A sorozat - Girard Haven előadása

A sorozat

A Girard Haven által vezetett találkozók soraiból

Isisben, Milánóban, Bukarestben és Kijevben

Az angol változatot szerkesztette: Carlos L’Abbate

Mostanában azzal foglalkozom, hogy találkozóim sorának alapjaként, melyek a Kőr kilences sorozat felé megnyilvánuló érzelmi hozzáállásával kísérleteznek, a sorozatot különböző nevekkel illettem. Érdekes módon nem sokkal azután, hogy ezekre a találkozókra felkészültem, Robert is tartott egy találkozót “A sorozat számtalan elnevezése” címmel. Miután elolvastam ennek a találkozónak a szövegét, az volt az érzésem, hogy Robert leginkább arra összpontosított, hogy rámutasson: a nevek sokasága ellenére a sorozat mindig ugyanaz. Célom az általam vezetett találkozókon az, hogy előnyt kovácsoljak ebből a sok névből, és így a sorozatra különböző szemszögekből tekintsek. Robert megközelítése, úgy tűnik, jobban jellemzi azt, amit én a Magasabb központok gondolkozása alatt értek. Ők látják a dolgokban az egységet; különösképpen képesek látni valamit, mint ami a sorozat egésze, így a különböző neveket ennek az egésznek a leírásaként látják. Az alsóbb központoknak más részről viszont nincs meg az egészre való rálátásuk. Még a Kőr király és a Káró király is hajlik különböző idézeteket látni az egységes egész helyett, de azáltal, hogy megpróbálják ezeket az idézeteket összerakni és egyidejűleg össze is tartani őket, közelebb jutunk az egész megértéséhez.
Ez az, amit megpróbálok itt megtenni. A különböző idézetekre úgy fogok tekinteni, hogy meglássam, mit mutatnak be egyenként, majd pedig megpróbálom megérteni, hogyan illesszem őket egybe, és egyidejűleg kialakuljon az érzelmi hozzáállásom is, vagy érzelmi nézőpontom, mely túlmutat minden máson, amit a négy alsóbb központ meg tud nevezni.

Vedd köpenyed, szandálod, pálcádat, vászonruhádat és minden fegyvered, így levágod majd a fejét és elvágod nyakát azoknak a lázadó ellenségeknek, akik közel húzódnak hozzád, amikor halott vagy. – Egyiptomi szövegek, Kilépés a napvilágra

Ezt az idézetet fogom használni, hogy célomat illusztráljam. Sok különböző neve van itt a sorozatnak. Az egyik ezek közül a “fegyver”. Ebből a szempontból a Kőr kilencesnek az lehet a hozzáállása, hogy a sorozat csata, küzdelem. De a “pálca” támogatást jelent, és ha a sorozatra így gondolunk, akkor az olyasmit jelent, amire támaszkodni tudunk. Az intéző és a Magasabb központok is – a jelenlét – a “pálcát” arra használják, hogy segítsenek fenntartani a meghosszabbított jelenlét egyensúlyát. És itt vannak a ruházatok: a “köpeny”, a “szandálok”, és a “vászonruha”. Ebből a szempontból a sorozat olyasmi, amibe felöltözünk. Ahhoz, hogy ezt érzelmileg értékelni tudjuk, el kell képzelnünk az intézőt, vagy a Harmadik Szemet, amint a tízezer én között meztelenül sétálnak. El kell képzelnünk, milyen érzés meztelenül sétálni, és akkor elkezdünk érzelmiek lenni a ruházkodással kapcsolatban, afelé, hogy mit jelent a “vászonruha”, afelé, hogy mit jelent a “köpeny”. Így a sorozat egyidőben a “köpeny”, azaz védelem, befedés; a “pálca” a támasz; a “fegyver” pedig amivel harcolunk az alsóbb énnel szemben. A Kőr kilences így valóban kialakíthat egy olyan érzelmet, mellyel egyidőben körbeveszi mindezeket a hozzáállásokat.

Mikor pedig azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék ott egy ökröt és hízott borjút. – II. Sámuel 6:13

Robert hozzászólása: “Mikor pedig azok, akik az Úr ládáját vitték” – a sorozat – “hat lépést mentek,” – elérték a hosszú BE-t – “áldozék ott egy ökröt és hízott borjút” – az intéző feláldozta az alsóbb én által létrehozott képzelődést a meghosszabbított jelenlétért. Az “ökör” az alsóbb énre utal; a “hízott borjú” a sorozattal nem kapcsolatos énekre. 

Érzelmileg ez egy nagyon egyszerű és közvetlen hozzáállás a sorozat felé: egyik lépés a másik után a hat lépésért, és ez a sorozat. De ebben az idézetben az is benne van, hogy a ládát vitték. Robert a ládát folyamatosan a Kőr kilencesként kulcsolja, és ez az, amiről ezen a találkozón beszélni fogunk. A sorozat nem csak hat szó sorozata; nem csak az intellektuális központ, amely a sorozatot végzi. A Kőr kilencessel együtt kell behoznunk; a sorozatnak érzelminek kell lennie. Könnyű ezt megérteni. A sorozatot leírhatjuk egy darab papírra hat szóként, megmutathatjuk valakinek az utcán, és megkérhetjük, hogy olvassa el. Nem hozna létre jelenlétet, kivéve talán azt a pillanatot, amikor az illető meg lett kérve, hogy tegyen valami furcsaságot. A szavak önmagukban nem jelentenének semmit számukra, mert nem lenne érzelmi tartalmuk.

Mérsékelt ütemben kezdte, és felsétált bizonyossággal. – Az ezeregyéjszaka meséi

Itt a sorozatot sétaként látjuk. A séta nem csak lépegetés, ahol egyik lépés követi a másikat, nem összefüggéstelen járás. Lépések sora, melyek egymásba folynak. És így nem is annyira arról van szó, hogy először megtesszük a BE nevű lépést, majd a HOLD nevű lépést. Inkább arról, hogy a BE a HOLD-ba vezet. Így a HOLD pedig előre vezet a Témába. Így a hat egyéni lépés ideájától most a mozgás ideája felé haladunk, ahol a hat lépés szükségszerűen kapcsolódik egymáshoz.
Ugyanakkor gyakrabban találom úgy, hogy a gépezetem hajlandóságot érez, hogy túl sok energiát fektessen a jelenlét meghosszabbításáért tett erőfeszítésekbe. Ez egy módja annak, ahogyan az alsóbb Én belép a sorozatba, nem szükségszerűen átrohanva a sorozaton, mely igen nyilvánvaló lenne, hanem sétálva, így a sorozatom gyakran olyan, mint egy induló. Túl sok benne az erő, és ez azt jelenti, hogy az alsóbb Én bekúszik. Így hasznosnak találtam, hogy egy séta alakjában gondoljak rá. Ez egy méltóságteljes séta, talán egy szertartási menet, de mindazonáltal séta is.

Aki az Úton sétál, de feladatát abbahagyja, hogy így szóljon: “Milyen szép ez a fa!”, vagy :“Milyen szép ez a bevetett föld!”, az kockára teszi életét. – Simon rabbi

Robert hozzászólása: “Aki az Úton sétál, de feladatát abbahagyja, hogy így szóljon: “Milyen szép ez a fa!” – az Intéző, aki az Úton sétál a Be, Hold, Hear-rel, de megállítja sorozatát, hogy így szóljon: “Milyen szép ez a fa!”. Mi más lehet jobb, mint a Kőr kilences, aki valóban jelenlétet indít el? “Vagy: “Milyen szép ez a bevetett föld!” – milyen szépek a jelenlét magvai, melyek valóban megfogannak –“ az kockára teszi életét” – a sorozat életét.

Az alsóbb Én egyik kedvenc trükkje, hogy hihetetlen gondolatokat ajánl fel, melyek kifejezetten arra lettek szánva, hogy hízelegjenek nektek, és mint egy krokodil, lehúzzanak és elfojtsák a sorozatot.

Sétálunk, de folytatnunk is kell a sétát. Nem engedhetjük, hogy megzavarjanak. Ez éppenséggel nem az a közönséges séta egy csodás kerten keresztül. Ez egy nagyon célirányos séta. Az itt felsorolt példákhoz Robert nemrégiben más példákat is adott arra, hogyan lepték meg csodás gondolatok a sorozat alatt, és amelyeket félre kell, hogy tegyen. Amire itt Robert figyel, az az érzelmi elterelés. Például megvan az ideje annak, hogy a Kőr király érzelmileg hálás legyen a sorozatnak, vagy azért a segítségért, amit az iskolában vagy a tanártól kap, de amíg valóban a sorozatot mondjuk, ez a fajta érzelem eltérítés magától a sorozattól. Egy szempontból a sorozat azt jelenti, hogy érzelmi és intellektuális figyelemre összpontosítunk. A sorozat időtartamára, mely harminc másodperc körüli, megpróbálunk kizárni minden más gondolatot vagy érzelmet, és csupán a sorozatra koncentrálni, mint a jelenlét eszközére. Az a képesség, amivel figyelmünket uraljuk, az a királyok területe. Így amikor egy tanítvány megkérdezte: “Hogyan tudnám fejleszteni a Káró királyomat? Hogyan tudok a Kőr királyon dolgozni?”, a legjobb válasz: használd a sorozatot.
Egy másik példája egy jogos érzelemnek, mely nem lenne hasznos a sorozat alatt, egy régebbi napi kártyán volt olvasható; azt említette meg, amikor az alsóbb Én megnyilvánulásai a sorozat közben a külső igazodással kapcsolatos gondolatok lehetnek. A külső igazodás a jelenlét alapeleme, – ez a másokra való jelenlét – de a sorozat nem a megfelelő idő erre. Ez azzal kezdődik, hogy bemutatja: a sorozat egy eszköz. Ez nem annyira a munka utolsó állomása, mint inkább a tanulás eszköze. Olyan ez, mint a zenész, aki minden napját csak gyakorlással kell, hogy töltse: gyakorolni, hogyan kellene mozgatni az ujjait; gyakorolni légzésének uralását. Ez nem igazán ugyanaz, mint zenélni, de ez is szükséges ahhoz, hogy azt remélhessük, hogy egyszer majd jól fogunk játszani. A sorozat alatt a hála érzete, vagy egy külső igazodással kapcsolatos én olyan lenne, mintha a zongoristának, aki a skálát gyakorolja, egy hirtelen énje támadt volna arról, hogy Bach Partitáját eljátssza. Csodás dolog Bachot tudni játszani, de a zongorista nem fogja megtanulni, mivel útnak is kell indulnia, hogy ezt megtanulja. És természetesen a sorozatot tiszteletben tartva, még csak most kezdtük el, így nagyon fontos, hogy azt a célt tűzzük ki, hogy gyakorolni fogjuk azt megszakítások nélkül.

Ha Kedvesem sétálni kíván, sétálhat szememen. - Rúmí

If my Beloved wishes to walk, she can walk on my eyes. — Rumi

Ebben az idézetben az egyik érdekesség Rúmítól, hogy a sorozatra a Harmadik Szem szempontjából tekint. A legtöbb idézet, úgy, mint Robert jelenlegi tanítása is, úgy tűnik, hogy az intéző szempontjából van tekintetbe véve. Az intéző az, aki a sorozatot végzi, talán a Magasabb központok indítására, de ez az intéző munkája. Ő végzi a sorozatot, ő éri el a hosszú BE-t, és ő fordítja a Harmadik Szembe azt, hogy az jelenlétet indítson el. De ebben az esetben, ha a jelenlét – a “Kedves” – “sétálni kíván” – jelenlétet indít el – meg tudja ezt tenni azáltal, hogy az intéző énjeit használja fel. Így ez valóban egy másfajta érzelmi hozzáállás, ami az intéző kapcsolatát illeti a Magasabb központok felé. Nem arról van szó, hogy az intéző hívja elő a Magasabb központokat, mert az olyan lenne, mintha az alsóbb én valahogyan utasításokat adna a magasabbnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy a Magasabb központok a felelősek. Az intézőnek emlékeznie kell, hogy ő csak egy szolga, és ha a Magasabb központok – a Harmadik Szem – “sétálni kíván”, akkor az az intéző munkája, hogy ehhez én-eket biztosítson. Azonban ez igen különböző hozzáállás lehet attól, hogy az intéző végzi a sorozatot, és ezáltal fejezi ki vagy indítja el a jelenlétet. Mindkettő igaz ugyanabban az időben, de a másik esetben az alsóbb Én (legalábbis az én gépezetemnél) be tud lépni a sorozatba. Így hát emlékeznem kell, hogy a Magasabb központok, – vagy a jelenlét, vagy a Harmadik Szem – “sétálhat szememen” – és nem az én énjeim azok, melyek a sorozatot tolják előre.

Isten létrát helyezett elénk, nekünk kell megmásznunk azt, fokról fokra. - Rúmí

Itt arról a lépésről van szó, hogy valahol, egy szép ösvényen való sétálás helyett, a sorozat olyan, mintha kapaszkodnánk. Ez több erőfeszítést foglal magába. Több figyelmet, hogy egy kicsit jobban vigyázzunk. A sorozat ezen aspektusaira elkezdhetünk úgy gondolni, hogy azt fokoznunk kell; hogy minden egyes lépéssel hozzá kell adnunk valamit a jelenléthez. Így nem maradunk meg ugyanazon a szinten; meg kell emelnünk a jelenlét fokát. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy nagyobb erőfeszítést teszünk, amint áthaladunk a sorozaton. Mr. Ouspensky mondja, hogy az, hogy egy oktáv ugyanarról a szintről folytatódhat, illúzió. Minden vagy emelkedik vagy csökken. Az egyik oka annak, hogy a sorozat befejezésével bajban vagyunk, az, hogy elfelejtünk erőfeszítést tenni, hogy kapaszkodjunk, másszunk; hogy minden egyes lépést erősebbé tegyünk, mint az előzőt. És ha az oktáv nem növekszik, akkor elkerülhetetlenül csökkenni fog. Így tehát az a kép, hogy egy létrát mászunk, vagy hogy lépcsőkön kapaszkodunk fel, az valóban fontos része annak az érzelmi megértésnek, amit a sorozatba be kell vinnünk.

Az én esetemben gyakran gondolok a kapaszkodásra a létra megmászásának értelmében, de azt hiszem, fontos, hogy mindnyájan megtaláljuk saját érzelmi megértésünket ehhez. Önmagunkat egy nagy szertartási lépcsőn fellépkedve láthatjuk, talán egy szép köpenyben. Ez azt jelenti, hogy elköteleződünk egy szertartásban vagy rituáléban, és nem csak azt, hogy egy lépcsőn felszaladunk. E módon olyan képeket kezdhetünk el felépíteni, amely segít leírni azt az érzelmi hozzáállást, amellyel rendelkezni szeretnénk a sorozat ideje alatt.

Megkísérelt fellépkedni, de kihagyott egy fokot a közepe tájékán, leesett az aljára és megütötte a fejét. – Az ezeregyéjszaka meséi

Robert hozzászólása: “Megkísérelt fellépkedni, de kihagyott egy fokot a közepe tájékán” – kihagyta a negyedik munkaént – “leesett az aljára és megütötte a fejét” – a szfinx feje, a hatodik munkaén.

Talán gondolhatnánk ezekre a lépcsőkre úgy, mintha azok nem lennének tökéletesen egyenletesek, és egy kicsit csúszósak is. Semmi esetre sem biztos, hogy sikeresek leszünk e hat foknak a megmászásában. Az is igen valószínű, hogy amint haladunk felfelé ezeken a lépcsőkön, az alsóbb Én szele fúj és valószínű, hogy kibillent egyensúlyunkból. Ezek alapjában véve mozgási-ösztönös képek, de mondanak nekünk valamit arról, hogyan kell az érzelmi központnak éreznie magát a sorozattal kapcsolatban. És ez nem egy egyszerű érzés. Az intézőnek eléggé bíznia kell magában, hogy biztonsággal sétáljon, de a nehézségekre is ébernek kell lennie a séta során, és azokra a veszélyekre is, melyeket az alsóbb Én állít. A különböző kulcsok különböző gondolatokat adnak, de az Intézőben levő érzelem mindegyikben ott kell, hogy legyen. A Kőr kilences a királyok részeként rendelkezik ilyen érzelemmel. De ezt nem lehet könnyen elmagyarázni a gépezet formális részeinek – a bubiknak és a dámáknak.

Kedvesem táncol, egyik lábát a másik elé helyezi. – Az ezeregyéjszaka meséi

Ez az idézet azt az elképzelést vezeti be, hogy a sorozat egy tánc. A tánc egy másik érzelmet reprezentál, mint az egyszerű séta. Érzelmibb és több benne a mozgás, de azt gondolom, a legjelentősebb jellemvonás, hogy amikor valaki táncol, annak van egy párja. Így a sorozat nem csak önmagában az intéző. A “tánc” magába foglalja a partnerséget az intéző és a Magasabb központok között – és a báját és eleganciáját ennek a partnerségnek, a módot, ahogyan egymáshoz viszonyulunk. A sorozat alatt az intéző vezeti a táncot, de ébernek kell lennie a magasabb központokra, mert az valójában a jelenlét szükséglete, mely a tánc ütemét megszabja. Amikor pedig elérjük a hatodik munkaént, akkor az intéző átadja a táncot partnerének. Én erre úgy gondolok, mint a balettre. Egy bizonyos ponton a férfi táncos visszalép, és a balerina kerül rivaldafénybe. Azonban a férfi még mindig nagyon is ott van; pontosan tudja, mikor lépjen be és támogassa a balerinát, mikor kapja el, mikor forgassa meg és mikor hagyja őt újból magára.
Az egyik legfontosabb dolog a partnerrel való tánctanulásban az időzítés, és van egy bizonyos időzítés, amivel rendelkeznünk kell a sorozat lépéseinél. Például az intéző, aki tanulja, mikor van pontosan ideje, hogy a BE-től a HOLD-ig mozduljon. Ha a HOLD – a következő lépés – túl hamar jön, megzavarja a tánc folyamát. De ha az intéző sokáig vár, akkor a partner nem kap támogatást, és leesik (képzelődésbe), és a táncnak megint elölről kell kezdődnie. Így kezdjük azzal, amit Robert a lépések közötti nagyon határozott ütemről tanít. Így dolgozva a Kőr kilences megtanulja, hogy érzelmileg mikor jött el a megfelelő idő, hogy a munkaénekkel belépjen, és hogy a tánc mozgását támogassa.
Azonban ez egy kicsivel előrébb visz minket attól, ahol voltunk; végül is mi mindnyájan még csak kis ideje gyakoroljuk ezt a táncot. Még mindig csak a lépések tanulásának alapjainál tartunk, tanuljuk a ritmust, kezdünk ráérezni a táncra. Most olyan ez, mint amikor az illető táncolni tanul és saját magától gyakorol, – a lépések egyszerűek és jól kidolgozottak, és kevés hely jut egyéni kifejeződésre – de amikor már jól megtanultuk az alaplépéseket, több lesz az önkifejezés, több lesz a szabadság. Így a tánc ezen érzelmi hozzáállásával a sorozat felé megláthatjuk annak fontosságát, hogy a sorozatot pontosan azon a módon tanuljuk meg, ahogyan a Tanár megtanította, és hogy meglássuk azt is, hogy ez csak a kezdet a tánc tanulásának folyamata felé, ahhoz, hogy egy csodás táncot ellejtsünk magasabb központjainkkal.

Valóban nagyon szép; hat lépés megtételével kezdtük, és most már majdnem táncolni kezdtünk magasabb központjainkkal.

Amikor valaki az útra lép, táncossá válik, és minden mozdulat, amit tesz, az arra lett tervezve, hogy jelenlétet vezessen be és hosszabbítson meg. – Robert Burton

Ebben az idézetben, mely egy régebbi, az “utat” fogjuk helyettesíteni a “sorozattal”. Ennek a táncnak az egyik érdekes aspektusa, hogy nem saját maga miatt történik; ehelyett minden lépés arra lett tervezve, hogy jelenlétet vezessen be. Amikor a tánc sikeres, az egy csodálatos tapasztalat, de ugyanakkor magával a tánccal is azonosulhatunk és el is veszíthetjük ezt a végső megtapasztalást. Ez az egyik ok, ami miatt előbb jön a BE. A tánc alatt mindig emlékeznünk kell, hogy azért táncolunk, hogy jelenlétet hozzunk létre és hosszabbítsunk meg; ha elveszítjük azt a magával ragadó érzést, hogy jelen kívánunk lenni, a sorozat szétesik. Ezért kell a királyokban ennek megtörténnie; kontrollálnunk kell figyelmünket, és tartani a célt. Nagyon könnyű elsodortatni magunkat a tánc örömétől. Ez azt jelenti, hogy a Kőr hetes elsodorta a Kőr kilencest. A hetes a dámák intellektuális része; amint a dámák elkezdenek uralkodni, majdnem bárhová eljuthatunk – kivéve vissza a jelenlétbe.

Egy indiai bronzszobor a táncoló Sívát ábrázolja azért, hogy legyőzze a Tunyaság démonát. Síva reprezentálja az intézőt. Hat végtagja van, a tánc pedig a sorozat. Lába alatt van az alsóbb Én csöppnyi figurája, amely azt jelenti, hogy az intéző uralmat nyert a démon fölött. Amikor azonban képzelődünk, az alsóbb Én nyer uralmat. – Robert Burton

Most már láthatjuk az egyik okot, ami miatt nehéz megtanulni táncolni, és ez az, hogy nem csak az intéző és a magasabb központok táncolnak egyedül. A tánc olyan táncparketten történik, ahol még tízezer másik ember táncol, akik nem ugyanazt a táncot táncolják. Még csak nem is tudják ugyanazt a zenét hallani. Nagy csoportokban állnak beszélgetve és kiabálva; vannak, akik egymással vitatkoznak; mások mindenfajta táncot táncolnak egymagukban vagy csoportban; vannak, akik folyamatosan az intéző útjába állnak, amint az megpróbál egy gyönyörű táncot lejteni a magasabb központokkal. Így ugyanabban az időben, míg az intéző a magasabb központokkal táncol, neki azt is meg kell tanulnia, hogy a tízezer én körül táncoljon. Ez egy másik ok, amiért az intézőnek eredetileg meg kell tanulnia a tánc egy nagyon egyszerű formáját; mert képesnek kell lennie azt fenntartania mindezen zűrzavar közepette.

Aki a jóság törvényének nektárjából iszik, boldogan él békés elmével. - Buddha

Ez egy szép módja annak, ahogyan a sorozatra gondolhatunk, mert a nektár az istenek itala, azaz Istené, a jelenlété, saját Harmadik szemünké. A nektár teljességgel kielégítő. Semmi másra nem vágyunk. Valójában amikor megízleljük a nektárt, nincs többé szomjunk, ami, hogy úgy mondjuk, azt jelenti, hogy megszabadulhatunk a vágyaktól. Így ha a sorozat nektárjából iszunk, az egy teljesen más gondolati hozzáállás, mint egy létra megmászása vagy éppen egy séta.
Néha könnyű elveszíteni az összefüggést azzal az egyszerű ténnyel, hogy a sorozat élvezhető. Egyik szempontból ez az egyik legélvezhetőbb dolog, amit tehetünk, mert összekapcsol a jelenléttel. A tánc ideája segít erre emlékezni, és hogy ez nem más, mint nektár, segít felvenni azt a hozzáállást, hogy ez nem kötelesség – nem valami nehéz vagy kellemetlen vagy nem olyasmi, amire rávesszük magunkat. Inkább olyasmi, amit meg kívánunk tenni, mert önmagában élvezetes, mint a nektár.

Aki a parancsolatokat megtartja, nem fél a gonosztól. –Prédikátor könyve

A “parancsolat” egy másik módja, ahogyan a sorozatra tekintünk, és más, mint a nektár. Amikor a sorozatra mint parancsolatra gondolunk, olyasmire gondolunk, ami az intézőnek a Magasabb központok által adatott meg. Ez az idea magába foglalja a jelenlét felé mutatott érzelmi hozzáállását is, vagy a Harmadik Szem felé egy másik szinten, mert a parancsolat nem két egyenlő dolog között adatik ki.

Állj állhatatosan és tartsd a hagyományokat, melyre taníttattál. – Pál apostol

Van egy bizonyos érzelmi hozzáállás, amit a hagyományok felé tanúsítunk. A hagyomány a kultúra része – a kultúra alapja – és a sorozat eléri azt a pontot, amikor az intéző munkájának alapjává válik, ahol ismerőssé válik és gyorsan fel lehet használni, hogy sok összefüggéssel összekapcsolódjon, és valóban, ez egy teljes módja a cselekvésnek. Ez annak az iránynak a része, ami felé a sorozattal próbálunk elmozdulni: a különböző munkaének nem lesznek automatikusak, hanem lesz nekik egy fajta hagyomány-erejük, így ha kimondunk egy munkaént, az gyorsan sok más érzelmi hozzáállást is ad a Kőr kilencesnek. Így idővel talán nem lesz szükségünk harminc másodpercre, hogy a sorozaton végigmenjünk, hanem helyette képesek leszünk a jelen kezdő pillanatától a hosszú BE-ig egy sokkal közvetlenebb módban eljutni. Azonban mielőtt ezt megtennénk, meg kell tanulnunk, hogy a sorozat hat egyéni lépése hogyan illeszkedik egymáshoz, és hogyan visz el minket a meghosszabbított jelenlétig. Akkor talán megértjük, hogyan lehet ezeket kombinálni, hogy azok gyorsabban eljuttathassanak minket oda.

Jöjj! Tegyünk úgy, mintha szokásunk lenne. – Az ezeregyéjszaka meséi

A szokás olyan, valamilyen formában, mint a hagyomány; feltételezi a sorozattal való ismeretség egy fokát. Ez érzelmi hozzáállásunk egyik hasznos része lehet, de ha csak azt éreznénk, hogy a sorozat “szokásszerű”, nem lenne benne a sürgetés szükséges érzete. Más részről majdnem elkerülhetetlen, hogy más hozzáállásokat is bevonjunk, melyek az alsóbb éntől erednek, hogy egy rossz fajta energiát és azonosulást hozzanak. Így ez a két idézet – hogy a sorozat sürgető és ismerős és szokásszerű is – egymást kiegyenlíti, és ez a fajta egyensúly szilárd alapot ad a sorozatnak. Valahogyan az intézőnek meg kell találnia a módját, hogy ezeket a különböző érzelmeket összekombinálja, amikről beszéltünk, egyetlen megértéssé tegye a Kőr kilencesen belül. Így az intéző képes lesz megközelíteni azt a megértést, mely a Harmadik Szemből ered, mert a harmadik állapot pillanataiban megtapasztaljuk mindet mint egyetlen egészet.

Tegyünk zarándokutat mindig, örökké az isteni jelenlétbe. – Bahu szultán

A sorozatra mint a rövid BE-től a hosszú BE-ig tartó zarándoklatra gondolni sok összefüggést vezet be azzal kapcsolatban, hogy az valami szent dolog, abban az értelemben, hogy ez Istenért történik és Isten a jelenlét. Ez egy utazás, de nem egy egyszerű út. Nem beszélünk “zarándoklatról” az utca végétől a templomig vasárnap. A zarándoklat egy hosszú és veszélyes utazás, így a sorozat ideája mint zarándoklat ugyanazt az érzelmi hozzáállást foglalja magába, hogy a sorozatot befejezni nem könnyű, még akkor sem, ha csak hat szótagról van szó. Sok lehetséges eltérítés van az úton, és mint egy zarándok, tartanunk kell a célt elménkben legjobb tudásunk szerint, elkerülni a kísértéseket, vagy ha eltérítenek, visszatérni a “zarándokútra” olyan gyorsan, ahogyan csak lehet. Ez leginkább az a lelkület, ahogyan Robert tanít minket a sorozatra. Ez valamiképpen különböző érzelmi hozzáállás attól, mintha táncolnánk vagy ha sétálnánk. De ismét, mindegyik igaz, és a kombinációk azok, melyek a sorozat gazdagságát megadják.

Lehetetlen az embernek bölccsé válnia a spirituális harcban, kivéve azon küzdelmek komolyságának arányában, melyeket elszenvedett. – Filokália, Kallisztusz barát

Robert a “bölccsé válni”-t úgy magyarázza, mint elérni a hatodik munkaént, a “küzdelmek komolyságát” pedig úgy, hogy feltesszük a kérdést: “Képes vagyok keresztül menni a hat munkaénen?” Visszatérve az iménti idézetre, az a spirituális csata ideáját mutatja be. És tényleg; az egyik dolog, amit a sorozat felé tanúsított érzelmi hozzáállásunkba bele kell foglalnunk, hogy háborúban állunk az alsóbb Énnel. Ez kapcsolatban áll a BACK munkaénnel. Számomra legalábbis a BACK azon helye a sorozatnak, ahol különösképpen fókuszálunk az alsóbb Én felé tanúsított érzelmi hozzáállásra, és erre a hozzáállásra, hogy az alsóbb Én a sorozat ellensége, hogy spirituális háborút vívunk. Amikor azt mondom, BACK, a Kőr királyra gondolok, amint háta mögül egy kard emelkedik, és készen áll a harcra.

Míg elmélyedsz a meditációban, hunyd be szemed, szilárdítsd meg légzésed, és összpontosítsd figyelmed a spirituális tudatosság középpontjába.” Upanisádok

Robert megjegyzése: “Míg elmélyedsz a meditációban,” – amikor a sorozatot használjátok – “hunyd le szemed” – a sorozattal nem kapcsolatos ének – “szilárdítsd meg légzésed” – Be, Hold, Hear” – és összpontosítsd figyelmed a spirituális tudatosság középpontjába.” Itt a “középpont” a negyedik munkaénre utal. Át kell jutnunk a sorozat intervallumán.

Így a meditáció egy másik mód, ahogyan a sorozatra gondolhatunk. Mindnyájunknak van egy határozott érzelmi hozzáállása és képzettársítása a meditációval kapcsolatban. Számomra amit ez jelent, az a szigorú figyelem, a figyelmes erőfeszítés, mely a király központok tulajdonsága.
A “légzés megszilárdításának” ideájával a sorozatra a légzés terminológiájában is gondolhatunk. Valóban, a munkaének úgy követik egymást, mint a lélegzetvételek, így maga a fizikai élet a sorozat alapjává válik, és ez magával vonja a szilárd ritmus ugyanezen érzetét is. Továbbá ha a sorozatra mint légzésre gondolunk, akkor a sorozat elvesztése a légzés leállása – és könnyedén meggyőződhetünk erről az érzelmi hozzáállásról, amit az ösztönös központ mutat efelé. Az elgondolás tehát, hogy ugyanazt a csalódást érezzük a Kőr kilencesben, mintha a sorozat “légzése” leállna. Valójában azt mondanám, hogy ez minden másnál inkább forrása nehézségeinknek: amikor a sorozat megáll, egyszerűen nem érzem azt az elkeseredést, mint amit akkor éreznék, ha a sorozat lenne a légzés. Nem tűnik igazán katasztrófának, ha képzelődésbe csúszom. Így az egyik dolog, amin dolgoznom kell a Kőr kilencesben, hogy szándékosan legyen több érzelmem arra vonatkozóan, hogy a sorozat váljon a “légzésemmé”, és ha az megáll, minden megáll. Ez pedig egy elkeserítő helyzet.

Mit reprezentál a piramis? A harminc munkaént. Nagyon is erről van szó a szakkarai piramis esetében, melynek hat foka van. – Robert Burton

Az olyan elméletekben, mint “megmászni a létrát” vagy “lépcsőt”, vagy amilyen a “séta”, mozgás van. Egy “lépés”, majd egy másik “lépés”, majd egy másik “lépés”. Ezek a lépések, bár egymásra épülnek, egymást váltják az időben. De nem ez a helyzet a piramissal, mint amilyen a szakkarai is. Ahelyett, hogy egymást váltanák fel a fokok, azok egymás tetejére épülnek; így mind a hat lépés egy időben van jelen. Ebből a szempontból nézve a sorozat célja, hogy megtapasztaljuk mind a hat munkaént egyidőben, mire elérjük a meghosszabbított jelenlétet. Hatásában pedig azáltal, hogy áthaladtunk egy sorozaton, érzelmi hozzáállást építünk fel a Kőr kilencesben, mely magába foglalja mindazt a hat hozzáállást, melyet egy-egy egyéni munkaén mutat be.
Egy kicsivel különbözőbb idézetet véve, a sorozat megtanítja a Kőr kilencest, hogyan hozza létre ezt a meglehetősen bonyolult érzelmet. Ez nem egy olyan érzelem, melynek nevet tudunk adni, hanem itt most arra tanítanak minket, hogyan hozzuk létre ezeket a különböző érzelmi lépéseket. Az én véleményem erről afelé mutat, hogy miként lehet eljutni erre a pontra, hogy megtanuljuk, hogyan hozzuk létre ezt az érzelmet anélkül, hogy végighaladnánk a sorozaton. Ahelyett, hogy a piramis egy szintjét építenénk, megtudjuk, hogyan kell felépíteni az egész piramist. Most azonban még mindig csak a skálát tanuljuk.
Ahogyan én látom, az első lépés – BE – mutatja be azt a vágyat, hogy jelen legyünk. Elegendő erőre van szükség mögötte, hogy valóban keresztültörjön a képzelődésen.
Ezt megtéve természetesen azt kívánjuk, hogy fenntartsuk a jelenlétet, így tehát a HOLD munkaénnel hozzáadjuk azt a vágyunkat, hogy kinyújtsuk a jelent az időben. Ez szó szerint ad egy új dimenziót – időt – kezdeti vágyunknak, hogy legyünk.
A kérdés, mely gyakran felvetődik tanítványok között ez: “Miután jelen vagy, mit teszel?” Így a következő lépés, hogy nézőpontba helyezzük a világot, melyben élünk: LOOK, HEAR, TASTE stb. Én ezt úgy veszem, mint különleges példáját egy nagyobb célnak, hogy az életemre jelen legyek, azaz, hogy kapcsolatot formáljak a jelenlét és a megélés valódi tapasztalata között; így a jelenlét több, mint valamiféle elvont elmélkedés Istenről. Ebben az Iskolában a jelenlét nagyon gyakorlati, ebben a világban nyilvánul meg. Azaz egy kiegészítő elemet hozunk be életünkbe, - annak benyomásaiba és tapasztalataiba – hogy tápláljuk a jelenlétet. Hajlamos vagyok erre úgy gondolni, mint a “jelenben élni”. Így miután biztosítottam a jelenlétet és a kapcsolatot a magasabb központokkal, ezután használjuk a Témát, hogy magunkhoz öleljük a jelenlét megtapasztalását saját világunkban is.
Természetesen amint bevonjuk a világot jelenlétünkbe, azt a hatalmas kockázatot vállaljuk, hogy behozzuk az alsóbb Ént is. A benyomások nem csak a Magasabb központok táplálékai; az alsóbb Én számára is ingerként szolgálnak, ezáltal reagál az alsóbb Én. Így pedig a következő lépés a BACK – kialakítani a megfelelő érzelmi hozzáállást az alsóbb Énnel: Figyelj az alsóbb énre! Légy készen! Különülj el! Ez nem azt jelenti, hogy itt az alsóbb Én különböző tévutakra vezet – azaz olyan ént hoz létre a négy alsóbb központban, mely a sorozattal nem kapcsolatos. Csak annyi, hogy egy olyan figyelő érzelmi hozzáállást vezetünk be az alsóbb Én felé, mely már ott van, azaz, hogy jelen kívánunk lenni, hogy meg kívánjuk hosszabbítani a jelenlétet és hogy életünket át kívánjuk itatni a jelenléttel.
A szó, melyet Robert használt, mely úgy érzem, kellően leírja ezt az érzelmi hozzáállást, az az “irtózás”. Egyszerűen csak irtóznunk kell az alsóbb Én megnyilvánulásaitól. Ez nem egy negatív érzelem; ez egy negatív hozzáállás az érzelmi központban, mely egyszerűen így szól: “Nem akarom ezt!”. Így amint az alsóbb Én megnyilvánul, összetalálkozik a már létező irtózat érzésével a Kőr kilencesben, így pedig nem fogjuk felvenni annak megnyilvánulásait.
A BACK munkaénnel az intéző valójában figyelmének legalább egy kis részét a Magasabb központokról az alsóbb Én felé fordítja, így a következő lépés a Téma újra megerősítése lesz. Így most visszatérünk oda, ahol voltunk, megbizonyosodva arról, hogy az alsóbb Én nincs útban. Ezen a módon az intéző elfoglalja helyét a huszonnégyes világban, a tizenkettes világ – a Magasabb központok – és a negyvennyolcas és kilencvenhatos világ között – a személyiség világa között annak minden véleményével és bírálatával együtt. A huszonnégyes világ az esszencia világa, ahol a mindennapi élet dolgai egyszerűen vannak megélve, úgy, ahogyan azok vannak. Az intéző így visszatér az első három munkaén feltételei közé: BE, HOLD és a Téma. Ő mint őr áll a keskeny kapunál, megakadályozva, hogy az alsóbb Én énjei keresztüljussanak a kapun és a jelenléttel keveredjenek. Nem arról van szó, hogy az intéző harcra lép az énekkel; csak elkülönítve tartja őket. Így készen áll arra, hogy a meghosszabbított jelenlét előkészítésére összpontosítson.
A hosszú BE-vel az intéző mindent a Magasabb központokba fordít. Végezetül pedig így szól: “Befejeztem a munkát, amit nekem adtál. Elvégeztetett.” Majd egy passzív, figyelő állapotba lép be, és megengedi a Magasabb központoknak, hogy átvegyék a helyet. Jelen kíván lenni; meg kívánja hosszabbítani a jelenlétet; be kívánja vonni az élet megtapasztalását részként a jelenlétbe; és távol kívánja tartani az alsóbb ént a jelenléttől. Ezekkel az érzelmi hozzáállásokkal ugyanakkor egy nagyobb megértés részeként az intéző fel van készülve, hogy megfelelően reagáljon majdnem mindenre, ami csak történhet. Tegyük fel, hogy van egy új benyomás, vagy valami váratlan történik. Ahelyett, hogy ez meglepne minket, ezután pedig megpróbálnánk ezt használni, az intézőnek már van egy érzelmi hozzáállása, mely készen áll, hogy fogja a történéseket, és a jelenlétet táplálja azokkal. Amikor az alsóbb Én nyilvánul meg, az intézőnek nem kell lefotóznia azt és gyorsan egy munkaént találnia, hogy dolgozzon vele. Már előre fel van készülve a BACK-kel és az irtózat érzelmi hozzáállásával, mely az alsóbb Én felé nyilvánul meg. Így amint az alsóbb Én feltűnik, az érzelem már ott van, és az intéző finoman visszatolja az alsóbb Ént. Végül pedig az érzelmek, melyek a BE-vel és a HOLD-dal állnak kapcsolatban, biztosítják, hogy az intéző figyelmének egy része mindig a Magasabb központok felé terelődjön. Az érzelmi hozzáállás, hogy nem csak kívánjuk a jelenlétet, de meg is akarjuk hosszabbítani, készen áll, hogy harmadik erőként belépjen, nehogy a jelenlét botladozzon.
A sorozat maga ad segítséget ahhoz, hogyan legyen az intéző figyelme megosztva. A sorozat három énje is a jelenlét felé irányul: BE, HOLD, és a hosszú BE. Kettő – a Téma és annak újbóli kijelentése – az élet felé irányul. És egy – a BACK – az alsóbb én felé irányul. Más szóval az intéző egyik fele arra irányul, hogy jelen legyünk; egyharmada arra van használva, hogy saját életünkre legyünk jelen; és csak egyhatod rész szükséges arra, hogy az alsóbb Ént figyeljük. Igaz tehát, hogy ez az a terület, ahol “fejjel lefelé” állnak a dolgok.

Egy tizenharmadik századi japán szobor szerzetest ábrázol, akinek hat szótag ömlik ki a szájából édes kiejtésben. Az első két hangjegy, Be és Hold, különösen vízszintes; a következő három a szél felé hajlik. Azonban a hatodik hangjegy – a hosszú BE – ismét vízszintes. – Robert Burton

Ez az idézet összekapcsolja a sorozatot a zenével, mely valójában a kedvenc módom, hogy a sorozatra tekintsek. Ahelyett, hogy ösztönös piramisként gondolnék rá, a sorozatra mint hat hangjegyre szeretek gondolni, egyik a másik után lép be, melyet ha kitartunk, gyönyörű akkordot formál a végére. Az egyéni hangjegyek mind összhangban állnak és rezonálnak egymással egyedülálló hangokként, az akkordnak erőt és képességet adva, hogy folytassa a hosszú BE-ig. Ez az, amit én a “szférák zenéje” alatt értek. Egy gyönyörű, varázslatos akkord , melyet a Kőr kilences énekel, mint egy aláfestő zene, melyen a Magasabb központok meg tudnak szólalni, vagy ha másként tekintünk rá, a csodás BE hang, melyen a Magasabb központok megszólalnak és önmagukat megalkotják. Minden esetben jelenlegi megértésemet reprezentálja ez a sorozatról: hat “hangjegy” tökéletes összhangban, mely létrehozza a meghosszabbított jelenlétet.

Köszönöm, és kívánom, hogy leljétek örömötöket a sorozat gyakorlásában!

Fordította: Szvoboda Annamária