Gondolatok a szabadságról
(Thoughts on Freedom, Creating a Soul, p. 248.)
Úgy tűnik, sokkal több időt töltünk a börtönünk tanulmányozásával – a gépezet, a sok „én”, jellemvonások, stb. - mint amennyit annak a tanulmányozásával töltünk, hogy mit is jelentene szabadnak lenni. Azonban intellektuális központjaink (vagyis a börtönünk) kettős természete lehetetlenné teszi, hogy ezeket az ideákat egymástól külön is megértsük. Hacsak nem tudjuk, hogy mit is jelent szabadnak lenni, továbbra is cellából cellába fogunk költözni a börtönünkben, nem ismerve föl, hogy csak a fogság egy jól ismert formájától szabadultunk meg, nem pedig magából a börtönből.
Először is, azt mondhatjuk, hogy egy ember akkor szabad, ha meg tudja tenni, amit szeretne. Ezt kétféleképp lehet elérni: az első, hogy az ember azt szeretné tenni, ami számára lehetséges, a második pedig az, hogy mi leszünk az Abszolútum. Mivel az utóbbi pozíció már be van töltve, nincs hát más választásunk, mint hogy megbarátkozunk az első lehetőséggel. Így a szabadságnak a vágyaktól való szabadsággal kell kezdődnie. Ez az öntanulmányozás és önelfogadás munkája, az ember korlátainak fölfedezése, és képzeletbeli képünknek elengedése arról, hogy mit is tehetnénk.
Első ránézésre, a vágyak korlátozása nem tűnhet a szabadság nagyon kielégítő fajtájának. Ez azért van, mert a munka nem kínál szabadságot a gépezet számára; hanem a gépezettől való szabadságot kínálja. A képzeletbeli vágyaink a hamis személyiségen alapulnak, és mivel az egyes, kettes és hármas számú embereket ezek a vágyak uralják, azt mondhatjuk, hogy számukra a hamis személyiség „szabad”, és az esszencia és a magasabb központok vannak általa bebörtönözve. A szabadság kivívása lényünk magasabb részei számára azt jelenti, hogy az alacsonyabbat meg kell tanítani, hogy szolgálja őket. Ez a fejlődés minden szintjén érvényes: a személyiségnek az esszenciát kell szolgálnia, az esszenciát nevelni és fegyelmezni kell, hogy a magasabb központokat szolgálhassa, amelyek cserébe a magasabb erőket szolgálják. Függetlenül a szintünktől, mindig valamilyen törvények alatt leszünk; az alacsonyabb, gépiesebb törvényektől pedig úgy szabadulunk meg, hogy szándékosan alávetjük magunkat a magasabb, tudatosabb törvényeknek.
Ez a szabadság egy másik, látszólag paradox meghatározásához vezet minket, miszerint: a szabadság szolgálat. Azonban az ellentmondás ismét abból a szokásunkból ered, hogy lényünk alacsonyabb részeivel azonosulunk, és az ő szemszögükből nézzük a dolgokat. A magasabb részeink szemszögéből, mi lehetne egyértelműbb, mint hogy az alsóbbnak kell kívánnia, hogy szolgálhassa a magasabbat? Valóban, ha valaki őszintén megkérdezi magát, hogy mi az, amit igazán szeretne, végül is el kell vetnie minden vágyát, ami az A befolyás körébe tartozik, kezdve az olyan illuzórikus dolgokkal, mint a jólét, hatalom és hírnév, de beletartoznak ebbe az őszintébb örömök is, úgy mint család, barátok és boldogság, és végül arra a következtetésre jutunk, hogy amit a leginkább szeretnénk az az, hogy szolgáljuk a C befolyást.
Így, habár az a gondolat, hogy a szabadság szolgálat, elsőre ellentmondásosnak tűnik, amikor már megértjük, hogy amit igazán szeretnénk, az a szolgálat, akkor meglátjuk, hogy a legmélyebb vágyunk valóban olyan valami, amire már most is lehetőségünk van. Más szavakkal, szabadok vagyunk azt tenni, amit leginkább szeretnénk; csak éppen eddig még nem vettük a fáradságot, hogy fölfedezzük, mi is lenne az. Következésképp nem is annyira arról van itt szó, hogy kontrolláljuk vagy korlátozzuk a jelenlegi vágyainkat, mint inkább arról, hogy mélyebbre hatoljunk náluk, és teljesen őszintén, megkeressük a legmélyebb vágyainkat. Ha ebben a vállalkozásban sikerrel járunk, akkor azt fogjuk találni, hogy mint Epiktétosznak, az az akaratunk, hogy legyen meg a magasabb erők akarata, és ily módon a saját akaratunk rendíthetetlenné válik.
Ez nagyon erőteljes felismerés, és mint ilyen, könnyen vissza lehet vele élni. A bűn vagy a betegség triászában a harmadik erő kozmológiailag a legalacsonyabb a három közül. Az olyan szolgálat beteges természete, ami egy gépies harmadik erő következménye, mint például a feminin dominancia vagy a félelem, abból a tényből látszik, hogy általában negatív érzelmek kísérik, mint például önsajnálat vagy megbántottság. Ez különösen veszélyes az iskolában való szolgálat esetében. Amikor egy iskolában valamit gépies motivációból tesznek, az utat enged a hamis személyiségnek, hogy belekeveredjen a magasabb erőkkel való kapcsolatunkba, és lecsökkenti az esélyünket, hogy valaha is fölfedezzük az igazi szolgálatot és az igazi szabadságot.
A szabadság elérése, amit a munka kínál, a gyógyulás folyamatával kezdődik, azzal a triásszal, amelyben az anyag (mi, ahogyan vagyunk) újra fölfedezi a helyes formát (az igazi vágyainkat). A folyamat azzal jár, hogy először újraprogramozzuk gondolkozásunkat a dologról, utána pedig újraprogramozzuk az érzelmi központjainkat. Gyakorlatilag elég egészségessé kell válnunk ahhoz, hogy fölismerjük: nincs semmi, amit jobban kívánhatunk, mint hogy a magasabb erőket szolgáljuk. Ez megnyitja lényünket a magasabb rendű megértés felé, és megnyitja az utat az újjászületés folyamata előtt. Itt az a vágyunk, hogy a magasabb erőket szolgáljuk, első erő lesz; létezésünk (az eszköz, amellyel ezt elérjük) lesz a passzív erő; és a magasabb erők vezetik és irányítják mind az erőfeszítéseket, mind az eredményeket.
Ezáltal a szolgaság és a szabadság közötti különbség nem az első erő, vagyis a cselekvésünk eredménye lesz, hanem a harmadik erőé, a motivációé, a megértésé és a szolgált ügy nagyságrendjéé. Az első esetben az ember kényszerítve érzi magát, hogy szolgáljon, és ha a szolgálat valami nála alacsonyabb dolog, akkor a bűn folyamatává válik; a másik esetben, az ember a saját megértése alapján választja azt, hogy szolgáljon, és ha a szolgálat valóban a magasabb erők felé irányul, akkor az újjászületés folyamatává válhat.
Csak az újjászületés által érhetjük el a számunkra lehetséges szabadságot, vagyis hogy elkülönüljünk minden gépiességtől, és megtapasztaljuk a magasabb erők tudatos segítésének örömét. A börtön továbbra is ott lesz, talán még merevebben, formálisabban és hajlíthatatlanabbul, mint valaha, de annak fog látszani, ami mindig is volt; élettelen dolognak, mint a mag feltört héja, amiből mostanra kinőtt egy fa, melyet immár a szél ringat és a nap fénye melegít. Ez a fajta szabadság mindannyiunk számára elérhető. Hogy megszerezzük, csak annyi kell, hogy jobban kívánjuk ezt, mint börtönünk ismerős falait.
1984. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése