További megjegyzések az önmegfigyelésről; I. rész; M. Nicoll

Képesek megfigyelni a különbséget a saját életük és az általánosan vett élet között? Mit értenek ezen a kifejezésen: „az életem”- mint például amikor azt mondják: „Az életem boldogan telt” vagy „Az életem boldogtalanul telt”? Azt értik-e ezalatt, hogy a külső dolgok kellemesek voltak vagy épp ellenkezőleg, vagy pedig a belső dolgokat értik – azt, hogy a hangulataik, az érzéseik és így tovább, kellemesek voltak vagy épp ellenkezőleg? Bizonyára egyetértenek azzal, hogy néha egy ember, aki az életben jó külső körülmények között van, elegendő pénzzel és kellemes környezetben, bármiféle komolyabb baj nélkül, satöbbi, mégis boldogtalan és szomorú, míg másrészről egy ember, aki nagyon eltérő sőt ellenséges körülmények között él, gyakran pont az ellenkezőjét érzi. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a helyzetet! Mi is egy ember élete? - ez a dolog, amiről oly könnyelműen beszélünk, anélkül, hogy látnánk, mi is az valójában? Amikor az emberek nagylelkűen el szeretnék mesélni az életük történetét, miről is beszélnek? Eseményekről beszélnek, más emberekről, külső dolgokról.

Ám az ember élete két különböző dologból áll, amit föl kell ismernünk, ha az önmegfigyelés a célunk. Az ember élete nem csupán eseményekből áll, hanem állapotokból. Az állapotok belsők, míg az események külsők. Az állapotok az ember állapotai, vagyis belső állapotok, mint például rossz hangulat, az aggodalom szokása, a félelem és a hiedelmek szokása, balsejtelmek, depresszió – egyrészt. Vagy a másik részről jobb állapotok, a boldogság érzésének állapotai, az öröm és a hála állapotai. Ezek mind az emberen belül vannak – vagyis minden állapot az ember állapota. Az események külsők és kívülről érnek el bennünket. Mármost valakinek a belső állapota összhangban lehet egy külső állapottal, vagy következménye lehet annak, vagy éppen semmilyen kapcsolatban nem lehet azzal. De meg kell próbálni látnunk azt, hogy az állapotok és az események mindenek előtt két különböző dolog, mielőtt azon gondolkoznánk, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Vegyünk például egy kellemetlen eseményt. Megfelel-e neki az önök belső állapota? Mondhatják-e azt teljes bizonyossággal, hogy amikor a külső esemény bekövetkezik, akkor a belső állapotuk megfelel neki? Mondjuk tudják azt, hogy valamilyen kívánatos esemény fog bekövetkezni, és már előre várják azt. Mondhatják-e, hogy amikor elérkezik az esemény, akkor a belső állapotuk örömteli módon fogja azt fogadni? Vagy elismerik, hogy bár az esemény talán pontosan úgy történik, ahogyan remélték, valami mégis sokszor hiányzik? Mi az, ami hiányzik? Ami hiányzik, az a megfelelő belső állapot, aminek teljes mértékben össze kellene szövődnie az olyannyira várt külső eseménnyel. És, amint azt bizonyára tapasztalták már, általában a teljesen váratlan események kínálják számunkra a legjobb pillanatokat.

Vegyük most ezt az ideát – vagyis az összefüggést a belső állapotok és a külső események között. Hacsak nincs meg bennünk a megfelelő állapot, nem vagyunk képesek megfelelően kötődni a boldog eseménnyel – vagyis léteznie kell bennünk valaminek, amit magunkhoz kapcsolhatunk, és így tudjuk élvezni a külső eseményt. Az emberek mégis nagyon hajlamosak arra, hogy amikor az életükről gondolkoznak, azt higgyék, hogy az életük csakis külső eseményeket jelent, és ha nem történik meg velük egy bizonyos fajta külső eseményből egy bizonyos számú, akkor az életüket nagyon szerencsétlennek gondolják. Ám egy ember életképessége a belső fejlettségén múlik – vagyis a belső állapotainak a minőségén. Ugyanis, ami az állapotainkat illeti, belül található a szervezet, amivel az életünket éljük, és ha ez a szervezet teljesen bele van merülve mondjuk az önsajnálatba, aggodalmakba és egyéb negatív érzelmekbe, akkor nem számít, mennyire örömteliek a külső események, semmi sem történhet helyesen, egyszerűen mert a szervezet, amivel az életünket éljük – vagyis maga a személy – teljesen képtelen megfelelő kapcsolatot létesíteni azokkal az eseményekkel, amelyek a külvilágból érkeznek és amelyek valamennyi felüdülést és örömet hoznának számára. 

Egy ember várakozva nézhet egy külföldi utazás elé, és amikor az megtörténik, az egy esemény. De lehet, hogy közben ő annyira kicsinyes, annyira el van foglalva jelentéktelen dolgokkal, stb., hogy az egész utazás nem lesz más mint egy katasztrófa. És ebben az esetben az ember belső állapota a hibás. Ezért ha megkérdezzük magunkat, hogy miből áll a mi életünk, nem mondhatjuk azt, hogy pusztán eseményekből, hanem hogy sokkal inkább állapotokból. Tegyük föl, hogy valaki, akinek kedvenc elfoglaltsága az, hogy pesszimista, melankolikus és borongós hangulatú, arról panaszkodik önöknek, hogy az élet mennyire rossz dolog és nem is érdemes élni – vajon azt feltételezik önök ebből, hogy mindezt a megfelelő események hiánya, vagy a megfelelő belső állapotok hiánya okozza, és lennének-e olyan naivak, hogy azt gondolják, hogy ha rendeznek ennek az embernek egy jó kis partit, akkor ő majd attól megváltozik? A betegség az emberben magában van – és milyen sok embert figyelhetünk meg minden nap, akik a saját életüket és mások életét is elrontják pusztán a szörnyű belső állapotaik miatt – és akiket valójában be kéne börtönözni, mert még csak nem is dereng számukra, hogy milyen is a saját belső életük, az életet pedig, vagy amit annak neveznek, valami olyasminek képzelik, ami teljesen rajtuk kívül van.

Mármost az önmegfigyelés során próbáljanak különbséget tenni a külső események és a belső állapotok között és észrevenni, hogy hol állnak mind belső állapotuk szempontjából, mind pedig a külső esemény szempontjából. A külső események bármilyenek lehetnek. A külső élet nem egy sima papírlap, amin úgy megyünk végig, mint a hangyák. Hanem tele van hegyekkel és völgyekkel, jó idővel és rossz idővel. Ez az élet természete – azonban mi, szokásunk szerint, minden eseményt úgy tekintünk, mint ami kivételes, de legalábbis a kellemetleneket, mint pl. a betegséget, a háborút, satöbbi. Az élet különböző események sorozata, amelyek nagyobb vagy kisebb skálán érnek bennünket, és minden eseménynek megvan a saját különleges természete. És a belső állapotok is mindenfélék lehetnek. Minden személyes munka a belső állapotokat érinti, és mindannyian hallották már, hogy miféle rossz állapotokon kell dolgozni, és milyenekkel nem szabad azonosulni. Ha dolgoznak ezeken a rossz állapotokon, és megpróbálnak elkülönülni tőlük, akkor az élet kellemetlen eseményei nem fogják olyan könnyen fogva tartani önöket, és elszívni maguktól az erőt.

Az események befolyások, amik változatos kombinációik szerint minden percben változnak, és némelyek jobbak mint mások, de mindegyiküket tudatosan kell fogadni, még a jókat is – ezen az alacsony szinten, ahol mi vagyunk az univerzumban, vagyis a földön – és némelyek ezek közül nagyon veszélyesek, és semmi áron nem szabad velük azonosulni. Abból, amit elmondtunk, világosabbá válik, hogy az ember életére sokkal inkább úgy kéne gondolni, mint belső állapotaink sorozatára, és egy ember életének igazi története a belső állapotainak a története, különösen pedig a negatív érzelmeké. Az, hogy csak úgy akárhogyan élünk saját belső világunkban – ebben a hatalmas kiterjedésű belső világban, amihez mindenki csak az egyéni önmegfigyelés útján tud hozzáférni, és ami mindig láthatatlan marad mások számára – szóval ebben csak úgy élni a legrosszabb bűn, amit csak elkövethetünk.

Tehát ez a munka az önmegfigyeléssel kezdődik, és azzal, hogy észrevesszük a rossz állapotokat magunkban, és dolgozunk ellenük. Ezen az úton a belső élet elkezd megtisztulni, és mivel a belső életünk magához vonja a külső életünket, azzal, hogy megváltoztatjuk a belső állapotainkat, némelyeket kiéheztetve, némelyeket pedig táplálva, ezzel nemcsak a kívülről érkező eseményekhez való hozzáállásunkat változtatjuk meg, hanem azoknak az eseményeknek a természetét is, amik napról napra érnek bennünket. Csak ezen a módon tudjuk megváltoztatni az események természetét, amik velünk történnek. Nem tudjuk őket közvetlenül megváltoztatni, hanem csak az állapotaink megváltoztatásával – vagyis azáltal, hogy elkezdjük ezt a felfordult házat, amiben élünk, rendbe tenni. Nem az események számítanak, amik ma történtek önökkel – például hogy elveszítettek valamit, vagy valami elromlott, vagy valaki elfeledkezett önökről, vagy durván beszélt önökkel, stb, stb – hanem az számít, hogy önök minderre hogyan reagáltak – vagyis saját maguk állapotai közül melyikben voltak – mert itt található az igazi életünk, és ha a belső állapotaink helyesek lennének, akkor semmilyen külső természetű esemény nem tudna rajtunk felülkerekedni.

Próbálják ezért megkülönböztetni, mintegy gyakorlatként a tudatosabb élet érdekében a belső állapotokat és a külső eseményeket, és próbáljanak mindenféle külső eseményt, miután észrevették a természetét, a helyes belső hozzáállással kezelni – vagyis a helyes állapottal. Ha pedig erre nem képesek, akkor gondolkozzanak róla utólag: először próbálják meghatározni az esemény természetét, és észrevenni, ha ez a fajta esemény gyakran fordul elő önökkel, és próbálják világosabban látni azt efféle kifejezések használatával: „Ez az, amikor elkések.” vagy „Ez az, amikor elveszítek valamit.” vagy „Ez az, amikor rossz hírt kapok.” vagy „Ezt hívják kellemetlen meglepetésnek.” vagy „Ezt hívják kemény munkának.” vagy „Ezt hívják betegségnek.” Kezdjék ezzel a nagyon egyszerű módszerrel, és hamarosan látni fogják, hogy a különböző személyes események, és ebben a tekintetben az önök külső élete hogyan változik folyamatosan és hogy amit nem tudtak megtenni az egyik pillanatban, azt azt megtehetik a másikban. Mert az események olyanok, mint kinyíló és becsukódó ajtók. Akkor képesek lesznek látni a mindennapi élet kicsiny eseményeinek szintjén, hogy mely eseményeket okoztak önök, melyek véletlenszerűek, és így tovább.

És aztán gondolkozzanak az állapotukról, és hogy a meglehetősen jellegzetes eseményekkel milyen állapotban találkoznak, és hogy vajon az az állapot tényleg a megfelelő szerszám-e, amit használni kell, a megfelelő jegy, amit fel kell mutatni, a megfelelő módszer, amit azzal az eseménnyel szemben alkalmazni kell. Az embernek nagyon sok eseménnyel szemben meg kell tanulnia passzívnak lenni – vagyis egyáltalán nem reagálni, nem csinálni semmit. Ám passzívnak lenni a tudatosság nagy belső aktivitását követeli meg, hogy megakadályozzunk bármilyen gépies reakciót, amikor az esemény, gépies benyomásként érkezve, megérinti az elme és az érzés tisztán asszociatív gépezetét, amit önmagunkkal tévesztünk össze.

A negyedik út; Maurice Nicoll előadása, Birdlip, Anglia, 1941. május 4.

Először is, a jelen helyzetben nagyon fontos megérteni valamit arról, hogy mit jelent a Negyedik Út. Az önmagunkon való munkának négy útja létezik. Mi a negyedik úthoz tartozunk, ami mind közül a legnehezebb út, mert a mindennapi életben kell azt gyakorolni. A fakír útja – vagyis, az első út – a szerzetes útja, vagyis, a második út – a jógi útja, vagyis, a harmadik út, nem a mi utunk. A saját kicsiny skálánkon kell beszélnünk, de az a lényeg, hogy mi, még ezen a kicsiny skálán is, a negyedik utat próbáljuk követni, ami mindig akkor jelenik meg a külső életben, amikor különös felfordulás és káosz időszaka van.

Most azt szeretném megmondani mindannyiuknak, hogy néhányuk nem érti a negyedik út ideáját. - például, úgy tűnik számomra, hogy azt várják, hogy azok a körülmények, amelyek valamikor léteztek, azoknak mindig létezniük kell, vagy létezni fognak. Ez így teljesen rossz. A negyedik utat mindig az élet változó körülményeivel kell kapcsolatba hozni, és sohasem válhat rögzítetté vagy megszokottá. Hirtelen szükségessé válhat a dolgok teljes külső elrendezését megváltoztatni. Ebben a percben különösen azt szeretném, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik megértik ezt, és akik alkalmazkodni tudnak a különböző körülményekhez, és közben mégis fenntartják magukban a munka összes elvét és ideáját. Fogalmunk sincs, hogyan fognak a dolgok alakulni a jövőben. De azt tudjuk, hogy a munkának folytatódnia kell a jövőben. És ez azt jelenti, hogy az embereknek képeseknek kell lenniük alkalmazkodni teljesen különböző külső körülményekhez, és közben mégis fenntartani a munka érzékét és érzését.

A negyedik úton az első nagyobb eredmény az, hogy négyes számú emberré váljunk – vagyis kiegyensúlyozott emberré, vagy minden-oldalú emberré. Mármost ha önök közül némelyek a múltbéli asszociációik alapján alakították ki az elképzelésüket a munka külső formájáról, és aztán teljesen eltérő külső helyzettel találják szembe magukat, és negatívvá válnak, akkor önök teljesen hasznavehetetlenek, már ami a negyedik utat illeti. Meg kell tanulniuk, hogy a munkában minden külső változás mindig hasznos a számukra, akármilyen formát is öltsön, és mindannyiuknak készen kell lenniük, hogy kövessék a munkát a változó külső megnyilvánulások között, és minden pillanatban fönntartsák iránta a világos belső hozzáállást. A jelen pillanatban teljességgel lehetetlen helyreállítani azt a helyzetet, ami Essexben fennállt. A mi munka-ágazatunk központja most teljesen ki van téve a nyilvánosságnak – vagyis a két ház, amit megvettünk, szó szerint a főúton vannak, különösen az a ház, ami Birdlipben van, ami a falu közepén van. Ennél fogva teljesen lehetetlen úgy élni az életünket, ahogyan Essexben éltük a farmon, és mindenkinek föl kell ismernie ezt, és alkalmazkodnia a körülményekhez, és továbbá mindenkinek föl kell ismernie, hogy úgy mondjuk, egy „idegen országban” vagyunk, és ezen belül is egy konzervatív vidéken, és hozzá kell járulnunk, hogy értelmes és normális benyomást tegyünk az emberekre. Ezen körülmények között nem folytathatjuk ugyanazt a külső életet, amit korábban, de nem látom be, hogy a minket meglátogató emberek miért ne értenék meg, hogy ezt a meglehetősen kicsiny nehézséget át lehet hidalni, és hogy ettől eltekintve minden pontosan ugyanolyan lesz, mint azelőtt.

Valamikor régen azt mondtam önöknek, és sokszor elismételtem, hogy a munka nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a farmra költözünk, és hogy a farm bizonyos értelemben elkülönül a munka tanításától. A munka mindenkinek a hozzáállásán keresztül létezik, és akármilyen külső helyzetben is vagyunk, ez nem jelent különbséget a munkában ebben az értelemben. Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de ezt meg kell tennem. Ahogy én ismerem a dolgokat, ismét teljesen eltérő körülmények között találhatjuk magunkat, amelyek ismét megfelelő megértést igényelnek majd, és aztán ismét és ismét megint. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a negyedik úton vannak, és hogy mindig képesnek kell lenniük arra, „hogy mindenkinek mindene legyenek”, és hogy minden oldalukat kifejlesszék, egy bizonyos pontig, mind a társadalom felé, mind a külső élet minden formája felé; különben nem értik meg a negyedik út ideáját, ami mindannak közepette tartja fenn magát, ami csak történik, alkalmazkodva és mégis belsőleg megtartva önnön lényegét. A negyedik út valamennyi út közül a „leghajlékonyabb” és az is kell, hogy legyen, de ez a leghajlékonyabb belső megértést követeli meg, és hacsak egy személy nem képes hajlékony lenni és mégis fenntartani a munka érzését, akkor ő nagyon nehéz ember lesz a munka ezen vonala szempontjából. Amikor elegendő megbízható ember van körülöttem, abban az értelemben, hogy képesek normálisan kezelni mindenféle személyt akivel találkoznak, és minden helyzetet az életben, akkor fogom azt érezni, hogy ki tudom terjeszteni a munkát azon a módon, ahogyan szeretném. És itt szeretném magunkat emlékeztetni a gépiesség értelmére a munkában. Ha nem képesek az élet egyik vagy másik oldalához alkalmazkodni, akkor ezt tehetik az egyik céljukká. Nincs az életben egyetlen dolog sem, amivel kapcsolatban valaki a negyedik úton ne szerezhetne ismereteket, vagy ne tarthatna fönn azzal kapcsolatot. Ez a negyedik út nem romantikus, és nincs értelme a romantikus érzéseknek az essexi farmmal kapcsolatban. Ez a negyedik út meglehetősen könyörtelen, és amint valami be lett fejezve – vagyis nincs többé igazi értéke, akkor el lesz hagyva. Ezzel nem azt mondom, hogy nem mehetünk vissza a farmra, hanem azt, hogy ez egy kiváló esély mindenki számára, hogy alkalmazkodjon a munka pillanatnyi külső formájához és fizikai helyzetéhez. Ez ugyanúgy vonatkozik azokra, akik nem tudnak eljönni ide, mint azokra, akik el tudnak jönni.

Nagyon örvendetes lenne, ha mindannyian megpróbálnák megérteni, mit akarok mondani, mert fontos figyelmet fordítani erre a pontra annak a ténynek a következtében, hogy miután egy időt eltöltött a negyedik út munkában, mindenki elkezd „leülni”, és azt hiszi, hogy a munka így fog örökké folytatódni. Sajnos ilyen mentális és érzelmi szokások alakulhatnak ki.

Egyszer azt mondtam G.-nek: „Miért nem építkezik szilárdabban?” (akkor éppen egy színházat építettünk). Azt mondta: „Ez csak átmeneti. Nagyon rövid időn belül minden más lesz. Mindenki máshol lesz. Ebben a pillanatban semmit sem lehet állandó jelleggel felépíteni.” Tehát mindenki számára szükséges valamiképpen megérteni, hogy ez mit jelent. G.-nek sokszor nem volt „külső” munkája – vagyis nem volt helye, nem volt lakása. Minden úgy tűnt, mintha szétoszlott volna, és a külső, érzéki szempontból eltűnt, mégis, amint azt tudják, a munka folytatódott és végül átkerült ebbe az országba, és mégis ennek semmi köze a munka külső formájához, a tényleges házhoz vagy helyzethez és így tovább, és figyelembe véve azt, amit G. bizalmasan mondott nekem, úgy képzelem, hogyy nem is lehet a munka számára állandó otthonunk és a jövőben mindenféle helyzethez alkalmazkodnunk kell. De mindannyian, akik elegendő időn át hallottuk a tanítást, képesnek kell lennünk nyugton maradni a munka külső formája vagy külső igényeinek megváltozása tekintetében, és azonnal alkalmazkodni azokhoz a munka szempontjából. Az a baj, hogy a dolgok gépiessé válnak, és szükséges, hogy legyen egy sokk, hogy a dolgok ne legyenek annyira gépesek. Ám a munka ugyanúgy folytatódik, és ugyanazon a hangon beszél, és ugyanazt az erőt adja azoknak, akik elismerik és gyakorolják azt.

Hozzá kell tennem, hogy ennek az előadásnak a súlypontja az, hogy mit is jelent az, amit negyedik útnak nevezünk. Nem vagyunk fakírok, akik éveken át kinyújtva tartják a karjukat; nem vagyunk kolostorban élő szerzetesek; nem vagyunk jógik, akik távoli iskolákban ülnek, és a Himalájában meditálnak. Ahhoz tartozunk, amit a negyedik útnak neveznek, és ami pont itt található meg az életben. Ezért az élet közepette kell dolgoznunk, körülvéve az élet összes szerencsétlenségével, és végül az élet válik a tanítónkká – vagyis, a nem-azonosulást kell gyakorolnunk az élet történései közepette; az önemlékezést kell gyakorolnunk az ügyek közepette; és észre kell vennünk és el kell különítenünk magunkat a negatív érzelmektől a mindennapi élet összes sérelme és kellemetlensége közepette. És ezért mondják, hogy annak az embernek, aki a negyedik utat követi, négyes számú emberré kell válnia – vagyis olyan emberré, aki kifejlesztette a központjait. Ez egy olyan embert jelent, aki mindenki számára mindenné vált, és olyan embert jelent, aki kifejlesztette önmaga valamennyi oldalát, hogy értelmes módon szembesülhessen minden helyzettel, minden társadalmi osztállyal, minden fajta személlyel, minden nézőponttal, minden elmélettel, minden gyakorlati vagy elméleti vagy filozófiai dologgal, egy bizonyos pontig. Az egyik nézőpontból ő evilág embere. Nem helyes ezt így mondani, de talán megsejteti, mit is jelent a négyes számú ember. A négyes számú ember igazából nem pont egy világnak élő embert jelent. Ennél valami mélyebbet jelent, de ezt is biztosan magába foglalja – vagyis egy olyan személyt jelent, aki képes okosan szembesülni az élet valamennyi helyzetével és eseményével, és nem tudatlan az életet és az embereket illetően. Sok mindent lehet tanulni a hétköznapi életből, amit mindenkinek meg kellene tanulnia, és a négyes számú ember ideájának szempontjából mindezek a dolgok érdekessé válnak. Ez a személy gépies módon utálja az életnek ezt az oldalát, vagy az a személy gépiesen utálja az életnek azt az oldalát. Valójában az embernek a munkával kapcsolatban azért kell elérnie a teljes kifejlődését az életben, hogy elérhesse a négyes számú ember szintjét – mert senki sem válhat négyes számú emberré, hacsak a munka meg nem világítja őt és ugyanakkor senki sem válhat négyes számú emberré, hacsak nem hozza magát kapcsolatba az élet valamennyi oldalával. Kérdezzék meg magukat, mindannyian: az élet mely terület fejletlenek, és itt egyszerűen a teljesen általános külső életet értem. Képesek lennének egyszer csak egy hadsereget vezetni? Képesek lennének egy hotelt vezetni? Képesek lennének érdemben tárgyalni a miniszterelnökkel? Képesek lennének megrendezni egy színdarabot, vagy egy hajót irányítani, vagy megrendezni egy rangos bált, és közben csöndben lenni, és egyszerűen tenni a dolgukat? Képesek lennének egy jó kritikát írni egy könyvről? Képesek lennének tartalmasan beszélgetni átlagosan művelt emberekkel? Habár mindez nem fontos, és senkinek sem kell ezt szó szerint vennie, azért mindenkinek kell hogy legyen fogalma arról, hogy mit jelent a négyes számú ember, mert a négyes számú ember nem pontosan azt jelenti, amit elmondtam. Ez egy meglehetősen csodálatraméltó sokoldalúság megszerzését jelenti, azért, hogy, habár soha nem beszéltek még a miniszterelnökkel, ám ha éppen ennek jönne el az ideje, akkor ezt is megtehessék belső fejlettségüknek és belső erejüknek köszönhetően.

A negyedik út az életben található, és az embereknek elég erőseknek kell lenniük, hogy fenntarthassák azt az akaratukban és a megértésükben, mert nincsenek templomai vagy rítusai, csak szabályai. Ezért kérem értsék meg, hogy ha a negyedik út külső körülményei az önök számára megváltoznak, és újra és újra megváltoznak, akkor önöknek mindig meg kell próbálniuk megtartani az egyensúlyt, és úgy fogadni az új körülményeket mint munkát, és elhinni, hogy bármennyire is szeretek egy férfit vagy egy nőt személyesen, semmit sem tehetek, ha a külső körülmények változása negatívvá teszi őt a munkában.

És még ezt a meglehetősen nyilvánvaló megjegyzést hozzátenném: Kérem, egyikük se gondolja, hogy a munka a farmot jelenti. A munka nem egy külső dolog, ami a farmon található. Az emberek gyakran külső érzéki képekkel kötődnek a munkához, és még azt is elfelejtik, hogy egyáltalán mi ez a munka. A munka nem egy hely, a munka nem egy olyan dolog, amit meg lehet érinteni, vagy kézbe lehet fogni, a munka nem Franciaországban van vagy Angliában vagy Amerikában, vagy bármely helyen a világon. A munka az önök szívében van és a megértésükben, és amikor valakinek mennie kell, akkor a munka mindig vele megy, ha fenntartja irányában a helyes hozzáállást. A munkát csak az ember saját erőfeszítései tarthatják életben. A munka csak akkor érintheti meg az embert, ha hajlandó befogadni azt; és akkor lassan elkezdi őt átalakítani. Ezért a munka nem a térben van és még csak nem is az időben. Valami olyanban van, amit nem vagyunk képesek felfogni, ami se nem tér se nem idő, hely vagy pillanat, ami számára valamikor régen találtak egy szót, egy szót, amit mindig teljesen félreértenek, és ami így hangzik: örökkévalóság.