A feminin dominancia mint harmadik erő
(Feminine Dominance as a Third Force, Creating a Soul, p. 136.)
A feminin dominanciával kapcsolatban talán a leginkább figyelmen kívül hagyott aspektus, és talán egyike azoknak, amelyeket a legnehezebb leírni, az a tény, hogy a feminin dominancia inkább funkcionál harmadik erőként, mint első vagy második erőként. Hogy ezt megérthessük, idézzük emlékezetünkbe, hogy az alászálló oktávok - mint például a Teremtés Sugara, a negatív érzelmek, a hamis személyiség, és a gépezet legtöbb megnyilvánulása - intervallummal kezdődik, a dó és a ti közötti intervallummal. Az emberi cselekvés szintjén ezt az intervallumot helyes úgy vennünk, mint az inger és egy gépies válasz közötti intervallumot. A feminin dominancia gyakran képezi a harmadik erőt, ami az intervallumot áthidalja. Ez az a mindannyiunkban ott rejlő erő, ami ellenállhatatlanul vezet afelé, hogy úgy válaszoljunk, ahogyan programozva vagyunk, hogy válaszoljunk. Általában ez olyan simán működik, hogy még csak nem is vagyunk tudatában az intervallum létezésének. Egyszerűen úgy viselkedünk, ahogyan elvárják tőlünk, és ahogyan mi elvárjuk azt magunktól.
Az egyetlen eset, amikor észrevesszük a feminin dominanciát, az, amikor nem sikerül az intervallumon a szokásos, gépies módon áthaladni. Ez egy oldaloktávot indít el, amelyben az új ingert arra való képtelenségünk képezi, hogy simán átcsússzunk az eredeti dó-ti intervallumon; így olyan megnyilvánulások dó-ja kezd el szólni, mint például félelem, bűntudat, önigazolás, belső figyelembevétel és így tovább. Ismét, a feminin dominancia a harmadik erő: ezek a reakciók az elvárt viselkedések ilyen körülmények között; ezek azok, amiknek meg "kell" történniük az emberrel.
Ezeknek az oldaloktávoknak az erőssége (amelyek, sajnos mindannyiunk számára ismerősek) világosan demonstrálja a feminin dominancia erejét. Amint egy ilyen oktáv elkezdődik, azonnal elviselhetetlenné teszi a helyzetet, és azon kapjuk magunkat, hogy mindent hátrahagyva a megkönnyebbülést keressük ez alól. Így az intervallum áthidalódik, és mi hozzáfoghatunk azt csinálni, amit mindig is csinálunk, amit úgy érzünk, hogy csinálnunk kell, vagy kötelező csinálnunk, vagy természetes, hogy csinálunk, stb.
Ennek a folyamatnak a megtapasztalásához elegendő, hogy valami kicsiny célt tűzzünk ki a feminin dominancia ellenében, például szándékosan leütni egy pohár vizet az asztalról egy étteremben. Itt a feminin dominancia annyira erős, hogy ez a gondolat általános körülmények között egyszerűen elképzelhetetlen, és bármilyen kezdeményezés a véghez vitelére egy akkora belső vihart kavar, ami messze túl van az esemény nagyságrendjén. Egy másik hasznos kísérlet lehet, hogy valamilyen ártatlan udvariatlanságot követünk el (vagy éppen udvariasságot, az egyéni programozástól függően), mint például nem küldeni el elvárt üdvözlőlapot vagy ajándékot egy születésnapra. Bármelyik helyzetben gyorsan igazolhatjuk az áramlat erejét,mint ami a gépiesen előírt pályánkon tart minket, és azt az erőt is, amely visszatérít minket a pályára, amitől elkezdtünk eltérni.
Ha egyszer elkezdtük felismerni a feminin dominanciát ezekben a kicsiny pillanatokban, akkor el fogjuk kezdeni fölismerni befolyását a nagyobb mintázatokban, amelyek az életünket kialakítják (és amelyek, végül is, pusztán fölhalmozódásai számos kicsiny pillanatnak). Például egy ember, aki az uralom és hatalom jellemvonásokban nyilvánul meg, hogy megszerezze, amit akar, úgy érezheti, hogy ez az egyetlen módja a dolgok elintézésének, és másképpen tenni gyengének és nőiesnek tűnne, meg akkor őt kihasználnák, stb. A nő, aki erre reagál, úgy érezheti, hogy hogy ez az egyetlen módja, hogy megvédje magát, és másképpen tenni férfiasnak és agresszívnek tűnne. Hasonló hozzáállások figyelhetők meg a nőben, aki ügyetlenkedik, hogy kiváltsa egy férfi segítségét, és a férfiben is, aki kötelezve érzi magát, hogy segítsen rajta.
Mégis, nem is annyira az érzések és önigazolások azok, amik ezeket az embereket arra kényszerítik, hogy úgy tegyenek, ahogyan: legnagyobbrészt úgy teszik mindezt, hogy közben egyáltalán nem is éreznek ilyen érzéseket. Hanem, ahelyett, hogy magáról a feminin dominanciáról lennének megfigyeléseink, inkább a szokásos mintáinkkal szembeni viselkedésünkre érkező reakcióink, mintsem maguk a minták azok, amelyek a feminin dominancia nyomai, hasonlóan ahhoz, ahogyan a gondolatok az intellektuális központ működésének nyomai, a mozdulatok pedig a mozgási központ intelligenciájának nyomai. Ezek a nyomok személyenként változnak, függően a kulturális háttértől, programozástól és működéstől, ám a feminin dominancia ténye mindenki számára ugyanaz. Inkább a hozzáállások és elvárások egész mintázatának felel meg, amelyek a viselkedést kényszerítik, mintsem bármely konkrét viselkedésnek. Következésképp, amíg úgy viselkedünk, ahogyan "kellene"- vagyis, ameddig ez a harmadik erő hatékony - addig nem is vagyunk különösképpen tudatában, és még ha tudatában vagyunk is, nem vagyunk képesek különbséget tenni maga a feminin dominancia és a megnyilvánulások között, amelyeket eredményez.
Mindennek további következménye az, hogy bár az ember tanulmányozhatja a feminin dominanciát a viselkedésminták megváltoztatása útján, azonban egyáltalán nem szabadulhat meg tőle ilyen módon. Ezt elméletileg úgy magyarázhatjuk, hogy azt mondjuk, míg valaki a viselkedésmintákkal dolgozik, addig csupán a triász első és második erőivel dolgozik. Azonban hogy ezt gyakorlatilag is megértsük, példákat kell találnunk.
Kedvenc példáim egyike abból az időből való, amikor még a londoni központot vezettem. Az ottani tanítványok néha csodálták a New York-i tanítványok képességét arra, hogy "átugorják" a sorbanállást, és a feminin dominancia látszólagos hiányát, amit ez demonstrált. Amerikaiként azonban fölismertem, hogy egy New York-i úgy érzi, neki küzdenie kell a pozícióért, csakúgy, ahogyan egy angol úgy érzi, hogy neki türelmesen sorba kell állni. Továbbá, ha egy angol netán legyőzné belső ellenállását, és rávenné magát, hogy "tolakodóbb" legyen, attól még mindig a feminin dominancia befolyása alatt állna. Mindenekelőtt feminin dominancia az, ha valaki úgy érzi, hogy el kell vetnie azt a viselkedést, amit a feminin dominancia általában követel. Sőt, az ember cselekvési szabadsága ugyanolyan korlátozott, függetlenül attól, hogy arra van-e kényszerítve hogy programozásának megfelelően cselekedjék, vagy hogy programozásával szemben. A viselkedést mindkét esetben ugyanazok a befolyások határozzák meg; vagyis, míg a viselkedés különböző lehet, a gépiesség ténye nem, és így pszichológiailag egyre megy.
De ha nem szabadulhatunk meg a feminin dominanciától a viselkedés megváltoztatásával, akkor ugyan mi módon szabadulhatunk meg tőle? A válasz a "cselekvés" kérdésében rejlik, abban, hogy valaki hogyan lehet saját harmadik erejévé. Ahelyett, hogy gépezet lennénk, ami arra von programozva, hogy egyik vagy másik módon reagáljon, a "kell" és a "nem szabad" megfelelő érzéseivel együtt, ki kell fejlesztenünk önmagunknak - személyes létezésünknek - egy olyan érzését, amely a cselekvést választja. Azonban ezt nem szükséges külsőleg "bebizonyítani" - az megint csak feminin dominancia lenne. Következésképp, mivel alig van rá indokunk, hogy másképp cselekedjünk, ez azt jelenti, hogy az idő nagy részében szándékosan viselkedünk úgy, ahogyan elvárják, hogy viselkedjünk. Másképpen, a szabadság nem szükségszerűen jelenti azt, hogy valamit másképpen csinálunk; hanem azt, hogy másképpen létezünk. Az ember szándékos, tudatos színésszé válik a saját előadásában, ahelyett, hogy gépiesen játszaná szerepét. Ám attól még az ember színész marad.
Ezzel pedig eljutottunk az utolsó összetevőhöz, ami szükséges a feminin dominanciától való szabaduláshoz - ez pedig a magasabb erők, és a mi hozzájuk való viszonyunknak a megértése. Enélkül a feminin dominanciától való szabadság egy olyan felelősséget vonna maga után minden cselekedetünkért, és azoknak minden következményéért, ami túlságosan sok lenne, hogy elviseljük. Azonban, ha helyesen értjük meg a magasabb erőket, az egyetlen intelligens döntés, amit tehetünk, az, hogy szolgáljuk őket. Ahogyan Epiktétosz mondta, akaratunk az legyen, hogy a magasabb erők akarata legyen meg. Ez az a megértés, ami helyettesíteni tudja a feminin dominanciát, mint harmadik erőt az életünkben. Ám, a feminin dominanciától eltérően, ez nem gépies; erőfeszítés kell hozzá.
Ezen a ponton hasznos megjegyezni, hogy egy dó mind egy emelkedő-, mind pedig egy alászálló oktávnak kezdete lehet. Az alászálló oktáv magától történik meg; az emelkedő oktáv erőfeszítést igényel. Pszichológiailag, ennek az erőfeszítésnek a lényege, hogy az alászálló oktávot meg kell állítani, mielőtt még elkezdődne; vagyis el kell téríteni a dó-ti intervallumnál. Például a benyomás-oktávban, erőfeszítést (önemlékezést) kell végezni a dó-nál, különben a benyomás alászálló oktávba kerül, és gyorsan kicsúszik a gépezetből. Jelen esetben, az erőfeszítés az, hogy valaki szándékosan azt választja, ami történni fog, ahelyett hogy hagyná azt gépiesen megtörténni a feminin dominancia harmadik ereje alatt. Ez azonban csak akkor értelmes, ha azt, ami történik, a magasabb erők műveként fogjuk fel, nem pedig véletlen vagy emberi erőfeszítés eredményeként.
Habár mindez meglehetősen bonyolultan és filozofikusan hangozhat, elég egyszerűen összefoglalhatjuk. Hogy elkezdhessünk megszabadulni a feminin dominanciától, először meg kell törnünk a gépiesség lendületét (ahol az olyan dolgok jöttek szóba, mint a kísérletek a másképpen viselkedéssel), és aztán önemlékezéssel töltjük meg az így keletkezett intervallumokat, az egyetlen dologgal, amiről biztosak lehetünk, hogy mentes a feminin dominancia befolyásától.
1987. augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése