A negyedik út; Maurice Nicoll előadása, Birdlip, Anglia, 1941. május 4.

Először is, a jelen helyzetben nagyon fontos megérteni valamit arról, hogy mit jelent a Negyedik Út. Az önmagunkon való munkának négy útja létezik. Mi a negyedik úthoz tartozunk, ami mind közül a legnehezebb út, mert a mindennapi életben kell azt gyakorolni. A fakír útja – vagyis, az első út – a szerzetes útja, vagyis, a második út – a jógi útja, vagyis, a harmadik út, nem a mi utunk. A saját kicsiny skálánkon kell beszélnünk, de az a lényeg, hogy mi, még ezen a kicsiny skálán is, a negyedik utat próbáljuk követni, ami mindig akkor jelenik meg a külső életben, amikor különös felfordulás és káosz időszaka van.

Most azt szeretném megmondani mindannyiuknak, hogy néhányuk nem érti a negyedik út ideáját. - például, úgy tűnik számomra, hogy azt várják, hogy azok a körülmények, amelyek valamikor léteztek, azoknak mindig létezniük kell, vagy létezni fognak. Ez így teljesen rossz. A negyedik utat mindig az élet változó körülményeivel kell kapcsolatba hozni, és sohasem válhat rögzítetté vagy megszokottá. Hirtelen szükségessé válhat a dolgok teljes külső elrendezését megváltoztatni. Ebben a percben különösen azt szeretném, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik megértik ezt, és akik alkalmazkodni tudnak a különböző körülményekhez, és közben mégis fenntartják magukban a munka összes elvét és ideáját. Fogalmunk sincs, hogyan fognak a dolgok alakulni a jövőben. De azt tudjuk, hogy a munkának folytatódnia kell a jövőben. És ez azt jelenti, hogy az embereknek képeseknek kell lenniük alkalmazkodni teljesen különböző külső körülményekhez, és közben mégis fenntartani a munka érzékét és érzését.

A negyedik úton az első nagyobb eredmény az, hogy négyes számú emberré váljunk – vagyis kiegyensúlyozott emberré, vagy minden-oldalú emberré. Mármost ha önök közül némelyek a múltbéli asszociációik alapján alakították ki az elképzelésüket a munka külső formájáról, és aztán teljesen eltérő külső helyzettel találják szembe magukat, és negatívvá válnak, akkor önök teljesen hasznavehetetlenek, már ami a negyedik utat illeti. Meg kell tanulniuk, hogy a munkában minden külső változás mindig hasznos a számukra, akármilyen formát is öltsön, és mindannyiuknak készen kell lenniük, hogy kövessék a munkát a változó külső megnyilvánulások között, és minden pillanatban fönntartsák iránta a világos belső hozzáállást. A jelen pillanatban teljességgel lehetetlen helyreállítani azt a helyzetet, ami Essexben fennállt. A mi munka-ágazatunk központja most teljesen ki van téve a nyilvánosságnak – vagyis a két ház, amit megvettünk, szó szerint a főúton vannak, különösen az a ház, ami Birdlipben van, ami a falu közepén van. Ennél fogva teljesen lehetetlen úgy élni az életünket, ahogyan Essexben éltük a farmon, és mindenkinek föl kell ismernie ezt, és alkalmazkodnia a körülményekhez, és továbbá mindenkinek föl kell ismernie, hogy úgy mondjuk, egy „idegen országban” vagyunk, és ezen belül is egy konzervatív vidéken, és hozzá kell járulnunk, hogy értelmes és normális benyomást tegyünk az emberekre. Ezen körülmények között nem folytathatjuk ugyanazt a külső életet, amit korábban, de nem látom be, hogy a minket meglátogató emberek miért ne értenék meg, hogy ezt a meglehetősen kicsiny nehézséget át lehet hidalni, és hogy ettől eltekintve minden pontosan ugyanolyan lesz, mint azelőtt.

Valamikor régen azt mondtam önöknek, és sokszor elismételtem, hogy a munka nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a farmra költözünk, és hogy a farm bizonyos értelemben elkülönül a munka tanításától. A munka mindenkinek a hozzáállásán keresztül létezik, és akármilyen külső helyzetben is vagyunk, ez nem jelent különbséget a munkában ebben az értelemben. Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de ezt meg kell tennem. Ahogy én ismerem a dolgokat, ismét teljesen eltérő körülmények között találhatjuk magunkat, amelyek ismét megfelelő megértést igényelnek majd, és aztán ismét és ismét megint. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a negyedik úton vannak, és hogy mindig képesnek kell lenniük arra, „hogy mindenkinek mindene legyenek”, és hogy minden oldalukat kifejlesszék, egy bizonyos pontig, mind a társadalom felé, mind a külső élet minden formája felé; különben nem értik meg a negyedik út ideáját, ami mindannak közepette tartja fenn magát, ami csak történik, alkalmazkodva és mégis belsőleg megtartva önnön lényegét. A negyedik út valamennyi út közül a „leghajlékonyabb” és az is kell, hogy legyen, de ez a leghajlékonyabb belső megértést követeli meg, és hacsak egy személy nem képes hajlékony lenni és mégis fenntartani a munka érzését, akkor ő nagyon nehéz ember lesz a munka ezen vonala szempontjából. Amikor elegendő megbízható ember van körülöttem, abban az értelemben, hogy képesek normálisan kezelni mindenféle személyt akivel találkoznak, és minden helyzetet az életben, akkor fogom azt érezni, hogy ki tudom terjeszteni a munkát azon a módon, ahogyan szeretném. És itt szeretném magunkat emlékeztetni a gépiesség értelmére a munkában. Ha nem képesek az élet egyik vagy másik oldalához alkalmazkodni, akkor ezt tehetik az egyik céljukká. Nincs az életben egyetlen dolog sem, amivel kapcsolatban valaki a negyedik úton ne szerezhetne ismereteket, vagy ne tarthatna fönn azzal kapcsolatot. Ez a negyedik út nem romantikus, és nincs értelme a romantikus érzéseknek az essexi farmmal kapcsolatban. Ez a negyedik út meglehetősen könyörtelen, és amint valami be lett fejezve – vagyis nincs többé igazi értéke, akkor el lesz hagyva. Ezzel nem azt mondom, hogy nem mehetünk vissza a farmra, hanem azt, hogy ez egy kiváló esély mindenki számára, hogy alkalmazkodjon a munka pillanatnyi külső formájához és fizikai helyzetéhez. Ez ugyanúgy vonatkozik azokra, akik nem tudnak eljönni ide, mint azokra, akik el tudnak jönni.

Nagyon örvendetes lenne, ha mindannyian megpróbálnák megérteni, mit akarok mondani, mert fontos figyelmet fordítani erre a pontra annak a ténynek a következtében, hogy miután egy időt eltöltött a negyedik út munkában, mindenki elkezd „leülni”, és azt hiszi, hogy a munka így fog örökké folytatódni. Sajnos ilyen mentális és érzelmi szokások alakulhatnak ki.

Egyszer azt mondtam G.-nek: „Miért nem építkezik szilárdabban?” (akkor éppen egy színházat építettünk). Azt mondta: „Ez csak átmeneti. Nagyon rövid időn belül minden más lesz. Mindenki máshol lesz. Ebben a pillanatban semmit sem lehet állandó jelleggel felépíteni.” Tehát mindenki számára szükséges valamiképpen megérteni, hogy ez mit jelent. G.-nek sokszor nem volt „külső” munkája – vagyis nem volt helye, nem volt lakása. Minden úgy tűnt, mintha szétoszlott volna, és a külső, érzéki szempontból eltűnt, mégis, amint azt tudják, a munka folytatódott és végül átkerült ebbe az országba, és mégis ennek semmi köze a munka külső formájához, a tényleges házhoz vagy helyzethez és így tovább, és figyelembe véve azt, amit G. bizalmasan mondott nekem, úgy képzelem, hogyy nem is lehet a munka számára állandó otthonunk és a jövőben mindenféle helyzethez alkalmazkodnunk kell. De mindannyian, akik elegendő időn át hallottuk a tanítást, képesnek kell lennünk nyugton maradni a munka külső formája vagy külső igényeinek megváltozása tekintetében, és azonnal alkalmazkodni azokhoz a munka szempontjából. Az a baj, hogy a dolgok gépiessé válnak, és szükséges, hogy legyen egy sokk, hogy a dolgok ne legyenek annyira gépesek. Ám a munka ugyanúgy folytatódik, és ugyanazon a hangon beszél, és ugyanazt az erőt adja azoknak, akik elismerik és gyakorolják azt.

Hozzá kell tennem, hogy ennek az előadásnak a súlypontja az, hogy mit is jelent az, amit negyedik útnak nevezünk. Nem vagyunk fakírok, akik éveken át kinyújtva tartják a karjukat; nem vagyunk kolostorban élő szerzetesek; nem vagyunk jógik, akik távoli iskolákban ülnek, és a Himalájában meditálnak. Ahhoz tartozunk, amit a negyedik útnak neveznek, és ami pont itt található meg az életben. Ezért az élet közepette kell dolgoznunk, körülvéve az élet összes szerencsétlenségével, és végül az élet válik a tanítónkká – vagyis, a nem-azonosulást kell gyakorolnunk az élet történései közepette; az önemlékezést kell gyakorolnunk az ügyek közepette; és észre kell vennünk és el kell különítenünk magunkat a negatív érzelmektől a mindennapi élet összes sérelme és kellemetlensége közepette. És ezért mondják, hogy annak az embernek, aki a negyedik utat követi, négyes számú emberré kell válnia – vagyis olyan emberré, aki kifejlesztette a központjait. Ez egy olyan embert jelent, aki mindenki számára mindenné vált, és olyan embert jelent, aki kifejlesztette önmaga valamennyi oldalát, hogy értelmes módon szembesülhessen minden helyzettel, minden társadalmi osztállyal, minden fajta személlyel, minden nézőponttal, minden elmélettel, minden gyakorlati vagy elméleti vagy filozófiai dologgal, egy bizonyos pontig. Az egyik nézőpontból ő evilág embere. Nem helyes ezt így mondani, de talán megsejteti, mit is jelent a négyes számú ember. A négyes számú ember igazából nem pont egy világnak élő embert jelent. Ennél valami mélyebbet jelent, de ezt is biztosan magába foglalja – vagyis egy olyan személyt jelent, aki képes okosan szembesülni az élet valamennyi helyzetével és eseményével, és nem tudatlan az életet és az embereket illetően. Sok mindent lehet tanulni a hétköznapi életből, amit mindenkinek meg kellene tanulnia, és a négyes számú ember ideájának szempontjából mindezek a dolgok érdekessé válnak. Ez a személy gépies módon utálja az életnek ezt az oldalát, vagy az a személy gépiesen utálja az életnek azt az oldalát. Valójában az embernek a munkával kapcsolatban azért kell elérnie a teljes kifejlődését az életben, hogy elérhesse a négyes számú ember szintjét – mert senki sem válhat négyes számú emberré, hacsak a munka meg nem világítja őt és ugyanakkor senki sem válhat négyes számú emberré, hacsak nem hozza magát kapcsolatba az élet valamennyi oldalával. Kérdezzék meg magukat, mindannyian: az élet mely terület fejletlenek, és itt egyszerűen a teljesen általános külső életet értem. Képesek lennének egyszer csak egy hadsereget vezetni? Képesek lennének egy hotelt vezetni? Képesek lennének érdemben tárgyalni a miniszterelnökkel? Képesek lennének megrendezni egy színdarabot, vagy egy hajót irányítani, vagy megrendezni egy rangos bált, és közben csöndben lenni, és egyszerűen tenni a dolgukat? Képesek lennének egy jó kritikát írni egy könyvről? Képesek lennének tartalmasan beszélgetni átlagosan művelt emberekkel? Habár mindez nem fontos, és senkinek sem kell ezt szó szerint vennie, azért mindenkinek kell hogy legyen fogalma arról, hogy mit jelent a négyes számú ember, mert a négyes számú ember nem pontosan azt jelenti, amit elmondtam. Ez egy meglehetősen csodálatraméltó sokoldalúság megszerzését jelenti, azért, hogy, habár soha nem beszéltek még a miniszterelnökkel, ám ha éppen ennek jönne el az ideje, akkor ezt is megtehessék belső fejlettségüknek és belső erejüknek köszönhetően.

A negyedik út az életben található, és az embereknek elég erőseknek kell lenniük, hogy fenntarthassák azt az akaratukban és a megértésükben, mert nincsenek templomai vagy rítusai, csak szabályai. Ezért kérem értsék meg, hogy ha a negyedik út külső körülményei az önök számára megváltoznak, és újra és újra megváltoznak, akkor önöknek mindig meg kell próbálniuk megtartani az egyensúlyt, és úgy fogadni az új körülményeket mint munkát, és elhinni, hogy bármennyire is szeretek egy férfit vagy egy nőt személyesen, semmit sem tehetek, ha a külső körülmények változása negatívvá teszi őt a munkában.

És még ezt a meglehetősen nyilvánvaló megjegyzést hozzátenném: Kérem, egyikük se gondolja, hogy a munka a farmot jelenti. A munka nem egy külső dolog, ami a farmon található. Az emberek gyakran külső érzéki képekkel kötődnek a munkához, és még azt is elfelejtik, hogy egyáltalán mi ez a munka. A munka nem egy hely, a munka nem egy olyan dolog, amit meg lehet érinteni, vagy kézbe lehet fogni, a munka nem Franciaországban van vagy Angliában vagy Amerikában, vagy bármely helyen a világon. A munka az önök szívében van és a megértésükben, és amikor valakinek mennie kell, akkor a munka mindig vele megy, ha fenntartja irányában a helyes hozzáállást. A munkát csak az ember saját erőfeszítései tarthatják életben. A munka csak akkor érintheti meg az embert, ha hajlandó befogadni azt; és akkor lassan elkezdi őt átalakítani. Ezért a munka nem a térben van és még csak nem is az időben. Valami olyanban van, amit nem vagyunk képesek felfogni, ami se nem tér se nem idő, hely vagy pillanat, ami számára valamikor régen találtak egy szót, egy szót, amit mindig teljesen félreértenek, és ami így hangzik: örökkévalóság.

A Szisztéma ideái; Az "Önemlékezés" c. könyv szómagyarázata alapján

A NEGYEDIK ÚT

NEGYEDIK ÚT: A George GURDJIEFF, Peter OUSPENSKY és követőik, köztük Robert Earl Burton által tanított út a felébredéshez.

GURDJIEFF, GEORGE: A tizenkilencedik század végén született görög-örmény, aki beutazta Közel-Keletet és Közép-Ázsiát, hogy azt az ezoterikus tudást összegyűjtse, ami a NEGYEDIK ÚT alapját képezi. A Forradalmat követő zűrzavarban elmenekült Oroszországból, és végül Párizsban telepedett le, ahol a tanítást élete végéig, 1949-ig folytatta.

OUSPENSKY, PETER: George GURDJIEFF egyik orosz tanítványa. Az orosz forradalom alatt Gurdjieffel nyugatra menekült, de később különvált tőle, hogy saját iskolát alapítson Londonban, ahol 1947-ig, haláláig tanított. Egy ismeretlen tanítás töredékei, A negyedik út és Az ember lehetséges fejlődésének pszichológiája című könyvei képezik Robert Burton tanításának alapját.

NICOLL, MAURICE: Peter Ouspensky egyik tanítványa; a 40-es években Angliában saját csoportokat vezetett. Számos könyvet írt, melyek közül Robert Burton különösen méltányolta Psychological Commentaries on the Teaching of Gurdjieff and Ouspensky című művét.

COLLIN, RODNEY: Peter OUSPENSKY egyik tanítványa. Iskolát alapított Mexikóban Ouspensky halála után, és Dél-Amerikában tanított haláláig, 1956-ig. Könyvei, különösen a The Theory of Celestial Influence, erősen befolyásolták Robert Burton tanítását

SZISZTÉMA: George GURDJIEFF eszméi, különösen, ahogy azokat Peter OUSPENSKY és jelentősebb követői kifejtették.

MEGBIZONYOSODNI: Közvetlen személyes tapasztalaton keresztül meggyőződni a SZISZTÉMA ideáinak igazságáról. A hangsúly azon van, hogy az intellektuális tevékenységnél többre van szükség.

ÖNEMLÉKEZÉS: az a próbálkozás, hogy az ember az adott pillanatban tudatosabb legyen, tudatában legyen saját magának és a dolgoknak, még inkább jelen legyen. Egyfajta aktív meditáció ez, amely megjelenhet bármely pillanatban és bármilyen helyzetben, ha a tanítvány azon dolgozik, hogy egyidejűleg tudatában legyen önmagának és környezetének, ahelyett, hogy elmerülne saját belső világában, vagy elveszne az őt érő ingerek sokaságára adott reakcióiban. Az önemlékezésre tett ismételt erőfeszítések a tudatosság magasabb állapotaihoz és az emberiség univerzumban elfoglalt helyének teljesen új megértéséhez vezetnek. Ez a személyes belső küzdelem, azért hogy az ember tanúja legyen saját életének, az a folyamat, amelynek során létrehozza lelkét.

AZ EMBER

ÖNMEGFIGYELÉS: Az a gyakorlat, amelyben valaki egyszerre van tudatában belső működéseinek, valamint cselekedeteinek és környezetének; az önemlékezés egy oldala, amely magában foglalja azt, hogy az ember tudatában van GÉPEZETE megnyilvánulásainak.

GÉPEZET: A fizikai test és az azt alkotó NÉGY ALSÓBB KÖZPONT, abból a szempontból, hogy minden működésük ingerekre adott válasz – automatikus és gépies.

KÖZPONTOK: Az emberi lényt alkotó különböző, egymástól független intelligenciák vagy agyak. Közülük négy minden emberben megtalálható: az ÖSZTÖNÖS, a MOZGÁSI, az ÉRZELMI és az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONT. Mindegyikük tovább van osztva ÖSZTÖNÖS, MOZGÁSI, ÉRZELMI és INTELLEKTUÁLIS RÉSZRE. A részeket a bennük megnyilvánuló figyelem fajtája különbözteti meg. Az intellektuális részeket szándékos erőfeszítés jellemzi a figyelem fenntartására és irányítására. Az érzelmi részek akkor működnek, amikor a figyelmet valami magára vonja és leköti. A mozgási és ösztönös részek automatikusan működnek, és nincsenek tudatában ennek; néha együtt a központ MECHANIKUS RÉSZÉNEK nevezzük őket. Ezt a felosztást még tovább lehet vinni, mindegyik résznek van ösztönös, mozgási, érzelmi és intellektuális része.

A központok és azok részei pozitív és negatív felekre is fel vannak osztva. A pozitív fél igenlő, és azokhoz a dolgokhoz vezeti a személyt, amelyek hasznosnak tűnnek a központ azon részének. A negatív fél tagadó, és elvezeti az embert azon dolgoktól, amelyek ártalmasnak vagy veszélyesnek tűnnek a központ azon részének.

Mindez megtalálható a francia kártyában. Mindegyik szín egy központot képvisel: a treff az ösztönös központ, a pikk a mozgási központ, a kőr az érzelmi központ, a káró az intellektuális központ. A figurás kártyák képviselik a részeket: a bubi a mechanikus részeket, a dáma az érzelmi részeket, a király az intellektuális részeket. A számozott lapok a részek részeit képviselik: a nyolcas, a kilences és a tízes a király, az ötös, hatos és hetes a dáma, a kettes, hármas és négyes a bubi mechanikus, érzelmi és intellektuális részeire vonatkoznak. Az ász az egész központot képviseli.

A négy ALSÓBB KÖZPONTON kívül létezik egy SZEXUÁLIS KÖZPONT is, ami magasabb szintű energia forrása, ez az energia szaporodásra, művészi alkotásra vagy felébredésre használható; valamint két MAGASABB KÖZPONT is: a magasabb érzelmi és a magasabb intellektuális központ. A két magasabb központ a gépezettől külön létezik, és a TUDATOSSÁG magasabb állapotaiban nyilvánul meg. A lélek funkcióinak tekinthetők. 

KÖZPONTOK HELYES MŰKÖDÉSE: Az az állapot, amelyben valamennyi KÖZPONT és azok minden egyes része csak a rá vonatkozó ingerekre reagál; ellenkezője a KÖZPONTOK HELYTELEN MŰKÖDÉSE.

KÖZPONTOK HELYTELEN MŰKÖDÉSE: Az az állapot, amelyben a NÉGY ALSÓBB KÖZPONT és azok különböző részei rendszerint a nem hozzájuk szóló ingerekre reagálnak. Például érzelmeket nyilvánítani könyveléssel kapcsolatban, logikusan reagálni valakinek az érzelmi fájdalmára, ficánkolni vagy rosszul lenni, amikor kellemetlen érzelmeket tapasztalunk. Az ilyen helytelen működés az emberiség szokásos állapota.

ALSÓBB KÖZPONTOK: Az ÖSZTÖNÖS, a MOZGÁSI, az ÉRZELMI és az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONT, néha a SZEXUÁLIS KÖZPONTTAL együtt.

ÖSZTÖNÖS KÖZPONT: Az az intelligencia az emberi GÉPEZETBEN, amely ösztönös működésekben fejeződik ki, vagy azokat irányítja – ilyenek az érzékszervek működése, az ösztönös megérzés, a test növekedése, az energiának a testben való elosztása stb. 

ÖSZTÖNÖS RÉSZ: Egy KÖZPONT azon része, amely a legautomatikusabban működik, és a központ legalapvetőbb szükségleteit elégíti ki. 

MOZGÁSI KÖZPONT: Az az intelligencia az emberi GÉPEZETBEN, amely tájékozódik a térben és irányítja a külső mozgásokat. 

MOZGÁSI RÉSZ: Egy KÖZPONT azon része, ami automatikusan, figyelem nélkül működik, de az ÖSZTÖNÖS RÉSZHEZ képest sokkal inkább kifelé irányul. Gyakran úgy látható, mint ami azt az anyagot használja és kezeli, amit az ösztönös rész biztosít.

BUBI: Egy KÖZPONT MECHANIKUS RÉSZE.

ÉRZELMI KÖZPONT: Az az intelligencia az emberi GÉPEZETBEN, ami érzelmekben és érzésekben fejeződik ki. 

ÉRZELMI RÉSZ: Egy KÖZPONT azon RÉSZE, amelyben a figyelmet egy inger tartja fenn. A pozitív félben az inger tapasztalata öröm, élvezet és vonzalom, a negatív félben pedig kényelmetlenség, ellenszenv és irtózás.

DÁMA: Egy KÖZPONT ÉRZELMI RÉSZE.

KŐR DÁMA: Az ÉRZELMI KÖZPONT ÉRZELMI RÉSZE. Szélsőséges és gyakran ellenőrizetlen érzelmek jellemzik. 

SZÁMONTARTÁS: Különösen a KŐR BUBIBAN és a KŐR DÁMÁBAN található szokás, miszerint az ember nem felejti valódi vagy képzelt sérelmeit, és hagyja, hogy ezek befolyásolják másokhoz fűződő kapcsolatait.

INTELLEKTUÁLIS KÖZPONT: Az az intelligencia az emberi GÉPEZETBEN, amely mint gondolat és értelem jelenik meg. 

INTELLEKTUÁLIS RÉSZ: Egy KÖZPONT azon része, amely akkor működik, amikor az ember erőfeszítést tesz, hogy ellenőrizze és irányítsa a figyelmét. Ez a legmagasabb intelligencia az adott központban.

FORMÁLIS GONDOLKODÁS: Általában automatikus, gondolkozás nélküli válaszok, amiket rögzült minták és formák határoznak meg; pontosabban az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONT MECHANIKUS RÉSZÉNEK automatikus működése.

SZALAGOK: Előzetesen meglévő, automatikus válaszok egy ingerre, különösen azok, amelyek az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONTBAN, "ÉN"-EKBEN fejeződnek ki.

"ÉN"-EK: Rövid életű gondolatok, érzelmek és érzetek, amiket az ember önmaga kifejeződésének vesz, amikor megjelennek; a hangsúly azon van, hogy ezek szavakban fogalmazódnak meg az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONTBAN. Az embernek elképesztő mennyiségű "én"-je van, sokuk ellentmondó, de ezt általában nem veszi észre.

MUNKA "ÉN"-EK: "Én"-ek, amelyek az embert arra emlékeztetik, hogy tegyen erőfeszítéseket, folytassa munkáját a felébredésért.

KIRÁLY: Egy KÖZPONT INTELLEKTUÁLIS RÉSZE.

KÁRÓ KIRÁLY: Az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONT INTELLEKTUÁLIS RÉSZE. A meghatározott célra irányuló, logikus, szándékos gondolkozás székhelye.

KŐR KIRÁLY: Az ÉRZELMI KÖZPONT INTELLEKTUÁLIS RÉSZE. A magasabb központokhoz vezető kapunak hívják, mert – ha helyesen van képezve – képes az életet nem prózai, szimbolikus módon tapasztalni, ami nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a magasabb érzelmi központ tapasztal. 

MAGASABB KÖZPONTOK: A magasabb érzelmi és a magasabb intellektuális központ. A magasabb érzelmi központ képes észlelni, hogy minden dolog összetartozik, és a tudatos szeretet és együttérzés székhelye. A magasabb intellektuális központ észleli a törvényeket, amelyek mindent kormányoznak, és a tudatos bölcsesség székhelye.

VEZÉRLŐ ÉRTELEM: Általában véve az ember legmagasabb fokú megértése saját cselekedeteiről és azok következményeiről; pontosabban a MAGASABB KÖZPONTOKNAK az a képessége, hogy irányítsák GÉPEZET megnyilvánulásait.

TUDATOSSÁG: Az a képesség, hogy az ember figyelmet használjon arra, hogy tudatában legyen valaminek. A tudatosság mérhető azzal, hogy mi az, aminek tudatában van, hogy meddig tudja a tudomást fenntartani, és hogy az milyen mélyreható.

ÖNVALÓ: A MAGASABB KÖZPONTOK, különösen abból a szempontból, hogy nem függnek semmi külsőtől.

ESSZENCIA: Az emberi GÉPEZET születéstől fogva meglevő tulajdonságai: a fizikai jellemzők, a TESTTÍPUS, a SÚLYPONT és az ALKÍMIA. Az esszencia a legtöbb emberben csak hat vagy hét éves korig fejlődik, ezután a HAMIS SZEMÉLYISÉG nagymértékben eltakarja. Következésképpen az esszencia élményét gyakran gyerekes szabadság és gondtalan vidámság kíséri. A felébredés Robert Burton által tanított útján azonban, hogy túljusson ezen a gyerekes állapoton, az esszenciát nevelni és fejleszteni kell.

TESTTÍPUS: Az a rendszer, amit Rodney COLLIN írt le és Robert Burton fejlesztett tovább. Minden emberi GÉPEZETET hét alaptípus szerint osztályoz. Összekapcsolja az egyén kozmoszát a naprendszerével azáltal, hogy kapcsolatot állapít meg az ember belső elválasztású mirigyei és a naprendszer látható égitestei között, amelyekről a típusokat elnevezték. Az egyén fizikai és pszichológiai tulajdonságai egy bizonyos sorrend szerint leírhatók, mint két típus keveréke. Ez a sorrend, amit a típusok körforgásának is hívnak, a hold típussal kezdődik, majd a vénusz, a merkúr, a szaturnusz, a mars és a jupiter típusok követik egymást, mielőtt visszatér a hold típushoz. A hetedik, a nap típus kívül van ezen, és bármelyik típussal keveredhet. A típusok sorrendje abban is megjelenik, hogy az ember fejlesztheti a körforgásban előtte lévő típus jellemzőit, hogy kiegyensúlyozza vagy minimálisra csökkentse a mögötte lévő típus gyengeségeit. Teljesebb leírást ad Rodney Collin The Theory of Celestial Influence és Susan Zannos Human Types című könyve.

MAXIMÁLIS VONZÓDÁS: Erős vonzódásra való hajlam azon TESTTÍPUSOK között, amelyek egymástól háromtípusnyira vannak a típusok keringésében. Ezek a típusok néhány szempontból ellentétesek, és kapcsolatuk gyakran viharos.

HOLD TÍPUS: A típusok keringésében a JUPITER és a VÉNUSZ közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a SZATURNUSZ TÍPUSHOZ van.

MERKÚR TÍPUS: A típusok keringésében a VÉNUSZ és a SZATURNUSZ közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a JUPITER TÍPUSHOZ van.

VÉNUSZ TÍPUS: A típusok keringésében a HOLD és a MERKÚR közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a MARS TÍPUSHOZ van.

MARS TÍPUS: A típusok keringésében a SZATURNUSZ és a JUPITER közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a VÉNUSZ TÍPUSHOZ van.

JUPITER TÍPUS: A típusok keringésében a MARS és a HOLD közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a MERKÚR TÍPUSHOZ van.

SZATURNUSZ TÍPUS: A típusok keringésében a MERKÚR és a MARS közötti TESTTÍPUS. MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA a HOLD TÍPUSHOZ van.

NAP TÍPUS: Az a TESTTÍPUS, amely nem tartozik a típusok keringésének körébe, így bármely más típussal keveredhet. Nincs MAXIMÁLIS VONZÓDÁSA.

SÚLYPONT: Az ESSZENCIA hajlama arra, hogy a világhoz való kapcsolatát főleg olyan hozzáállásokra alapozza, amelyek egy adott KÖZPONTRA jellemzők, pontosabban annak egy részére és a résznek egy részére. Az emberek általában előnyben részesítik súlypontjukat GÉPEZETÜK más részeivel szemben; szükségleteit – nem tudatosan – kiemelten kezelik, és függetlenül attól, hogy megfelel-e a körülményeknek, hajlamosak a súlypont szempontjából reagálni.

ALKÍMIA: (1) A BENYOMÁS kifinomultságának foka; a benyomáshoz kapcsolódó energia minősége. (2) Az ESSZENCIÁNAK az a tulajdonsága, hogy az ember mennyire képes érzékelni a BENYOMÁSOK kifinomultságát.

Általánosságban szólva a kifinomultabb benyomások magasabb szintű, tudatosabb energiát hordoznak; teljesebb harmónia, szépség és rendezettség van bennük. Az alkímiai fémek – az ólom, a réz, az ezüst és az arany – az alkímia négy szintjére vonatkoznak. Az ólom arannyá változtatásának folyamata a durvább benyomások finomabbá változtatásának folyamata. Ezt megteheti valaki külsőleg a környezetében és a cselekedeteiben, megteheti belsőleg, ha fejleszti ESSZENCIÁJA fogékonyságát a benyomásokra, és megteheti pszichológiailag, ha JELEN van a benyomásokra, és így teljesebben átéli azokat.

BENYOMÁS: Általánosságban véve bármely gondolat, érzelem vagy érzet; pontosabban azok az észlelések, amelyek az érzékszerveken keresztül érkeznek.

BENYOMÁSOK ÁTALAKÍTÁSA: Az a gyakorlat, amelyben az ember arra használja az önemlékezést, hogy figyelmet fordítson az őt érő benyomásokra, így érzelmibbé tegye, és magasabb szintre emelje őket.

JELENLÉT: Az a gyakorlat, amelyben az ember mind külső, mind belső közvetlen környezetére figyelmet fordít KÉPZELŐDÉS és AZONOSULÁS nélkül.

KÉPZELŐDÉS: (1) Az az állapot, amelyben az ember figyelme olyan dolgokra irányul, amelyek valójában nincsenek ott; gyakran teljesen kizárja, hogy az illető tudatában legyen közvetlen környezetének; a JELENLÉT ellentéte. (2) Az az állapot, amelyben az ember olyasmit tart igaznak, ami nem igaz; gyakran úgy mondjuk: "képzelődik valamiről".

AZONOSULÁS: (1) Az az állapot, amelyben az ember teljes figyelme egyetlen dologra összpontosul, minden más kizárásával; az ELVÁLASZTÁS ellentéte. (2) Az a hajlam – főleg a HAMIS SZEMÉLYISÉG hajlama –, hogy az ember igazi önmagán kívüli dolgokba helyezze azonosságérzetét.

ELVÁLASZTÁS: Az a gyakorlat, amelyben az ember fenntartja önmaga érzetét, cselekedeteitől, környezetétől és tapasztalatától elválasztva; az önemlékezés egyik oldala, amelyben az ember figyelmének egy részét visszavonja tapasztalásaiból, és arra használja, hogy tudatában legyen annak, ami ezeket érzékeli belül és tud róluk. A hangsúly azon van, hogy az a részünk, amelyik regisztrálja a tapasztalatot, nem vesz részt benne közvetlenül, és az nem befolyásolja.

HAMIS SZEMÉLYISÉG: Az ember önmagáról alkotott képzeletbeli képe mindazzal a pszichológiai mechanizmussal együtt, amely szükséges ezen kép védelméhez. Gyermekkorban fejlődik ki, válaszként arra a kényszerre, hogy a gyermek elnyerje a felnőttek jóváhagyását, és hogy a társadalom által elfogadott módon viselkedjen; ám hamarosan túlnő eredeti szerepén, ami az ESSZENCIA védelmezése, és önálló életet kezd élni. Végül teljesen meghatározza a legtöbb ember életét, olyan hozzáállásokkal és viselkedésmintákkal, amelyek szemben állnak az adott ember esszenciájában lévő igazi természetével.

LÖKHÁRÍTÓ: (1) Az a pszichológiai mechanizmus, ami a személyt megakadályozza abban, hogy átélje a jelen pillanat valóságát, és lássa tényleges gépies állapotát; pontosabban az a mechanizmus, amivel a HAMIS SZEMÉLYISÉG az ember képzeletbeli képét védelmezi. (2) Igei alakban: „lökhárítani”, vagyis hárítani egy kellemetlen helyzetet.

IGAZI SZEMÉLYISÉG: A munka igényein és az ESSZENCIA megértésén alapuló személyiség, ami ezért mind az esszenciát, mind a munkát szolgálja és előmozdítja, ellentétben a HAMIS SZEMÉLYISÉGGEL, amely szemben áll az esszencia és a munka igazi szükségleteivel.

NEGATIVITÁS: A NÉGY ALSÓBB KÖZPONT bármelyikének bármilyen negatív megnyilvánulása, különösen, amikor azt NEGATÍV ÉRZELEM kíséri. Például negatív vagy fenyegető fellépés, panaszkodás vagy pletykálás.

NEGATÍV ÉRZELMEK: Negatív jellegű érzelmek, például harag, féltékenység, felháborodás, önsajnálat, unalom. Ezek a legfontosabb LÖKHÁRÍTÓK, amelyeket a HAMIS SZEMÉLYISÉG és a JELLEMVONÁSOK használnak, hogy megakadályozzák az embert abban, hogy objektíven lássa és elfogadja helyzetét. Mivel mindig KÉPZELŐDÉSEN és AZONOSULÁSON alapulnak, hosszantartó és nehéz önmagán végzett munkával az ember kiküszöbölheti őket – ez Robert Burton egyik leghangsúlyosabb tanítása.

JELLEMVONÁS: Az embernek önmagára és a világhoz fűződő kapcsolatára vonatkozó alapvető hozzáállásai a személyiségében, mindazokkal a pszichológiai mechanizmusokkal, amelyek azért szükségesek, hogy támogassák és kifejezzék ezeket a hozzáállásokat. Robert Burton tanításában a fő jellemvonások a következők: HIÚSÁG, HATALOM, URALKODÁS, NEM-LÉTEZÉS, NEM-BECSÜLÉS, MOHÓSÁG, FÉLELEM, NAIVITÁS, MAKACSSÁG, LUNATIKUSSÁG. Ezek egyike minden emberben FŐ JELLEMVONÁS, egy vagy két másik határozottan kifejeződik, nyomokban a többi is megtalálható.

FŐ JELLEMVONÁS: A személy legerősebben kifejeződő JELLEMVONÁSA. Mint a HAMIS SZEMÉLYISÉG magja, meghatározza, hogy az emberek alapvetően hogyan tekintenek magukra és a világra, és gyakorlatilag minden tevékenységüket befolyásolja. A személyiség többi tulajdonsága a fő jellemvonást támogatja, és LÖKHÁRÍTÓKAT biztosít számára. 

HIÚSÁG (VANITY): arról ismerhető fel, hogy az ember saját magával van elfoglalva, különösen azzal, hogy milyennek tűnik mások szemében. Ez megnyilvánulhat belsőleg, mint önsajnálat vagy önlebecsülés, és külsőleg, mint próbálkozás, hogy mások figyelmét magára vonja.

HATALOM (POWER): legfőbb gondja, hogy mennyire képes irányítani, ellenőrizni vagy befolyásolni mások cselekedeteit. Az ilyen jellemvonásúak általában extrovertáltak, hajlamosak a manipulációra és politikus viselkedésre. 

URALKODÁS (DOMINANCE): a rendet, a szabályozást és az ellenőrzést nagyon fontosnak tartja. Külsőleg megnyilvánulhat úgy, mint arra való képesség, hogy szervezzen és irányítson másokat, amikor befelé irányul, azt eredményezi, hogy az ember tartózkodónak, visszafogottnak tűnik, és lassan cselekszik.

NEM-LÉTEZÉS (NONEXISTENCE): az önértékelés és gyakran a belső aktivitás viszonylagos hiánya jellemző rá, ennek következménye az a hajlam, hogy a személy másokon keresztül létezzen.

NEM-BECSÜLÉS (TRAMP): nem képes értékelni sem fizikai, sem lelki dolgokat. Számára semmi sem jelent sokat; nem izgatja magát, és elég, ha csak sodródik az áramlattal.

MOHÓSÁG (GREED): túlzottan értékeli a külső dolgokat. Leginkább arra készteti az embereket, hogy saját értékük hangsúlyozásaként begyűjteni és birtokolni kívánják azt, amit mások értékesnek tartanak.

FÉLELEM (FEAR): a bizonytalanság és erőtlenség érzésében gyökerezik. Gyakran úgy nyilvánul meg, mint gátlásosság a cselekvésben, és túlzott aggodalom amiatt, hogy esetleg ártalmasak és veszélyesek lesznek a következmények.

NAIVITÁS (NAIVITY): kevéssé képes látni az élet kellemetlen oldalait, és az ember tetteinek esetleg ártalmas vagy negatív következményeit.

MAKACSSÁG (WILLFULNESS): a tehetetlenség érzésén alapul, és gyakran olyan vágyban fejeződik ki, hogy az ember ragaszkodjon ahhoz, amije van, és ellenálljon a változásnak, mint egyetlen eszköz annak megakadályozására, hogy elsodorja az események folyamata.

LUNATIKUS (LUNATIC): azon alapul, hogy valaki nem képes felismerni a dolgok viszonylagos értékét. Ez úgy mutatkozik meg, mint hajlam arra, hogy az ember túlzott fontosságot tulajdonítson viszonylag jelentéktelen dolgoknak, és túl kicsit az igazán fontosaknak.

MIKROKOZMOSZ: Az emberi lény, úgy tekintve, mint egy kozmosz, vagyis mint az univerzum alapmodelljének tükörképe.

ASZTRÁLTEST: Az ember által alkotható első metafizikai test. Képes a fizikai testtől függetlenül létezni.

VÁRANDÓSSÁG: Az az időszak, amikor a személy azért dolgozik, hogy felébredjen. A hangsúly azon az ideán van, hogy valami belsőleg fejlődik, ami kifejlődve képessé teszi az egyént a MAGASABB KÖZPONTOK megtapasztalására.

AKKUMULÁTOROK: Energiaraktárak az emberi GÉPEZETBEN. Minden KÖZPONTHOZ két akkumulátor kapcsolódik, amelyek felváltva szolgáltatnak energiát. Ezeket a nagy vagy fő akkumulátor tölti fel.

SZEXUÁLIS KÖZPONT: Magasabb energia (12-es hidrogén) forrása az emberi GÉPEZETBEN. Csak a TUDATOSSÁG magasabb állapotaiban figyelhető meg közvetlenül, mivel energiája más központokon keresztül nyilvánul meg.

INFRA-SZEX: A szexuális energia olyan célokra – például személyes kielégülésre vagy mások befolyásolására – való használata, amelyek nem kapcsolatosak a nemzéssel vagy az újjászületéssel.

A KOZMOSZ

ERŐ, HÁROM: Az a három tényező vagy energia, aminek jelen kell lennie ahhoz, hogy bármilyen valóságos változás vagy cselekvés történhessen. Az első vagy aktív erő kezdeményezi a cselekvést. A MÁSODIK ERŐ, amit passzív vagy tagadó erőnek is hívunk, valamilyen módon ellenáll az ELSŐ ERŐNEK; ez például lehet az, amire a hatás irányul. A harmadik vagy semlegesítő erő jelenléte biztosítja azt, hogy az első két erő közti ellentét feloldódjon. Néha ez úgy látható, mint az a közeg, amiben a két másik erő működik, gyakran meg úgy, mint egy hozzáadott tényező vagy befolyás. A három erőt együtt "hármasságnak" (triádnak) nevezzük. Mielőtt lehetővé válna a kívánt eredmény elérése, meg kell találni a helyes hármasságot, az erők helyes kombinációját.

ELSŐ ERŐ: Az az erő vagy tényező, ami változást vagy cselekvést kezdeményez.

MÁSODIK ERŐ: Az az erő vagy elem, ami az ELSŐ ERŐT egyensúlyozza ki abban az értelemben, hogy szemben áll vele, vagy pedig az hat rá.

HARMADIK ERŐ: Az az erő vagy tényező, amelynek jelenléte lehetővé teszi az ELSŐ és a MÁSODIK ERŐ közötti feszültség feloldását.

AKTÍV ERŐ: ELSŐ ERŐ – az, ami változást vagy cselekvést kezdeményez.

PASSZÍV ERŐ: MÁSODIK ERŐ, elsősorban abból a szempontból, hogy az ELSŐ ERŐ erre hat.

SEMLEGESÍTŐ ERŐ: HARMADIK ERŐ, hangsúlyozva azt a szerepét, hogy feloldja a feszültséget az ELSŐ és MÁSODIK ERŐ között.

TAGADÓ ERŐ: MÁSODIK ERŐ, elsősorban abból a szempontból, hogy szemben áll az ELSŐ ERŐVEL és azt akadályozza.

OKTÁV: Gyakran így hivatkoznak egy tevékenységre vagy feladatra, hogy a kifejezés emlékeztessen az OKTÁVOK TÖRVÉNYÉVEL való kapcsolatára.

OKTÁVOK TÖRVÉNYE: Annak a folyamatnak a leírása, amely során minden eseménysorozat végül elveszti erejét vagy irányát. A hét törvényének is nevezik; megtestesül GURDJIEFF enneagramjában és a dúr zenei skálában is. Ez utóbbiban minden egyes hang egy eseménynek felel meg az eseménysorozatban; a fél-lépések a mi-fa és ti-dó között azoknak az intervallumoknak felelnek meg, ahol a folyamat az egyik eseménytől a másikig lelassul, és eltér vagy megszakad, hacsak nem kap kívülről SOKKOT az OKTÁV. Egy oktáv lehet emelkedő, ami azt jelenti, hogy a gépiesebb és korlátozottabb megnyilvánulások felől a szándékosabb, tudatosabb és rugalmasabb megnyilvánulások felé fejlődik, vagy ereszkedő, amikor a több lehetőséggel bíró és tudatosabb megnyilvánulások felől a gépiesebb és kötöttebb megnyilvánulások felé halad.

EMELKEDŐ OKTÁV: Az az OKTÁV, amely a mechanikusabbtól a szándékosabb vagy tudatosabb felé növekszik (például amikor fadarabok formát és rendeltetést kapnak, miközben asztal készül belőlük). Az emelkedő oktávokat az jellemzi, hogy erőfeszítést igényelnek; különösen a két INTERVALLUMBAN.

ERESZKEDŐ OKTÁV: Az az OKTÁV, amelyben a megnyilvánulások a tudatosabbtól és rugalmasabbtól a merevebb és mechanikusabb irányába haladnak, és lehetőségek elvesztését eredményezik. A ereszkedő oktávoknak saját lendületük van, és általában kevés külső erőfeszítést igényelnek. Az INTERVALLUMOK itt inkább úgy nyilvánulnak meg, mint ahol külső SOKKAL lehetőség van az oktáv megszakítására vagy eltérítésére, és nem úgy, mint ahol energia hozzáadása szükséges az oktáv haladásának fenntartásához.

INTERVALLUM: Általánosságban véve azok a pontok egy OKTÁVBAN, ahol az események folyamata lelassul, ahol az oktáv eltérülhet. Ez a szó leggyakrabban azokra az időszakokra vonatkozik, amikor egy terv megvalósításának folytatásához többlet erőfeszítés szükséges, továbbá azokra a zavaros és kétséges időszakokra, amikor az ember elveszti az irányt a felébredésért tett erőfeszítéseiben.

"MI-FA" INTERVALLUM: Az első intervallum egy emelkedő OKTÁVBAN; például egy munka tervezése és tényleges megkezdése között. Általában a "mi-fa" INTERVALLUMON könnyebb felülkerekedni, mint a "TI-DÓ"-n.

"TI-DÓ" INTERVALLUM: Az intervallum egy emelkedő OKTÁV végén; például küzdelem azért, hogy egy folyamat eljusson a teljes befejezésig, és ne maradjon elvarratlan szál.

SOKKOK: Általánosságban véve bármi, ami egy OKTÁV INTERVALLUMÁBAN megjelenik, hogy elősegítse a folytatást, akár elterelődik az oktáv ezzel, akár nem; különösen azok az események, amelyek megszakítják az ember megszokott állapotát.

TUDATOS SOKK, ELSŐ: Önemlékezés, főként a JELENLÉTRE és a BENYOMÁSOK ÁTALAKÍTÁSÁRA vonatkoztatva. A fogalom az Egy ismeretlen tanítás töredékei és a The Fourth Way című könyvekben található "Táplálék diagramból" származik. Ezekben a művekben az áll, hogy ez az erőfeszítés olyan SOKK, mely a BENYOMÁSOK megemésztésének elindításához szükséges.

TUDATOS SOKK, MÁSODIK: Az az erőfeszítés, mellyel a NEGATÍV ÉRZELMEKET alakítjuk át pozitívakká; a SZENVEDÉS ÁTALAKÍTÁSA. A fogalom az Egy ismeretlen tanítás töredékei és a The Fourth Way című könyvekben található "Táplálék diagramból" származik. Ezekben a művekben az áll, hogy ez az erőfeszítés olyan SOKK, mely a BENYOMÁSOK megemésztésének OKTÁVJÁBAN a MI-FA, a táplálék megemésztésének oktávjában pedig a TI-DÓ INTERVALLUMOT hidalja át.

OLDALSÓ OKTÁV: Egy nagyobb oktávon belül indult kisebb OKTÁV egy, a nagyobb oktávon belüli INTERVALLUM áthidalására. Például egy építkezésen származhat intervallum abból, hogy elfogyott az anyag – ebben az esetben szükséges lenne egy oldalsó oktáv: keresni egy szolgáltatót, megrendelni és odaszállítatni az anyagot. Különösen a pszichológiai oktávoknál – például az önemlékezéssel kapcsolatosaknál – áll fenn a veszélye annak, hogy az ember szem elől téveszti a fő oktávot, és egy oldalsó oktávot követve eltér az eredeti céltól.

TEREMTÉS SUGARA: A mindenség ábrázolási módja, amelyben az alacsonyabb szintű világokat magasabb szintűek tartalmazzák. Ez a sugár az ABSZOLÚTTAL kezdődik, a Földdel és a Holddal végződik. Az Abszolút alatti (vagy benne levő) világokat a 3, 6, 12, 24, 48 és 96 számokkal jelöljük, ezek a számok tükrözik a létezés növekvő összetettségét és mechanikusságát a világokban.

ABSZOLÚT: Mindannak az összessége, ami létezik, vagy létezhet, minden szinten, minden világban, minden időben; pontosabban az a TUDATOSSÁG és megértés, ami azon a szinten létezik, és így a lehetséges legmagasabb intelligenciát tartalmazza.

VILÁG, 96-OS, 48-AS, 24-ES, 12-ES, 6-OS: Különböző szintek a TEREMTÉS SUGARÁBAN. Pszichológiai nyelven a 96-os világ a HAMIS SZEMÉLYISÉG szintje, a 48-as világ az IGAZI SZEMÉLYISÉGÉ, a 24-es világ az ESSZENCIÁÉ, a 12-es világ a magasabb érzelmi központé és a 6-os világ a magasabb intellektuális központé.

HIDROGÉN: Általánosságban véve bárminek az a legkisebb egysége, ami még megtartja annak minden fizikai, metafizikai, pszichológiai és kozmikus tulajdonságát; pontosabban egy BENYOMÁS energiája, ahogy az az emberi GÉPEZETRE hat. A magasabb hidrogének gyors, könnyű energiák, amelyek észleléssel és tudatossággal vannak kapcsolatban, az alacsonyabb hidrogének nehéz, durva, sűrű energiák, amelyek tompaságot és negativitást hoznak létre.

HIDROGÉN TÁBLÁZAT: Az a táblázat, ami részletesen le van írva az Egy ismeretlen tanítás töredékeiben és a The Fourth Way-ben; azokkal a kozmikus szintekkel kapcsol össze energiákat, anyagokat, tárgyakat és minden másfajta megnyilvánulást, ahonnan HIDROGÉNJÜKNEK megfelelően származnak.

A FELÉBREDÉS MÓDSZEREI

TAGADÁS ÚTJA: Az a tanítás, amelyben a tanítványoknak az AZONOSULÁSOK feladásával kell kezdeniük annak érdekében, hogy a magasabb állapotoknak teret biztosítsanak. A tanár gyakran viszonylag kemény SOKKOKBAN részesíti a tanítványokat, hogy támadja HAMIS SZEMÉLYISÉGÜKET.

SZERETET ÚTJA: Az a tanítás, amelyben a tanár viszonylag szelíd módszereket használ, hogy a tanítványokat bíztassa és támogassa erőfeszítéseikben. A hangsúly nem a régi viselkedésminták közvetlen lerombolásán, inkább új képességek kifejlesztésén van, amelyek végül helyettesítik a régi viselkedésmintákat.

SZENVEDÉS ÁTALAKÍTÁSA: Az a gyakorlat, amelyben az ember ELVÁLASZTJA magát a szenvedéstől, és azt olyannak tapasztalja, amit önként és NEGATIVITÁS nélkül el tud fogadni. Legmagasabb kifejeződésében az átalakítás magában foglalja a MAGASABB KÖZPONTOK működését, és a megnövekedett TUDATOSSÁG erőteljes élményeit hozza magával.

FELESLEGES SZENVEDÉS: Az a szenvedés, ami értelmesebb hozzáállással elkerülhető; különösen az a szenvedés, ami KÉPZELŐDÉS és AZONOSULÁS következménye, ezért a TUDATOSSÁG magasabb állapotaiban nem fordulna elő.

ÖNKÉNTES SZENVEDÉS: Az a gyakorlat, amelyben az ember viszonylag kis kényelmetlenséget vagy kellemetlenséget okoz magának azért, hogy megszakítsa szokásos állapotát és eszébe jusson emlékezni önmagára.

KÜLSŐ FIGYELEMBEVÉTEL: Az a gyakorlat, amelyben az ember olyan nézőpontból tekint másokhoz fűződő kapcsolatára, ami azonos fontosságot tulajdonít másoknak és saját magának – ebben az értelemben nézőpontja önmagához képest külső. Néha ez arra a tényre vonatkozik, hogy amikor az ember külső figyelembevételt gyakorol, rendszerint figyelmesebb mások iránt.

BELSŐ FIGYELEMBEVÉTEL: A másokhoz fűződő kapcsolat figyelembevétele olyan nézőpontból, amely önmagát helyezi a középpontba, és másokat csak ezzel a középponttal kapcsolatban vesz figyelembe. A belső figyelembevétel túlzott aggódáshoz vezet amiatt, hogy az ember milyennek tűnik mások szemében, és amiatt, hogy miként reagálnak rá, olyannyira, hogy ez néha a félelem és a zavar bénító állapotához vezet.

MEGOSZTOTT FIGYELEM: Szándékos erőfeszítés arra, hogy az ember egyszerre két vagy több dolognak legyen tudatában; szemben az AZONOSULÁSSAL, amikor a figyelem csak egy dologra összpontosul. Pontosabban a megosztott figyelem gyakran az önemlékezésre vonatkozik, mint arra az erőfeszítésre, hogy az ember egyszerre legyen tudatában a környezetének és benne önmagának.

LÁTÁSI GYAKORLAT: A figyelemnek hozzávetőleg minden harmadik másodpercben egyik BENYOMÁSRÓL a másikra történő irányítása, elég időt adva a benyomás befogadására, de változtatva a figyelem tárgyát, mielőtt KÉPZELŐDÉS vagy AZONOSULÁS léphetne fel.

HALLÁSI GYAKORLAT: Figyelmet szentelni az ember környezetében lévő hangoknak. Eszköz a JELENLÉTHEZ és a FIGYELEM MEGOSZTÁSÁHOZ.

FÉNYKÉP: 1. Megfigyelés egy gépies megnyilvánulásról, akár saját magát fényképezi az ember, akár egy másik tanítvány adja neki a fényképet. Azon van a hangsúly, hogy az ember objektívebben lássa magát – úgy, mintha egy pillanatfelvételt nézne. 2. Igei alakban (fényképez): Ilyen megfigyelést tenni, és ha egy másik tanítványról szól, megosztani vele.

A FELÉBREDÉS FOKOZATAI

ELSŐ ÁLLAPOT: A TUDATOSSÁG azon állapota, amelynek hétköznapi neve "alvás".

MÁSODIK ÁLLAPOT: A legtöbb ember TUDATOSSÁGÁNAK hétköznapi állapota, amiben tevékenykedik, reagál, miközben egyáltalán nem vagy csak kicsit van tudatában önmagának, azaz nem emlékszik magára. Ezért "alvásnak" nevezzük.

HARMADIK ÁLLAPOT: A TUDATOSSÁG azon állapota, amit önemlékezésre tett erőfeszítések hoznak létre, amelyben az ember ELVÁLASZTJA magát személyiségétől, és objektíven szemléli saját magát. Jellemzője a tudomás önmagáról, valamint az AZONOSULÁS és a KÉPZELŐDÉS hiánya, de a külvilággal kapcsolatban nem képes teljes objektivitásra.

LÉTEZÉS: A közvetlen tapasztalatok felhalmozódott mennyisége vagy eredménye; pontosabban, a felébredés vonatkozásában az embernek az a képessége, hogy átélje életét, és tudatosan vegyen részt benne. Robert Burton tanításában ez megegyezik azzal, hogy képes emlékezni önmagára.

Arról, aki tapasztalatokat halmozott fel egy bizonyos területen, mondhatjuk, hogy abban létezése van, és nem csupán ismereteket szerzett róla. Például azok, akiknek létezésük van a főzésben, többre képesek, mint követni egy receptet: az ételkészítésbe sok oldalukat tudják bevonni, ezért kreatívabban készítik el.

LÉTEZÉSI SZINT: A TUDATOSSÁG foka. Azok, akiknek a LÉTEZÉSI szintje magasabb, tudatosabbak, éberebbek, mint azok, akiknek alacsonyabb; emiatt sokkal inkább képesek emlékezni önmagukra.

BELSŐ KÖR: Azok az emberek a felébredés iskolájában, akiknek magasabb a LÉTEZÉSI SZINTJE és a megértése, és így egy közös cél eléréséért dolgoznak.

EMBER, EGYES SZÁMÚ: Az az ember, akinek SÚLYPONTJA a MOZGÁSI vagy az ÖSZTÖNÖS KÖZPONTBAN van.

EMBER, KETTES SZÁMÚ: Az az ember, akinek SÚLYPONTJA az ÉRZELMI KÖZPONTBAN van. A kettes számú embereket vonzalmak és ellenszenvek irányítják.

EMBER, HÁRMAS SZÁMÚ: Az az ember, akinek SÚLYPONTJA az INTELLEKTUÁLIS KÖZPONTBAN van. A hármas számú embernek az értelem, a logika és az eszmék fontosabbak, mint a többinek.

EMBER, NÉGYES SZÁMÚ: Különösen az, aki a felébredés egy iskolájában van, általánosabban az, aki a felébredésért dolgozik, és saját magát eléggé érti ahhoz, hogy kezdje elhatárolni magát gépies SÚLYPONTJÁTÓL, és azt a munkában lévő "súlypontra" cserélje fel. Ez azt jelenti, hogy a négyes számú ember ingerekre adott reakciói azon a célján alapulnak, hogy felébredjen, nem pedig az ALSÓBB KÖZPONTOK egyikén.

EMBER, ÖTÖS SZÁMÚ: Az az ember, akinek SÚLYPONTJA a magasabb érzelmi központban van. Az ötös számú emberek teljesen objektívek saját magukkal kapcsolatban.

EMBER, HATOS SZÁMÚ: Az az ember, akinek SÚLYPONTJA a magasabb intellektuális központban van. A hatos számú emberek mind magukat, mind a világot objektíven szemlélik.

EMBER, HETES SZÁMÚ: Az az ember, aki elért mindent, ami embernek lehetséges. A hetes számú emberek valamennyi FUNKCIÓJUKTÓL független tökéletes egységet, akaratot és tudatosságot birtokolnak.

FUNKCIÓK: A KÖZPONTOK, inkább mechanikusságukat, mint intelligenciájukat hangsúlyozva.

AZ ÉLET

ÚT: A felébredés azon útja, amely iskolában testesül meg. Az, hogy valaki "az úton van", azt jelenti: elkötelezte magát a felébredésnek, azt az élet más ügyei fölé helyezve, és érti a SZISZTÉMA fő ideáit.

ÉLET: Olyan emberi tevékenység, ami nincs kapcsolatban a felébredés egy iskolájával. Az élet-emberek főként azok, akik nem tagjai egy iskolának; és egy tanítványt érő élet-befolyások azok a befolyások, melyek az iskolán kívülről származnak.

SZÍNJÁTÉK: Egy eseménysorozat abból a szempontból, hogy mindent a magasabb erők (más néven: C-BEFOLYÁS) irányítanak és szabályoznak, ebben az értelemben ők a "színjáték" szerzői.

JÓ HÁZIGAZDA: Az, aki a dolgokat tényleges értéküknek megfelelően értékeli, és azon értékek, amelyeket az ilyen emberek megbecsülnek. A jó házigazda igyekszik, hogy gondot fordítson saját magára, javaira, környezetére és másokkal való kapcsolatára.

SZÁNDÉKOS ŐSZINTÉTLENSÉG: Az a gyakorlat, amelyben az ember, hogy céljától ne térjen el, olyasmit állít, ami az adott helyzetben nem pontosan igaz, de amivel senkinek sem fog valóban ártani.

FEMININ DOMINANCIA: Azok a többnyire észrevétlenül maradó hozzáállások, amelyek főleg arról szólnak, hogy a dolgoknak hogyan kellene lenniük, és amelyek miatt az emberek úgy érzik, kénytelenek társadalmilag elfogadható módon viselkedni. "Feminin" – női – olyan értelemben, hogy a gyermek általában az anyjától tanulja, amikor az elfogadható viselkedést sajátítja el. Például olyan hozzáállások alkotják, mint az az érzés, hogy az ember másoknak tartozik valamivel, annak elvárása, hogy mások hogyan viselkedjenek vele, és az a meggyőződés, hogy a világ alapvetően igazságos, és vele magával igazságosan kellene bánni.

VÉLETLEN: Események, amelyek úgy történnek meg valakivel, hogy sem nem korábbi cselekedeteinek eredményei, sem nem tudatos szándék közvetlen következményei.

VÉLETLEN TÖRVÉNYE: A VÉLETLEN hatása az emberre, megkülönböztetve olyan hatásoktól, mint ok és okozat, sors és tudatos akarat.

VISSZATÉRÉS: Az az elmélet, amely szerint azok a lelkek, amelyek nem fejlődnek egy élet tartama alatt, alapvetően ugyanabba az életbe születnek újra. Ez az idea abban különbözik a reinkarnáció elméletétől, hogy nem tételezi fel a lélek vándorlását egyik létformából egy másikba.

ÉLET, SOK: A sokféle élet, amit egy VISSZATÉRŐ lélek átélhet.

ÉLET, KILENC: Az a kilenc élet, amit egy fejlődő lélek átél. Végül, a kilencedikben megszabadul a létezés fizikai síkjáról.

AZ ISKOLAI MUNKA

A-BEFOLYÁS: Az embert érő azon befolyások, amelyek a földi élet következtében lépnek fel. Általánosságban véve ezek az élelem, a lakóhely, a pihenés és a szex iránti vágyat, szülők, gyermekek, házastársak és barátok közötti kapcsolatokat, a társadalom és a kultúra hatását jelentik. Pontosabban, a modern világban a hangsúly az anyagi biztonság és társadalmi pozíció iránti vágyon van.

B-BEFOLYÁS: Az embert érő azon befolyások, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a földi élettel, és a létezés más formái felé mutatnak; ilyenek a vallás és az ezoterikus tanítások. Az ilyen befolyások TUDATOS LÉNYEKTŐL erednek, de mihelyt tudatos eredetükkel megszakad a közvetlen kapcsolat, már nem minősülnek C-BEFOLYÁSNAK.

C-BEFOLYÁS: (1) TUDATOS LÉNYEK közvetlen befolyása. (2) Fizikai test nélküli tudatos lények, akik a felébredni próbálókat közvetlenül segítik.

TUDATOS LÉNY: Az, aki elérte legalább az ÖTÖS SZÁMÚ EMBER szintjét, tehát magasabb testeket alkotott, és kifejlesztette a fizikai testtől független, folyamatos TUDATOSSÁG állapotát. A kifejezés ilyen lényekre vonatkozik, akár a fizikai test halála előtt, akár utána.

MAGASABB ISKOLA: Arra az ideára vonatkozik, hogy a tudatos lények fizikai testük halála után is folytatják a fejlődést még magasabb szinten levő lények vezetésével.

TUDATOS TANÍTÁS: TUDATOS LÉNY által vezetett tanítás.

MÁGNESES KÖZPONT: Az a része a személyiségnek, amelyik vonzódik a B-BEFOLYÁSHOZ, végül pedig a felébredés egy iskolája és a C-BEFOLYÁS felkutatásának irányába vezetheti az embert.

FIGYELŐ "ÉN": "Én"-ek kis csoportja, amely a SZISZTÉMA szempontjából figyeli a gépezetet; az ÖN-MEGFIGYELÉS kezdete, és a felébredés első stádiuma.

HELYETTES INTÉZŐ: "Én"-ek egy csoportja, amely kiterjedtebb, mint a FIGYELŐ "ÉN", és kisebb, mint az INTÉZŐ; figyeli a GÉPEZETET, és próbálja irányítani a felébredéssel, mint céllal összhangban.

INTÉZŐ: "Én"-ek egy csoportja, amely a HELYETTES INTÉZŐBŐL fejlődik ki, és rendszerint képes megfigyelni és a felébredéssel, mint céllal összhangban irányítani a GÉPEZETET.

MESTER: A MAGASABB KÖZPONTOK, különösen abból a szempontból, hogy képesek az ALSÓBB KÖZPONTOKAT megfigyelni és irányítani.

VONALA A MUNKÁNAK, HÁROM: Az ember munkája önmagáért (ELSŐ VONAL), másokért és másokkal végzett munkája (MÁSODIK VONAL), és tanáráért vagy iskolájáért végzett munkája (HARMADIK VONAL). Robert Burton tanítása hangsúlyozza a három vonal egyensúlyának szükségességét.

ELSŐ VONALI MUNKA: Erőfeszítések az ember saját felébredése érdekében; önmagán való munka.

MÁSODIK VONALI MUNKA: Erőfeszítések, hogy valaki segítséget nyújtson iskolája tagjainak; munka más tanítványokkal.

HARMADIK VONALI MUNKA: Annak érdekében tett erőfeszítések, hogy az ember tanárát, iskoláját, a TUDATOS LÉNYEKET vagy általában a felébredés ügyét szolgálja.

TALÁLKOZÓK: A Fellowship of Friends tagjainak rendszeres összejövetele abból a célból, hogy megbeszéljék a SZISZTÉMA ideáit és azok használatát a tagok felébredéssel kapcsolatos erőfeszítéseiben. Általában a találkozókat egy, már régebben az iskolában lévő tag vezeti, aki kérdéseket kér, és a jelenlevők megosztják az ezekkel kapcsolatos gondolataikat.

Megjegyzések a döntésről a munkában; Ouspensky előadása

Nagyon komolyan gondolják meg, mielőtt elkezdenek magukon dolgozni az önmaguk megváltoztatásának ideájával, vagyis mielőtt elkezdenének azzal a határozott céllal dolgozni, hogy tudatossá váljanak, és kapcsolatot fejlesszenek ki a magasabb központokkal. Ez a munka nem enged meg kompromisszumot, és nagy mennyiségű önfegyelmet követel, valamint készséget az összes szabály megtartására, különösen ami a közvetlen utasításokat illeti.

Gondolkozzanak erről nagyon komolyan: valóban készen állnak és hajlandóak engedelmeskedni, és teljesen értik ennek a szükségességét? Nincs visszaút. Ha beleegyeznek és aztán visszafordulnak, mindent elveszítenek, amit egészen addig az ideig megszereztek, és valójában még többet is veszítenek, mert mindaz, amit megszereztek, valami rosszá változott magukban. És erre nincs orvosság.

A szabályoknak és a közvetlen utasításoknak való engedelmesség megértése a gépiességük és a reménytelen helyzetük megértésén kell hogy alapuljon. Ha ez a felismerés nem elég erős, akkor inkább várjanak, és az általános munkával foglalják el magukat: a szisztéma tanulmányozásával, munkával a csoportokban, stb. Ha őszintén végzik ezt a munkát, és emlékeznek az összes szabályra, akkor ez el fogja magukat juttatni az állapotuk és a szükségleteik felismeréséhez. De nem szabad túl sokáig késlekedniük. Ha az igazi munkát akarják végezni, akkor sietniük kell. Meg kell érteniük, hogy a lehetőség, ami ma létezik, lehet, hogy nem kerül ismét az útjukba. A tétlenséggel és a túl hosszú várakozással elveszíthetik az összes esélyüket.

Ha eldöntötték, hogy dolgoznak, és elfogadnak mindent, ami a munkával jár, akkor meg kell tanulniuk gyorsan gondolkozni. Ha fölajánlanak egy feladatot, akkor azonnal válaszolniuk kell, hogy elfogadják-e. Ha nem tudják, és időt kérnek a válaszhoz, akkor a feladat ajánlatát visszavonják, és nem fogják megismételni. Lehet, hogy kapnak időt, mielőtt tényleg megteszik, amiről azt mondták, hogy tegyék meg, de a feladatot azonnal el kell fogadniuk. Megkísérelni átbeszélni a dolgokat, egy ironikus, gyanakvó vagy negatív hozzáállás, félelem vagy a bizalom hiánya - ezek mind azonnal lehetetlenné teszik a feladatot. Ha tanácstalanságot éreznek a felkínált feladattal kapcsolatban, akkor gondoljanak a gépiességükre, önös akaratukra - de gondolkozzanak gyorsan. Önmaguktól semmit sem tudnak tenni a gyengeségeik ellen.  A felkínált feladatok megadják a célt, ami segít önöknek. Ha tanácstalanok vagy elutasítják őket, akkor a segítséget utasítják el. Ennek nagyon világosnak kell lenniük az elméjükben.

A tehetetlenségük és a mély alvásuk tudata állandó kell hogy legyen önökben. Megerősíthetik ezt azzal, hogy folyamatosan emlékeztetik magukat a semmiségükre, a hitványságukra, a mindenféle gyengeségükre. Egyáltalán semmijük sincs, amire büszkék lehetnének. Semmijük sincs, amire az ítéletüket alapozhatnák. Ha őszinték magukkal szemben, akkor látják mindazokat a hibákat és melléfogásokat, amiket akkor követtek el, amikor saját maguktól próbáltak tenni. Nem képesek helyesen gondolkozni. Nem képesek helyesen érezni. Állandó segítségre van szükségük. És ezt meg tudják szerezni. De ezért fizetniük kell - legalább azzal, hogy nem vitatkoznak.

Ha mássá akarnak válni, gigantikus munkát kell elvégezniük. Hogyan is remélik, hogy bármit is kaphatnak, ha tétlenkednek és vitatkoznak már az elején, és még csak föl se fogják a segítség szükségességét, vagy gyanakvóvá és negatívvá válnak?

Ha komolyan akarnak dolgozni, akkor sok mindent le kell győzniük magukban.Nem vihetik magukkal az előítéleteiket, a megrögzült véleményeiket, a személyes azonosulásaikat és ellenszenveiket.

De ugyanakkor próbálják azt is megérteni, hogy a személyiség nem mindig rossz. A személyiség segíthet is a munkában, csak a személyiség nagyon veszélyes is lehet, ha nem tisztult meg az azonosulással való küzdelemben és a gépiességük és gyengeségük felismerése által.

Próbálják megérteni az "önkéntes szenvedés" és a "tudatos erőfeszítés" értelmét. Kizárólag ezek tudják megváltoztatni önöket és eljuttatni a céljukhoz.

Az "önkéntes szenvedés" nem jelent szükségszerűen olyan szenvedést, amit saját magukra szabtak ki. Ez a szenvedéshez való hozzáállást jelenti. A szenvedés lehet a feladatukkal kapcsolatos érzéseik, gondolataik, cselekedeteik vagy érzéseik eredménye; jöhet magától, mint saját hibáik és mások cselekedeteinek, hozzáállásainak vagy érzéseinek eredménye. De ami fontos, az a hozzáállásuk. Akkor válik önkéntessé, ha nem lázadoznak ellene, ha nem próbálják elkerülni, ha nem vádolnak senkit sem, ha elfogadják, mint pillanatnyi munkájuk szükséges részét, és céljuk elérésének eszközét.

A "tudatos erőfeszítés" a megértésen alapuló erőfeszítés; mindenek előtt annak megértése, hogy ez szükséges, és az okok megértése, amelyek szükségessé teszik. A tudatos erőfeszítés fő oka annak a szükségessége, hogy megtörjék a gépiesség, az önakarat és az önemlékezés hiányának falait, amelyek jelenleg a létezésüket alkotják.

Hogy jobban megértsék az önöknek adott feladatok késlekedés nélküli elfogadásának szükségességét, az "önkéntes szenvedés" és a "tudatos erőfeszítés" szükségességét, gondoljanak azokra az ideákra, amelyek a munkába hozták önöket, gondoljanak a gépiességük első felismerésére, és annak első felismerésére, hogy semmit sem tudnak. Kezdetben felismerték ezt és segítségért jöttek, de most kételkednek, hogy tényleg azt kell-e tenniük, amit mondanak hogy tegyenek. Világosan és azonnal megértették, hogy az ítéletük és a megértésük hamis és gyenge, de most megpróbálják megtartani azokat. Nem akarják feladni őket. Nos, megtarthatják őket, de meg kell érteniük, hogy velük együtt megtartják mindazt, ami hamis és gyenge magukban. Nincsenek fél lépések. Dönteniük kell: akarnak dolgozni vagy nem?

Az örök visszatérés; Ouspensky "A New Model of the Universe" c. könyvéből

Nagyon nehéz elfogadni azt az ideát, hogy minden dolog teljes mértékben és elkerülhetetlenül megismétlődik. Úgy tűnik számunkra, hogy ha legalább valami kevésre emlékeznénk, akkor legalább a legkellemetlenebb dolgokat képesek lennénk elkerülni. Azontúl pedig az abszolút ismétlődés ideája nincs összhangban a fokozódó tendenciák ideájával, ami szintén szükségszerű. Ebben az összefüggésben föl kell ismerni, hogy az életük megismétlődésének jellege szempontjából az emberek számos típusba és kategóriába sorolhatóak.
 
Vannak az abszolút ismétlődés emberei, akiknek az esetében minden, éppúgy a nagy, mint a kicsiny dolgok, átkerülnek az egyik életből a másikba.
Vannak emberek, akiknek az élete mindig ugyanúgy kezdődik, de később kis módosulásokkal folytatódik, emelkedő vagy süllyedő irányban, hogy aztán nagyjából ugyanúgy végződjön mindig. Vannak, akiknek az esetében az életek határozott emelkedő tendenciát mutatnak, külsőleg egyre gazdagabbá és erőteljesebbé válva.
Vannak, akinek az életei, éppen ellenkezőleg, világosan hanyatló vonalat mutat, ami fokozatosan elpusztít mindent, ami bennük élő volt, és megsemmisíti azt.
És vannak, akiknek az élete egy belső emelkedő vonalat rejt magában, ami fokozatosan kivezeti őket az örök visszatérés köréből és lehetővé teszi számukra a létezés egy másik síkjára való átlépést.

Vizsgáljuk először azokat az életeket, amelyekben elkerülhetetlen az abszolút visszatérés.
Mindenekelőtt ide tartoznak az élet "statisztái", mélyen meggyökeresedett, megkövült, rutinszerű életükkel. Életeik a másodpercmutató járásának monotonitásával követik egymást. Nem lehetséges az életeikben semmi váratlan, semmi véletlenszerű, semmi kaland. Ugyanabban a házban születnek és halnak, ahol apáik és nagyapáik születtek és haltak, és ahol gyermekeik és unokáik születnek és halnak. A nemzeti felfordulások, háborúk, földrengések, járványok néha ezrével és százezrével törlik el őket egy csapásra a föld színéről. De az ilyen eseményektől eltekintve az egész életük szigorúan elrendezett és tervszerűen megszervezett.

Képzeljünk el egy kereskedőt egy ősi keleti városban, aki a szokásos, rutinszerű élet megrögzült keretei között él, amelyek századokon át változatlanok maradnak. Szőnyegeket árul ugyanabban a boltban, ahol az apja és a nagyapja és minden bizonnyal az ükapja is a szőnyegeket árulta. Az egész élete, születésétől a haláláig olyan, mintha térképen lenne kiterítve. Egy meghatározott évben elveszi a feleségét, egy meghatározott évben legidősebb fiát szolgálatba állítja a boltban, egy meghatározott évben pert nyer a szomszédjával szemben, mindig ugyanazt az egyértelmű módszert véve igénybe és mindig ugyanabban az évben, ugyanazon a napon és abban az órában meghal, mindig ugyanazon ok következtében - mert túl sok piláfot evett.

Az ilyen emberek életében nem lehetségesek új események. De éppen az ismétlődésnek ez az abszolút volta hozza létre bennük az elkerülhetetlenség érzését minden történéssel kapcsolatban, a sorsban való hitet, a fatalizmust és néha egyfajta különös bölcsességet és nyugalmat, amely némely esetben egy bizonyos ironikus megvetést szül mindazok iránt, akik nyugtalanok, keresnek valamit, törekednek valami után.

Ugyanennek a kategóriának egy másik típusába tartoznak a történelmi személyiségek: azok, akinek a neve az élet nagy ciklusaihoz kötődik, vagyis a népek, az államok, az országok sorsához - a nagy hódítók, reformátorok, a tömegek vezérei, forradalmárok, királyok, akik birodalmakat építenek föl, királyok, akik birodalmakat rombolnak le - az ellenségükét vagy épp a sajátjukat -, mindezek ebbe a kategóriába tartoznak. Ezeknek az embereknek az életében sem lehet változás. Minden szó, amit kiejtenek, nemzetek sorsát befolyásolja. És tökéletesen ismerniük kell a szerepüket. Semmit sem találnak ki maguktól, semmit sem hagynak ki, és nem változtatják meg a jelentését annak, amit mondanak.

Ez a típus különösen világos a gyenge történelmi személyiségek esetében, azoknál az embereknél, akiket a történelem szándékosan az előtérbe helyez a felelős szerepek eljátszására, amikor birodalmakat vagy egész kultúrákat kell lerombolni; olyan emberek, mint például XVI. Lajos, vagy II. Miklós.

Nem tesznek semmit, és nem is akarnak tenni semmit sem, az egyetlen kívánságuk csupán az, hogy hagyják őket békén - és mégis, minden mozdulatuk, minden gesztusuk, minden szavuk, még azok is, amelyeket látszólag véletlenül ejtenek ki, jelentőséggel bírnak, és vagy elkezdenek, vagy véget vetnek egy történelmi periódusnak; mindezek, kivétel nélkül, a végső katasztrófához vezetnek. Egyetlen szót sem lehet kihagyni, és még a hibákat is meg kell ismételni.

Az "erős személyiségek" - Napóleonok, Cézárok, Dzsingisz Kánok - semmiben sem különböznek a gyenge személyiségektől. Figurák ugyanazon a táblán, és ugyanúgy nem képesek semmit sem tenni maguktól, nem ejthetnek ki egy szót sem maguktól, és nem adhatnak hozzá, se nem vehetnek el semmit sem abból, amit mondaniuk vagy tenniük kell.

Azoknak az embereknek az esetében is, akik a tömeget képezik a világ színpadán, az ismétlődés elkerülhetetlen.  A tömegnek nagyon jól kell tudnia a szerepét minden adott pillanatban. A hazafias megnyilvánulások során vagy a fegyveres lázadások és felkelések folyamán, a koronázások és forradalmak idején a tömeges érzelmek semmilyen kifejezése nem lenne lehetséges, ha a tömeg nem tudná szerepét, vagy elfelejtené azt. És ez a tudás csak ugyanannak a dolognak az állandó megismétlődése által lehetséges.

De ha azoknak az egyéni életét tekintjük, akik a tömeget alkotják, láthatjuk, hogy a különböző emberek esetében a "fokozódó tendenciák" nagyon eltérő eredményeket produkálnak. A "fokozódó tendenciáknak" két fajtája lehetséges; azok, amelyek növelik az életrevalóságot - bár csak külsőlegesen - és azok, amelyek az életképességet csökkentik.
Vegyük azt a típust, amelyben az életképesség csökken, a típust, melyben a degenerálódás hajlama növekszik. A szerencsétlenek, iszákosok, prostituáltak, öngyilkosok ebbe a kategóriába tartoznak. Minden újabb élettel egyre mélyebbre és egyre könnyebben buknak le, egyre kevesebb és kevesebb ellenállást tanúsítva. Életerejük fokozatosan csökken, élő automatákká válnak, önmaguk árnyékaivá, egyetlen tendenciával, egyetlen hajlammal, ami fő szenvedélyükké válik, fő bűnükké vagy fő gyengeségükké. Ha az életük összekapcsolódik másokéval, ez a kapcsolat fokozatosan legyengül és végül teljesen eltűnik. Ezek az emberek lassan kilépnek az életből. Pontosan ez történik az öngyilkosokkal. A végzet különös légköre veszi körbe őket, és néha még az öngyilkosságuk pillanatáig sem húzzák ki, hanem már előtte elkezdenek meghalni, hogy végül megszületni is megszűnjenek.
Ez az igazi halál - mert a halál létezik, ahogyan a születés is létezik.

A lelkek születnek és meghalnak, éppen úgy, ahogyan a testek. A lelkek ugyanúgy születnek. Hogy ez hogyan történik, az talán az élet legnagyobb misztériuma. Ám a lelkek halála különböző lehet. A lélek meghalhat a létezés egyik szintjén, hogy átmenjen egy magasabb síkjára. És teljes mértékben is meghalhat, fokozatosan semmivé redukálódhat, eltűnhet, megszűnhet létezni.

A haldokló lelkek kategóriájába tartoznak azok az emberek, akik tragikus sorsuk és különösen tragikus végük miatt ismertek. Rájuk vonatkozott az eleuziszi misztériumok figyelemreméltó törvénye, egy törvény, amit soha nem értettek meg és nem magyaráztak helyesen.
A misztériumokban való részvétel meg volt tiltva, először is a bűnözőknek, másodszor az idegeneknek (vagyis a barbároknak) és végül azok számára, akinek az életében nagy sorscsapások történtek.
Ezt a szabályt általában úgy értelmezték, hogy a sorscsapások valakinek az életében az istenek ellenszenvét vagy az istenek haragját jelentette, amit valami olyasmi okozott, amit ezek az emberek tettek, vagy elmulasztottak megtenni. Ám az ezoterikus megértés szerint egészen bizonyos volt, hogy azok, akiknek az élete katasztrófák sorozatából áll, nem lehet befogadni a misztériumokban vagy a beavatásban való részvételre, mert ezeknek a folyamatos katasztrófáknak a ténye azt mutatta, hogy lefelé tartanak, és nem lehet őket megállítani.

Az alászálló vagy sikertelen típussal látszólagos ellentétben, ám valójában pontosan ugyanabban a pozícióban helyezkednek el azok, akik az általános megítélés szerint sikeresek, de azáltal válnak sikeressé, hogy az élet legsötétebb vagy legértelmetlenebb oldalaihoz alkalmazkodnak: akik gyorsan halmoznak fel óriási vagyonokat - milliomosok és szuper-milliomosok; sikeres politikusok, akik oppurtunista és határozottan bűnöző tevékenységet folytatnak; "tudósok", akik elrugaszkodott elméleteket alkotnak, melyek divatossá válnak, és feltartóztatják az igazi tudás fejlődését; "emberbarátok", akik mindenféle büntető törvényeket hoznak; újfajta robbanóanyagok és mérges gázok feltalálói; a sportfüggők minden neme és fajtája; érmehajhászok, világbajnokok, rekord-döntögetők, mozi-bohócok és "sztárok"; olyan regényírók, költők, zeneszerzők, festők, színészek, akik kereskedelmileg sikeresek, de nincs más értékük; őrült szekták és kultuszok alapítói és hasonlók.

Ezek az emberek minden újabb életben ugyanazt folytatják, amit azelőtt, egyre kevesebb és kevesebb időt töltve az előkészületekkel, egyre hamarabb és gyorsabban ragadva meg a mesterségük technikáit és a siker technikáit, egyre nagyobb és nagyobb felhajtást és hírnevet szerezve. Némelyikük "csodagyerekké" válik, és különleges képességeiket a legkorábbi éveikben már megnyilvánítják.

A sikeres emberek csapdája a sikerük. A siker hipnotizálja őket, elhiteti velük, hogy ők maguk sikerük okozói. A siker a legkisebb ellenállás felé tereli őket, vagyis afelé, hogy mindent feláldozzanak a siker érdekében. Ezért semmi sem változik az életükben, kivéve azt, hogy a sikert mindig egyre könnyebben és egyre gépiesebben érik el. Anélkül, hogy megfogalmaznák, érzik, hogy erejük pontosan ebben a gépiességben rejlik, és elnyomnak magukban minden egyéb kívánságot, érdeklődést és hajlandóságot.

Az igazi tudomány, az igazi művészet, az igazi gondolkozás és az igazi tettek emberei főleg abban különböznek ezektől, hogy ritkán érnek el sikert. Rendszerint jóval földi életük vége után kezdik el őket elismerni. És ez egy rendkívül kedvező tényező az életei megismétlődése szempontjából. A belső felbomlás, ami a siker majdnem elkerülhetetlen velejárója, soha nem lesz úrrá rajtuk. És minden újabb életet elérhetetlen céljuk felé törekedve kezdenek, minden alkalommal új erővel, és néha megdöbbentően korán elkezdenek "emlékezni", mint némely híres zenész vagy gondolkozó.

Az evolúció, vagyis a belső növekedés nem lehet sem véletlenszerű, sem mechanikus. Az evolúció útjai a dzsnyána-jóga, a rádzsa-jóga, a karma-jóga, a hatha-jóga és a bhakti-jóga, vagy a csak kevesek számára elérhető különleges doktrína útja. Az öt jóga és a különleges doktrína útja képezik a különböző típusú emberek számára az önmagukon való munka módjait. De mindegyik út ugyanolyan nehéz, és mindegyik út ugyanúgy a teljes embert követeli. A hanyatló emberek eleve ki vannak zárva. Számukra nem lehetséges fejlődés, mert képtelenek bármiféle hosszú és tartós erőfeszítésre, az evolúció pedig hosszú és kitartó munka eredménye egy meghatározott irányban. Pontosan ugyanebben a helyzetben vannak a sikeres típusúak. A hanyatló típusúakat meggátolja kudarcuk, a sikeres típusúakat meggátolja sikerük.
A "statiszták" és a történelmi személyiségek számára az evolúció csak nagyon nehéz, rejtett karma-jóga révén lehetséges. Külső változások nem lehetségesek számukra. És ha valamely csoda folytán fölismerik helyzetüket, és megoldják életük fő rejtélyét, akkor is szerepet kell játszaniuk, úgy kell tenniük, mintha nem vennének észre és nem értenének meg semmit sem.

A karma-jóga mellett némely esetben a bhakti-jóga is lehetséges számukra. A karma-jóga megtanítja nekik, hogy lehetséges belülről megváltozni, anélkül, hogy kívülről is változtatni kéne, és hogy csak a belső változás bír jelentőséggel. Ez egy szélsőségesen nehéz út, egy majdnem lehetetlen út, ami nagyon sok segítséget igényel valakitől, aki segíteni tud.

Karma-Yoga; Ouspensky "A New Model of the Universe" c. könyvéből

 A KARMA-YOGA a helyes életet tanítja. A yarma-yoga a cselekvés yogája.
A karma-yoga az emberekkel való helyes viszonyt tanítja és a helyes cselekvést az élet általános körülményei között. A karma-yoga azt tanítja, hogyan válhatunk yogivá az életben, anélkül, hogy a sivatagba mennénk vagy yogik iskolájába lépnénk be. A karma-yoga az összes többi yoga szükséges kiegészítője; csak a karma-yoga segítségével képes az ember mindig emlékezni a céljára, és sohasem veszíteni azt szem elől.

A karma-yoga mindig a belső alakulás, a belső fejlődés ideájához kötődik. Abban segíti az embert, hogy ne aludjon el bensőleg az élet összezavaró befolyásai között, különösen az aktivitás hipnotizáló befolyásai közepette. Emlékezteti az embert, hogy semmi külsődlegesnek sincs semmi jelentősége, hogy mindent anélkül kell végezni, hogy törődnénk az eredményekkel. Karma-yoga nélkül az embert elnyelik a legközelebbi, látható céljai, és elfelejti fő célját.

A karma-yoga megtanítja az embernek, hogy megváltoztassa a sorsát, hogy akaratával irányítsa azt. A karma-yoga alapvető ideája szerint ezt csak azáltal lehet elérni, hogy megváltoztatjuk belső hozzáállásunkat a dolgokhoz és saját cselekvésünkhöz.
Ugyanazt a cselekvést különbözőképpen lehet végbevinni, ugyanazt az eseményt különbözőképpen lehet átélni. És ha az ember megváltoztatja a hozzáállását ahhoz, ami történik vele, akkor ez az idő folyamán elkerülhetetlenül megváltoztatja az események jellegét, amelyekkel útja során találkozik.

A karma-yoga megtanítja az embernek annak megértését, hogy amikor úgy tűnik, hogy ő cselekszik, valójában nem ő az, aki cselekszik, hanem egy rajta keresztül haladó erő. A karma-yoga állítja, hogy az ember egyáltalán nem az, aminek ő magát gondolja, és megérteti az emberrel, hogy csak nagyon ritka esetekben cselekszik magától és függetlenül, és a legtöbb esetben csak egyik vagy másik nagyobb egész részeként cselekszik. Ez a karma-yoga "okkult oldala", vagyis az embert irányító erőkről és törvényekről szóló tanítás.
Aki megérti a karma-yoga ideáit, az mindvégig úgy érzi, hogy ő csak egy kicsiny csavar vagy egy kicsiny kerék a nagy gépezetben, és hogy annak sikere vagy kudarca, amiről azt hiszi, hogy ő teszi, nagyon kevéssé függ a saját cselekvésétől.
Amikor az ember így cselekszik és érez, akkor soha semmiben sem érheti kudarc, mert a legnagyobb kudarc, a legnagyobb sikertelenség is hozzájárulhat belső munkájának sikeréhez, melynek során önmagával küzd, hogy ha megtalálja a helyes hozzáállást ehhez a sikertelenséghez.

Egy olyan élet, amit a karma-yoga elvei kormányoznak, nagyban különbözik egy általános élettől. Az általános életben az ember fő célja a körülményektől függetlenül abban áll, hogy elkerülje az összes kellemetlenséget, nehézséget és kényelmetlenséget, amennyire csak lehetséges.
Egy olyan életben, amit a karma-yoga elvei kormányoznak, az ember nem törekszik elkerülni a kellemetlenségeket vagy kényelmetlenségeket. Ellenkezőleg, szívesen fogadja őket, mert ezek esélyt adnak neki, hogy felülkerekedjék rajtuk. A karma-yoga nézőpontjából, ha az élet nem nyújtana nehézségeket, akkor mesterségesen kéne azokat létrehozni. És ezért van az, hogy a nehézségeket, amelyekkel az életben találkozunk, nem valami kellemetlennek tartják, amit meg kell próbálni elkerülni, hanem nagyon is hasznos körülményeknek a belső munka és belső fejlődés céljaihoz.
Amikor az ember ezt folyamatosan igazolva látja és érzi, akkor maga az élet válik tanítójává.

A karma-yoga fő elve a nem-ragaszkodás. A karma-yoga módszereit követő embernek a nem-ragaszkodást kell gyakorolnia mindig és mindenben, legyen az akár jó vagy rossz, öröm vagy fájdalom. A nem-ragaszkodás nem jelent közömbösséget. Ez az önátélés (self) bizonyos fajta elkülönítése attól, ami történik, vagy amit az ember éppen csinál. Ez nem hűvösség, sem pedig annak a vágya, hogy elzárjuk magunkat az élettől. Ez annak felismerése és állandó igazolása, hogy minden a megfelelő törvények szerint történik, és hogy a világban mindennek megvan a saját sorsa. Általános nézőpontból az, ami a karma-yoga elveiből következik, fatalizmusnak tűnik. Ám ez nem fatalizmus, abban az értelemben, mintha a pontos és megváltoztathatatlan eleve elrendelés elfogadása lenne mindennek, a legkisebb változtatás lehetősége nélkül. Ellenkezőleg, a karma-yoga azt tanítja, hogyan lehet megváltoztatni a karmát - hogyan lehet befolyásolni a karmát. Ám a karma-yoga nézőpontjából ez a befolyásolás egy teljesen belső folyamat. A karma-yoga azt tanítja, hogy az ember megváltoztathatja az embereket és eseményeket maga körül, ha megváltoztatja a hozzájuk való viszonyulását.

Ennek a lényege nagyon világos. Minden embert születésétől fogva körülvesz egy bizonyos karma, bizonyos emberek, és bizonyos események. És természetével, neveltetésével, ízlésével és szokásaival összhangban magáévá tesz egy bizonyos hozzáállást a dolgokhoz, emberekhez és eseményekhez. Amíg a hozzáállása változatlan marad, addig az emberek, a dolgok és az események is változatlanok maradnak, vagyis megfelelnek a karmájának. Ha nem elégszik meg a karmájával, ha szeretne valami újat és ismeretlent, akkor meg kell változtatnia hozzáállását ahhoz, amije van, és az új események is bekövetkeznek.

A karma-yoga az egyetlen lehetséges út azok számára, akik hozzá vannak kötve az élethez, akik képtelenek megszabadítani magukat az élet külső formáitól, azok számára, akik akár születésük, akár saját erőik és képességeik folytán emberi közösségek vagy csoportok fejei lettek, azok számára, akik kapcsolatban vannak az emberiség életének fejlődésével, a történelmi személyiségek számára, azok számára, akiknek a személyes élete egy korszak vagy egy nemzet sorsa kifejeződésének tűnik. Ezek az emberek nem tudják látható módon megváltoztatni magukat, csakis benső módon; miközben külsőleg olyanok maradnak mint korábban, ugyanazokat a dolgokat mondják, ugyanazokat a dolgokat teszik, csak ragaszkodás nélkül, mint színészek a színpadon. Mivel az életükkel összefüggésben ilyen színészekké lettek, yogikká válnak a legváltozatosabb és és legintenzívebb aktivitások közepette. Bármilyenek is legyenek bajaik, lehet béke a lelkükben. Gondolkozásuk akadály nélkül működhet, függetlenül bármitől, ami körülveszi.
A karma-yoga szabadságot ad a fogolynak a börtönben és a királynak a trónon - de csak akkor, ha érzik, hogy színészek, akik szerepüket játsszák.

A feltámadás és a mennybemenetel között - egy találkozó részlete, amit Girard tartott Apollo-ban, 2010. május 5-én

A munka két világ között megy végbe: egy alsóbb világ-, amiből menekülni törekszünk és egy felsőbb világ között, ahová bejutni törekszünk. Annak az érzése, hogy kik vagyunk mi, fokozatosan kivonul az alsóbb világból, ám mielőtt teljes mértékben beléphetne a felsőbb világba, hosszú időszak telhet el, amely alatt egy köztes világ nézőpontjából tapasztaljuk magunkat. Amikor valaki elkezdi a munkát, az alsóbb világ a hamis személyiség világa, a magasabb pedig az esszenciáé; a kezdeti elkülönülés és azután az egyikből a másikba való átmenet akkor fejeződik be, amikor létrejön valami, ami a hamis személyiség és az esszencia között található, ez pedig a valódi személyiség. Később a valódi személyiség intézőként kristályosodik, az intéző pedig belép az esszenciába, különösen is a kőr kilences. Ezután az alsóbb világot az alsóbb Én (lower self) jelenti, a felsőbb világot pedig a jelenlét. Az intéző és a kőr kilences kombinációja képezi a köztes világot. Ennek meg kell osztania figyelmét mindhárom világ között, így tanulva meg, hogy egyszerre vegyen részt mind a háromban.

Megértésem szerint ez írja le az érett négyes számú embert. Azonban az önazonosság érzése folytatja felfelé tartó útját, és egyre inkább már nem intézőként tapasztaljuk magunkat, aki a felébredésért küzd, hanem harmadik szemként, aki arra törekszik, hogy a jelenlétet fönntartsa, és ne húzzák őt vissza az én-ek világába, legyenek azok bár magának az intézőnek az én-jei. Mostani megértésem szerint ez az ötös számú ember világa. Ő jelenlétként tapasztalja magát, ám jelenléte nem erős vagy szolid. Tovább tart, mint a jelenlét felvillanásai, amelyet a négyes számú ember tapasztal, ám még nincs annyira meghosszabbítva, mint a hatos számú ember majdnem állandó jelenléte. Így az ötös számú ember egy köztes világban éli meg magát a meghosszabbított jelenlét és az alsóbb Én között, ám erre felülről tekint, vagyis inkább a jelenlét nézőpontjából, mintsem a négy alsóbb központ nézőpontjából. A jelenlét ugyanaz, és, azt kivéve, hogy most már az intéző és a kőr kilences is az alsóbb világ részeként tűnik föl, az alsóbb Én is ugyanaz. Ami változott, az az ember hozzáállása.

[...]

Jól szemlélteti az utóbbit az evangéliumi beszámoló Jézus tevékenységéről feltámadása és mennybemenetele között.

János 20, 17: Jézus így szólt hozzá [Mária Magdolnához]: "Ne érints; mert még nem mentem föl Atyámhoz: hanem menj el testvéreimhez és mondd nekik, fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

Amikor a jelenlét először megjelenik, akkor még törékeny. Az intéző szempontjából olyan, mint egy gyertya lángja, amit meg kell védeni az alsóbb Én szelétől, ám a jelenlét szempontjából ez sokkal inkább a négy alsóbb központtól való elkülönülés fenntartásának kérdése, mivel bármilyen azonosulás, még ha a kőr kilencessel is történik az, elegendő ahhoz, hogy kioltsa. Ezért Krisztus, mint az újonnan transzcendálódott intéző, közvetlenül feltámadása után így szól Máriához (a kőr kilenceshez): "Ne érints." Ezt úgy is lehet fordítani, hogy "Ne tarts vissza," vagy "Ne ragadj meg engem." A jelenlétnek növekednie és fejlődnie kell - föl kell mennie az Atyához - ám a négy alsóbb központ gépies reakciója az, hogy maguknak követelik azt - "Jelen vagyok!" - és így lehúzzák a saját szintjükre.

János 20, 26-29: Nyolc nap elteltével pedig ismét együtt voltak tanítványai és Tamás is velük volt: akkor bejött Jézus, miközben az ajtók zárva voltak, megállt középen és így szólt, "Békesség veletek". Azután ezt mondta Tamásnak, "Nyújtsd ide ujjadat és érintsd kezeimet; és nyújtsd ide kezedet és tedd az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.

A nyolc nap a négy szótlan lélegzet belégzését és kilégzését jelenti, tehát most már a jelenlét egy bizonyos stabilitást nyert. Még mindig szükséges, hogy az ajtók zárva legyenek - a kőr kilences befejezte a sorozatot, és sikeresen elkülönült a sok én-től - ám most már a jelenlétet nem fenyegeti a központok érzelmi részeinek kezdeti izgatottsága - és végül is a kőr kilences a király érzelmi része! Ehelyett a jelenlét most már megengedheti a munkaéneknek, hogy közel jöjjenek és megérintsék. Végül eljön az idő, amikor a jelenlét elég erőteljes ahhoz, hogy az én-ek nem tudják zavarni, mégha a a kezeiket ráteszik, akkor sem.

Az intéző alsóbb nézőpontjából az a kérdés, hogy mit jelképez Tamás. Az én esetemben néha vannak olyan én-jeim, amelyek kételkednek abban, hogy amit tapasztalok, az "valódi jelenlét"-e. A jelenlét közvetlenül ismeri önmagát; az intéző azonban csak a négy alsóbb központra, különösen a kőr királyra kifejtett hatásából tapasztalja a jelenlétet. Továbbá, míg a jelenlét az okot és az okozatot úgy tapasztalja, mint egyetlen dolog két aspektusát, addig az intéző, mint a négy alsóbb központ funkciója, ennek a törvénynek alávetve marad, ezért számára igazolni kell, hogy a szenvedés, amit a saját szintjén tapasztalt, az közvetlenül kapcsolódik a jelenlét jutalmához.

Végül, bár Tamásnak most már közvetlen és igazolható tapasztalata van az isteni jelenlétről, a többi én-nek, még a munkének legtöbbjének is, nincs ilyen tapasztalata. Ezért az intéző kell hogy rendelkezzék hittel. Rodney Collin úgy határozta meg a hitet, mint soha nem kételkedni egy igazságban, amit egyszer már igazoltunk. Kétség és hit az intéző szintjén vannak, ám a jelenlétnek nincs szüksége hitre, mert nem kételkedik; egyszerűen tapasztal. Ahogyan Ouspensky mondta, az ember egyszerűen olyannak látja a világot, amilyen. Mit kéne még itt igazolni? Minden egyértelmű. Ám az intéző számára szükséges a hit.

[...]

The Art of Presence, 130-134.