik azzal az illúzióval, hogy az ember egységes - vagyis, a képzelődésnek abban a formájában, amit mindenki magában hordoz - hogy ő belül egyetlen egység, akinek egyetlen akarata van, és egyetlen állandó "Én"-je, valamint teljes tudatossággal, önismerettel és a cselekvés hatalmával rendelkezik. Nagyon különös és érdekes dolog, hogy senki sem képes ezen elég mélyen elgondolkozni - mert ez vezetne az ember belső "betegségének" a forrásához - és olyan sokáig tart, amíg valaki képes fölismerni, hogy ő belül nem egy, hanem sok; hogy nem egység és harmónia, hanem sokaság és diszharmónia; hogy nincs egyetlen állandó, valóságos "Én"-je, hanem több száz különböző és teljesen ellentmondó "én"-ből áll, amelyek a különböző pillanatokban irányítják; hogy nincs állandó akarata, hanem egy sereg változó és ellentmondó akarata, amelyek minden egyes ilyen "én"-hez tartoznak; hogy csak ritkán rendelkezik a tudatosság pillanataival, és ehelyett egy különös alvajáró állapotban van, és ennek következtében nincs igazi erejük a cselekvéshez, és ezért egy olyan világban él, ahol minden csak történik, és senki sem tud megakadályozni semmit, hogy meg ne történjen. Még azt az eszmét is, hogy az embernek nem egy elméje van, hanem különböző központjai vagy elméi vannak, el lehet utasítani vagy fantasztikusnak lehet tartani, mint ahogy azt a kijelentést is, hogy az emberek nem tudatosak. Valójában senki sem akar szembesülni magával, vagy a valódi helyzetével.
Így az ember ahhoz ragaszkodik, amit magáról képzel, és mivel így ahhoz ragaszkodik, ami nem létezik, ami valótlan, ez lehetetlenné teszi számára hogy létezzen és valóságos legyen - vagyis az legyen, amivé válhatna, és amiért meg lett teremtve. Talán hallották már azt a mondást a Munkában, hogy mindenkiből lehet milliomos, ám hogy valaki milliomos legyen, először föl kell ismernie, hogy jelenleg nem milliomos. Ebből a szempontból mindenki olyan, mint a gazdag ifjú a példabeszédben: mint az ember, aki gazdag saját értékének érzésében, aki úgy tulajdonítja magának a jóságot, mint a saját tulajdonát, és aki mélyen azonosul a saját erényeivel. Emlékeznek, hogy azt mondták neki: menjen, és adja oda mindezt a szegényeknek - vagyis saját maga valódi, esszenciális, ám kifejletlen részének, akit éhezésben tart a "gazdag" személyiség. Mármost egy ember nem valószínű, hogy képes befogadni bármit is, amit a központok helytelen működéséről tanítanak, hacsak nem ért már el ahhoz a ponthoz, amelyben fölismeri, hogy tényleg különböző központok léteznek benne. Mindannyiuknak meg kell érteniük, hogy ez nem egy fantasztikus eszme, és nem is egy pusztán elméleti idea. Ez tény; és egyike a legnagyobb jelentőségű tényeknek annak számára, aki szeretné jól felhasználni az életét, és nem szeretné, hogy az valami félresikerült, formátlan, és nagyrészt értelmetlen dolog legyen.
Vagyis azt kérik önöktől, hogy gyakorolják az önemlékezést, ami az önmagunk megváltoztatásához vezető egyetlen út, és mindenekelőtt úgy gyakorolják, hogy vegyék észre a különböző központokat magukban. Ám még ez is nagyon nehéz, és az emberek még hosszú idő után sem képesek a maguk számára igazolni, hogy különböző központok léteznek bennük. Vagy megpróbálják egy pillanatra megfigyelni őket, és azt hiszik, hogy ez minden, ami szükséges.
Mindenekelőtt, mindenkiben három különböző ember van: az intellektuális ember, az érzelmi ember és az ösztönös-mozgási ember, ennek a három központnak vagy elmének megfelelően. Vagyis az ember egy dolgot gondol, egy másikat érez, és egy harmadikat érzékel - vagyis az érzékelései, amelyek az ösztönös központhoz tartoznak, különböznek az érzéseitől, amelyek az érzelmi központhoz tartoznak, és a gondolataitól, amelyek az intellektuális központhoz tartoznak. Tegyük föl, hogy megpróbálnak egy célt kitűzni, és veszik a fáradságot, hogy tisztázzák ezt a célt a maguk számára. Most tegyük föl, hogy valamitől idegesek lesznek; mi történik, csak a különböző központok szempontjából nézve? Ha idegesek, az azt jelenti, hogy az érzelmi központ negatívvá vált. Dühösek, ingerültek, csalódottak, vagy esetleg úgy érzik, hogy semmi sem ér semmit sem. Most tegyük föl, hogy az érzelmi központ elméjét követik, annak pillanatnyi állapotában: valószínű-e, hogy képesek követni a céljukat, bármi legyen is az? Természetesen nem. Ám ha átmennek az intellektuális központba - már ha képesek rá - és gondolkoznak a céljukról és hogy miért tűzték azt ki, akkor talán tartani tudják magukat a céljukhoz. Miért? Mert a helyzetnek megfelelő központot használják. Nem a helytelen központot használják, mert az érzelmi központot használni, követni, akkor, amikor az negatív: ez mindig az alkalmatlan központ használatát jelenti. De erről már eleget beszéltünk korábban. Ma nem annyira abban az értelemben kell beszélnünk a központok helytelen működéséről, hogy egy adott feladathoz a nem megfelelő központot használjuk, például azon gondolkozni, hogy hogyan szaladjunk le a lépcsőn, hanem a központok nem megfelelő részeinek használatáról lesz szó.
Amint azt tudják, minden központ három részre osztható, és mindegyik rész három további részre. Most nem beszélek a központok pozitív és negatív részre való felosztásáról. Minden központ leképezi magát és a többi központot három részében és három-három alrészlegében. Például az intellektuális központnak három része van, amelyek leképezik az ösztönös-mozgási központot, az érzelmi központot és az intellektuális központot, csak az egészet egy kisebb skálán. És ezek egyenként ugyanígy részekre oszlanak egy még kisebb skálán.
Minden központban az ösztönös-mozgási rész a leggépiesebb rész, és az emberek törvényszerűen a központoknak ezeknek a gépies alrészlegeiben töltik az életüket. Ám mielőtt részletesen beszélnénk a központok részeiről, egy elvet meg kell értenünk: miért töltik az emberek az idejüket a központok gépies részlegeiben? A válasz egyszerűen az, hogy ez nem kíván figyelmet. Amikor a figyelem gyakorlatilag nulla, akkor az ember a központok legalacsonyabb, legautomatikusabb résziben van. Ennek az az eredménye, hogy az ember anélkül mond és csinál dolgokat, hogy bármi fogalma is lenne arról, hogy mit is művel. A másik következmény az, hogy az illető nem képes alkalmazkodni semmilyen változáshoz vagy nem képes alkalmazni a tudását, hanem minden esetben teljesen gépiesen viselkedik, és azt ismétli, amire képes, akár csak egy gép. Mindannyian észrevehették már, hogy sokaknak milyen nehezére esik alkalmazkodni bármiféle új ideához vagy körülményhez, és hogyan ismételgetik azt, amire tanították őket, mintha iskolás gyerekek lennének.
Ahhoz, hogy a központok magasabb részeibe kerüljünk, a
figyelem erőfeszítése szükséges. Ez az alapelv. Vegyük például az intellektuális központ mechanikus részét. Ennek a szerepe az emlékek, benyomások és asszociációk
regisztrálása, és ez minden, amit normálisan végeznie kell - ha helyesen használják. Soha nem lenne szabad olyan kérdésekre válaszolnia, amelyeket az egész központhoz intéznek. És mindenekelőtt, soha nem lenne szabad semmilyen fontos kérdésben döntéseket hoznia. És itt van az első példánk a központok helytelen használatára, ami részeiket alrészlegeiket illeti. Az intellektuális központ mechanikus része, amit formális résznek vagy formális központnak is neveznek, folyamatosan kérdésekre válaszol, és folyamatosan döntéseket hoz. Úgy akárhogyan válaszol, igénytelen kifejezésekben, tipikus kijelentésekkel és mindenféle zsargonban. Automatikusan válaszol, és azt mondja, amihez leginkább hozzászokott hogy mondja, mint egy gép. Vagy egy kicsivel magasabb skálán, sztereotíp módon válaszol, mint egy iskolai tanító vagy kormányhivatalnok, jól ismert mondatokat, párt-jelszavakat, szlogeneket, szólásokat, közmondásokat stb. használva. És az a különös, hogy sok ember mindig így válaszol, és soha nem veszik ezt észre; vagy azért, mert nem képesek semmiről sem gondolkozni, és rábízzák magukat az intellektuális központ mechanikus sőt automatikus kifejezéseire, vagy mert nem látják hogy mi jelentősége lenne az önálló gondolkozásnak, és annak, hogy felszabadítsák gondolataikat a mechanikus szavakból és kifejezésekből, amelyek a központ legalacsonyabb részlegeihez tartoznak.
Most elérkeztünk a figyelemhez. a figyelem a központok jobb vagy tudatosabb részeibe helyez bennünket. A figyelemnek három fajtája van:
1.) Nulla figyelem, ami a központok mechanikus részeire jellemző;
2.) az a figyelem, ami nem kíván erőfeszítést, hanem vonzódik a dolgokhoz, és csak az oda nem tartozó dolgok kizárását kívánja;
3.) az a figyelem, amit erőfeszítéssel és akarattal kell irányítani.
Mint mondtuk, az első fajta figyelem vagy nulla-figyelem a központok mechanikus részeihez társul; a második fajta a központok érzelmi részeibe helyez minket; a harmadik fajta pedig az intellektuális részekbe.
Vegyük megint példának röviden az intellektuális központot. Az egész intellektuális központ érzelmi része nagyrészt abból áll, ami tudásvágy, a megértés vágya, az ismeretszerzés vágya, a fölfedezés, a megértés növelése, a dolgok kitalálása, a tudás okozta kielégülés, az igazság kutatása, a tanulás öröme; fordítva pedig a nemtudás fájdalma, a tudatlanság, informálatlanság érzésével járó kielégületlenség, stb. Az érzelmi rész munkája teljes figyelmet igényel, de a központnak ebben a részében ez a figyelem nem igényel semmi erőfeszítést. Vonzza és megragadja a tárgy iránti érdeklődés.
Az egész intellektuális központ intellektuális része magában foglalja a képességet az alkotásra, feltalálásra, konstrukcióra, módszerek megtalálására, az összefüggések meglátásra, és a látszólag összefüggéstelen dolgoknak az összehozására egy olyan rendben vagy egységben vagy megfogalmazásban, hogy megláthassuk egy eddig rejtett dolognak az igazságát. Ez a rész nem képes irányított figyelem nélkül működni. A figyelem ebben a részben nem elragadott, hanem erőfeszítéssel és akarattal kell irányítani és megtartani; általában elkerüljük az ehhez a részhez tartozó munkát, ami így gyakran használaton kívül esik.
Ez alapján már észrevehetjük, hogy a központ melyik részében vagyunk. Következő alkalommal tovább megyünk a témában.
