Az elkülönülés szintjei; Girard Haven írása - részletek

Pár hónappal ezelőtt kaptam néhány följegyzést egy san franciscói találkozóról, ahol valaki ezt a kérdést tette fel: "Hogyan álljunk hozzá egy negatív vagy ösztönösen fárasztó munkakörnyezethez, és emeljük meg az ösztönös energiánkat?" A válaszokat olvasva az az érzésem támadt, hogy azok öt különböző csoportra oszlanak, melyek a kérdésen való munka öt különböző szintjét vagy állomását jelentik.

Az első szinten az ember a saját módján kezeli a helyzetet, és próbál változtatni azon, például javítja munkahelyén a benyomások szintjét. Más szóval elfogadjuk a problémát valósnak, és módszereket keresünk a megoldására. ... Inger-válasz gépek maradunk továbbra is, akiknek az állapota külső erők kezében van.

Ez természetes módon vezet a második szinthez, amelyben a gépezetünket próbáljuk átprogramozni, ahelyett vagy amellett, hogy megváltoztatjuk a környezetünket. A jelen esetben olyan én-eket viszünk bele a helyzetbe, amelyek ellentétesek a negatív, gépies hozzáállással. ... Ez még mindig olyan jellegű próbálkozás, amely a gépezet gondjait próbálja megoldani, ahelyett, hogy elkülönülne azoktól, így a gépiesség szintjéhez kötődik, és nem eredményezheti önmagában a létezés valódi változását. 

Látva, hogy a helyzet megváltoztatása, akár kívülről, akár belülről, önmagában kevés a létezésünk szintjének megváltoztatásához, elvezet a következő szinthez, aminek jellemzője a környezettől való elhatárolódás, ahelyett hogy változtatni próbálnánk azon. Ennek egyik eredménye az lesz, hgy mivel kevésbé azonosulunk, kevésbé vesszük komolyan a problémát is, inkább úgy látva azt, mint díszletet egy színjátékban, vagy gyakorlatot a magasabb erők részéről.

Az ember fokozatosan elkezdi látni, hogy nem annyira a külső helyzetek vagy maga az életünk az, amitől el kell különülnünk, hanem egyszerűen saját magunk. A körülmények vagy események önmagukban nem problémák, hanem a mi hozzállásaunk és és véleményeink teszik azokat problémákká, és ezen hozzállások közül minden bizonnyal a legkitartóbb a saját fontosságunk érzése. Az az igazság, hogy mindent a saját önközpontú nézőpontunkból szemlélünk; minden ezzel kezdődik: "én, én, én". Ezért egy munkakörnyezet akkor "jó", ha az "nekem" jó. De miért várunk el kellemes környezetet a munkahelyünkön? Mit tettünk azért, hogy megérdemeljük azt? És miért nem tetszik, ha ez nincs meg nekünk? Pontosan ez az önközpontú szemlélet az, amit az ember a negyedik szinten fejlődése fő akadályának lát. Az egyik módja annak, ahogya elkezdhetünk elkülönülni magunktól, az hogy panaszainkat úgy kezeljük, mintha azok egy kisgyerektől jönnének. Ítélkezés nélkül megfigyeljük a gépezetet a pillanatban, és elfogadjuk olyannak. Ezután már lehetséges a gépezet figyelmét elterelnünka kellemetlen környezetről.

Az ötödik szintet legjobban úgy írhatom le, mint a C-befolyás felismerését. Ez nagyon különbözik a C-befolyás ideájára adott első reakciónktól, amikor önközpontú szemléletünk számára teljesen természetes, hogy a C-befolyásnak segítenie kell bennünket a felébredésben. Ehelyett ez már egy olyan állapot, amelyben eléggé látjuk a dolgok nagyságrendjét és relativitását ahhoz, hogy személyes vágyainkat és tevékenységeinket jelentéktelennek érezzük. Erre csak akkor vagyunk képesek, amokor igazán megértjük a magasabb erőkhöz való viszonyunkat. A magasabb erők megértése nélkül az elkülönülésért való küzdelem az én-ek szintjén marad.

Ez tehát a "negatív" helyzet kezelésének öt szintje: 

megváltoztatni a helyzetet;

megváltoztatni a gépezet reakcióját a helyzethez;

elkülönülni a helyzettől;

elkülönülni saját magunktól;

és végül figyelmünket valami nagyobbra fordítani.

Ezek nem helyettesítik egymást, hanem inkább egymásra épülnek. Az alacsonyabb erőfeszítések nékül a magasabbaknak nem lesz alapjuk, és az első új ingerre összeomlanak.Tehát minegyik szinten kell dolgoznunk, és egyik szintre fordítított erőfeszítésünk sem "rossz" vagy hiábavaló. És amikor az történik meg, hog ezek mind összeállnak, mindegyik a maga helyén, és helyes arányban, biztosak lehetünk abban, hogy valóban megérintettük a csodát.

1989, Creating a Soul, 87-93.

A tudatosság szikrája, lángja és tüze. Asaf Braverman írása

Ouspensky a tudatosságot helyezte tanításának középpontjába. Tanítása szerint a természet csak a tudatosság határáig juttatja el az embert, egy pontig, amelyen túl csak óvatos és intelligens erőfeszítéssel. Továbbá azt is állította, hogy a két nem természetes, mégis elérhető tudatállapot – az öntudatosság és az objektív tudatosság – annyira ritkák az emberben, hogy gyakorlatilag nemlétezőknek tekinthetők.

Ouspensky a tudatosság méréséről

„Először is a tartam: mennyi ideig volt valaki tudatos. Másodszor az előfordulás gyakorisága: milyen gyakran válik valaki tudatossá. Harmadszor a kiterjedés és mélység: mivel kapcsolatban válik valaki tudatossá, ami nagyon sokat változhat az ember növekedése során.” - Peter Ouspensky

Ouspensky hangsúlyozta, hogy a tudatosságnak fokozatai vannak, és hogy ennek aktualizálása az emberben fokozatosan megy végbe. A három kritérium, ami által a tudatosság növekszik – gyakoriság, tartam és mélység – folyamatossági viszonyban vannak. Csak elégséges gyakorisággal lesz a tartam megvalósítható, és csak elégséges tartammal fog a mélység gyakorlati lehetőséggé válni. A gyakoriság, tartam és mélység ezért az ember tudatosságának természetes mértékei.

Ez a háromszoros mérték jelenkori kifejezése a szikra, a láng és a tűz ősi analógiájának. Az ezoterikus kereszténység a fény e három fokozatát használta a tudatosság vagy belső fény ugyanazon aspektusainak kifejezésére. Mindezt összekapcsolták az Isten fiának fogantatásával, születésével és növekedésével. Mária foganása a szikra; Jézus születése a láng; Jézus növekedése pedig, ami szenvedéséhez és keresztre feszítéséhez vezet, a tűz. Ezoterikusan, az evangéliumok mitikus formában a tudatosság fejlődését ábrázolják az emberben.

A tudatosság gyakorisága – a szikra

Egy szikra a tűz legkisebb és legrövidebb megnyilvánulása. Egy pillanatra felvillan és eltűnik. Önmagától egy szikra alig ad elégséges világosságot. Elsődleges értéke az égést előidéző képességében van. A szikrák sorozata már megnöveli a valószínűségét annak, hogy valamelyikük érintkezésbe lép egy éghető anyaggal és tartós lánggá alakítja azt.

A tudatosság ugyanígy tűnik fel és tűnik el, egy szempillantásra megvilágítva belső tájainkat, mielőtt eltűnne, és mi a sötétben maradunk. A gyakorlatlan emberben a tudatosság szikrái gyengék. Annyira rövidek és ritkák, hogy könnyen figyelmen kívül hagyják és alábecsülik.

A tudatosság szikráinak nagyobb gyakorisága azonban átalakítja önmagunk tapasztalatát azáltal, hogy közelebb juttat az öntudatossághoz. Ezért az első tényező a tudatosság mérésében a szikrák gyakorisága. 

Az ezoterikus kereszténységben az angyali üdvözlet, amikor Gábriel angyal megjelenik Szűz Máriának, bejelentve Istentől való foganását, egy ilyen szikrát jelent. Mária képviseli az éghető anyagot, amely készen áll a Szentlélek szikrájának fogadására, és arra, hogy tartósan lángra lobbanjon.

A tudatosság tartama – a láng

A láng végtelenül felülmúlja a szikrát erejében és tartósságában. Bár megzavarható, mégsem tűnik el váratlanul, csak ha valamilyen külső erő kioltja. A láng elég sokáig ég ahhoz, hogy huzamosan megfigyeljük, és bár ahhoz még gyenge, hogy megvilágítsa az egész szobát, de magunkkal vihetjük, hogy fényénél láthassuk a szoba különböző részeit és ami ott található.

Ám a láng csak egy szikrából eredhet. A szikrák gyakoriságának növelésével növekszik annak gyakorlati lehetősége, hogy néhány szikra lángot keltsen. Ezek kicsiny lángokká egyesülhetnek, amelyeknek már van saját erejük, ellentétben a szikrával, ami előre láthatóan eltűnik. Ezért a gyakoriság növelése megnyitja az ajtót a tudatosság második tényezője: a tartam felé.

A Jézus születését ábrázoló flamand festők, hogy kifejezzék Mária eredményességét a tudatosság szikrájának befogadásában, gyakran ábrázolták Szent Józsefet kezében gyertyával és a lángot védelmezve. Ezoterikus értelemben a gyermek Jézus képviseli a szikra (a Szentlélek) eredményét, ami egyesült az éghető anyaggal (Szűz Máriával).

A tudatosság mélysége - a tűz

Ahogyan a láng természete felülmúlja a szikráét, úgy a tűz tulajdonságai felülmúlják a lángét. A tűz szinte megzavarhatatlan és nem lehet véletlenszerűen kioltani. Egy lobogó tűz erőteljes, és ha valamit beledobnak, az csak növeli az erejét. A tűz teljesen megvilágítja a sötétséget, ahogyan a kandalló megvilágítja és fölmelegíti a szobát.

Először van a láng, utána jön a tűz. Ugyanígy, a tudatosság mélysége csak a meghosszabbított időtartammal lesz gyakorlatilag megvalósítható. És ahogyan a tűznek szinte nincs határa abban, hogy mekkorára nőhet, úgy nincs határa a tudatosságnak sem, ami, ahogyan Ouspensky megfigyelte: „nagyon sokat változhat az ember növekedése során”. Nincs határa, hogy mennyivel tudunk mélyebbre tekinteni, mennyivel többet tudunk felfogni, saját magunkról és a minket körülvevő világról. 

Az ezoterikus kereszténység a tudatosság mélységét Krisztus tüzes szenvedésével fejezi ki, amit flamand festményünk úgy jelez előre, mint erdőtüzet a háttérben. Jézus szimbolikus utazása során – ami a fogantatással kezdődött és a keresztre feszítéssel végződött – a szikra tűzzé alakult át, és elnyelte a sötétséget, ami az alvást jellemzi.

Ouspensky a tudatosság jelentőségéről

Ezoterikus értelemben az evangéliumok csodája az ember megvilágosodását fejezi ki: a belső fény kibontakozását ábrázolják ugyanazon háromszakaszú folyamat útján, amit Ouspensky vázolt. Nem csoda hát, hogy Ouspensky az öntudatosságot szisztémája tengelyébe helyezte, azt állítva, hogy az összes többi idea csak az összetartó küllőket képezi. A tudatosság fénye az, ami a Negyedik Út összes többi ideáját életre kelti. De a tudatosság értékelése már önmagában megkövetel az bizonyos mértékű öntudatosságot, és ebben rejlik a felébredés nagy próbája. „Az emberek gyakran kérdezik: mit nyer az ember azzal, hogy tudatossá válik?” - mondta Ouspensky tanítványainak. „Ezt azért kérdezik, mert nem tudják, hogy mi a tudatosság eredménye. Amikor tudatosak vagyunk, akkor kapcsolatban vagyunk a magasabb központokkal, és akkor a teljes kép megváltozik.”

A valentiniánus szisztéma

Ebben a bejegyzésben William Blake képeit használtam illusztrációként. Érzésem szerint a gnosztikus iskolák tanai és Blake képeinek világa, pár több mint egy évezred választja el őket, mégis nagyon közel állnak egymáshoz.

A gnosztikus iskolák alapvető módszere a felébredés előidézéséhez az ébrenlét iránti nagyon erős érzelmi vágy létrehozása és táplálása volt. Ennek érdekében különösen fontos volt számukra élesen megkülönböztetni a magasabb központok világát az alsóbb központok világától. A magasabb központok világát "plérómá"-nak neveztek, aminek a jelentése "teljesség", az alsóbb központokat pedig "kozmosz"-nak és "kenómá"-nak, aminek a jelentése "hiány".

A két világot két különböző lény uralja, vagyis a gnosztikusok két különböző istenben hittek. A kozmosz urát "Démiurgosz"-nak nevezték, aminek jelentése "mesterember"; ez egy alsóbbrendű, indulatos, a szellemi dolgokkal szemben tudatlan isten, akit a zsidók ószövetségi istenével azonosítottak. A Démiurgosz alakjában nem nehéz felismerni az ösztönös központot, illetve a treff királyt, az ösztönös központ intellektuális részét, ami az alsóbb központok összes működését a kezében tartja. A gnosztikusok szerint a keresztény nagyegyház tagjai ezt imádják, mint istenüket. A Démiurgosz több gnosztikus irányzatban teljesen negatív, ördögi figura, a valentiniánusoknál viszont nem negatív, csak alárendelt és tudatlan. A Démiurgosz végül is alá van rendelve a pléróma felsőbb irányításának, és a pléróma céljait szolgálja. Ami negatív, az a tudatlanság, ami ezt a lényt összetéveszti az igaz Istennel.

A pléróma fölött uralkodik az igazi Isten, akit "az Ismeretlen Isten" névvel is illettek; ez az Abszolútum. Az igaz Isten küldötte és kinyilatkoztatója az alsóbb világban, vagyis a magasabb központok jelenlétének megnyilvánulása a Megváltó, aki Jézus Krisztusban öltött testet. Jézus az alsóbbrendű rész, vagyis az intéző; Krisztus a Jelenlét. A Megváltót angyalok kísérik - a C befolyás - akik a felébredésre rendeltekben a spirituális magot - az esszenciát - felébresztik és táplálják.

Minden gnosztikus irányzatban alapvető fontosságú Sophia mítosza. Sophia alakjában szinte minden egyesül, ami az isteni világban női jellegű. Így jelentheti a magasabb érzelmi központot, a kőr kilencest és a szexuális központot is.

 A gnosztikusok szerint az igaz Isten csak a plérómát teremtette meg. A kozmosz teremtése valójában tévedésből történt - voltaképpen egy katasztrofális baleset történt a plérómában, és a baleset következményeinek helyrehozására lett a kozmosz megteremtve. Egy gnosztikus szöveg szerint: "A kozmosz tévedés következménye. Teremtője tökéletesnek szánta, de hibázott, és nem tudta elérni célját." Ezt a "balesetet" és kozmikus következményeit mondja el Sophia bukásának és megváltásának mítosza, amit minden iskola egy kissé eltérően mondott el, de mindegyik változat nagyon komplex volt.

A mítoszt munkanyelven talán így lehet összefoglalni: Az Abszolútum létrehozta a magasabb intellektuális- és a magasabb érzelmi központot. A magasabb érzelmi központnak az Abszolútum utáni vágyából keletkezett a szexuális központ. Mivel ez már a 12-es világ, vagyis törvények sora választja el az Abszolútumtól, ezért nem volt közvetlen kapcsolat a kettő között, és a szexuális energiából egy képmás keletkezett, az Istenség utánzata. Bár ebben a folyamatban az első erő az Isten látása iránti vágy volt, a harmadik erő már nem a jelenlét volt, hanem helyette a gépiesség, mert a heves szexuális vágy nem tudta megkülönböztetni az istenség képmását a valódi Istentől; így a folyamatból Isten képe helyett egy torzkép született. A tudatos harmadik erő fölcserélése a gépiességre a hiba, a tévedés, az eredeti bűn. Ebből következett a szexuális energia szétszóródása és alacsonyabb energiával való helyettesítése, ami a bukás, a hiány, a tudatlanság, a szenvedés. Az Istenség torzképe az illúzió. A katasztrófa helyrehozása végett teremtették meg a magasabb központok, az ösztönös központ felhasználásával az alsóbb központok világát, vagyis az embert és a kozmoszt.

A valentiniánus iskola számára az egész keresztény tanítás és gyakorlat ennek a mítosznak a kifejezése volt. Következik erről egy tömör összefoglalás:

A valentiniánus teológia rövid vázlata

A tikos hagyomány

Valentinosz szerint léteznek olyan ezoterikus tanítások, amelyek Jézustól erednek, és titokban adták őket tovább. Amikor Jézus nyilvánosan tanított, metaforákat használt, amelyek nem tárták föl teljes tanítását. Ezeket csak bizalmasan, tanítványainak adta át. Erre utalt, amikor azt mondta: „A mennyek országa titkainak ismerete megadatott nektek, ám a többieknek csak példabeszédekben adatik, hogy nézzenek, de ne lássanak, és halljanak, de ne értsenek¹ Ehhez hasonlóan, amikor Szent Pál látomásban találkozott a feltámadt Úrral,² akkor megkapta tőle a titkos tanítást. Valentinosz azt állította, hogy ezt a titkos tanítást Teudásztól kapta meg.

Valentinosz szerint ez a titkos hagyomány adja meg a nélkülözhetetlen kulcsot Jézus üzenetének teljes megértéséhez. Egyik követője ezt így fejezi ki: „Az írások kétértelműek, és az igazságot nem tudják belőle kiolvasni azok, akik a hagyományt illetően tudatlanok.”³ A valentiniánusok azt tartották, hogy a titkos tanítások csak azok számára jelentenek valamit, akik spirituálisan érettek. Annak számára, aki nem állt készen befogadásukra, értelmetlennek tűnnek, „mert értéküket csak spirituális alapon lehet megítélni”.⁴ A valentiniánus hagyomány szerint Pál és a többi apostolok csak azok számára tárták föl ezeket a tanításokat, akik „spirituálisan érettek” voltak.⁵

Isten [az Abszolútum]

A valentiniánusok hite szerint Isten felfoghatatlan, és nem lehet közvetlenül megismerni; ezért képtelenség megfelelően leírni. Ő végtelen, kezdet és vég nélküli, és minden dolgok végső forrása. Magába foglal minden dolgot, anélkül, hogy őt valami is magába foglalná. Minden, beleértve az egész világot, az Istenségben van, és mindig is része marad. Az Istenség egy önfeltáró folyamatban nyilvánítja ki magát az ebből eredő sokféleségben, miközben végig megtartja egységét. [1-es, 3-as, 6-os és 12-es világok]

Hitük szerint továbbá Isten androgün természetű, és gyakran utaltak rá úgy, mint férfi-női kettős egységre. Ez azzal az elgondolással függ össze, hogy Isten adja mind az univerzum lényegi formáját, mind pedig alkotó szubsztanciáját. Az Istenség női aspektusát így nevezték: Csend, Kegyelem és Gondolat. A Csend Isten őskezdeti nyugalmi és öntudati állapota. Ő továbbá az aktív és teremtő gondolat, ami minden ezután következő létállapotnak, vagy „aión”-nak létet ad. Isten férfi aspektusa a Mélység, amit neveznek még úgy is, mint Kimondhatatlan, és Első Atya. A Mélység az Istenség teljesen felfoghatatlan, mindent magábafoglaló aspektusa. Ő esszenciálisan passzív, mégis, mikor feminin Gondolata aktusba hozza, ő ad az univerzumnak formát.

A Fiú

Az univerzum eredetét úgy írják le, mint az Istenségből kiáradó emanációs folyamatot. Az Atya férfi és női aspektusa együttműködve a Fiúban nyilvánítják meg magukat. [Ez nem azonos a hagyományos keresztény Szentháromság-tan Atya és Fiú-fogalmával. Ez itt az 1-es világ és a 3-as világ.] A Fiút is gyakran férfi-női kettős egységként írják le. A Fiú huszonhat spirituális létállapotban vagy aiónban nyilvánítja meg magát, amik szintén férfi-női párokba rendeződnek. Ezek képviselik a Fiúban immanens energiákat és az Ő részeinek tekintették ezeket. Ők együtt alkotják az Istenség Teljességét, „Plérómá”-ját. [Az aiónok száma összesen harminc.]

A bukás

A Fiú által kiárasztott aiónokat úgy fogták fel, mint amik rendelkeznek bizonyos függetlenséggel. Istenen belül vannak, mégis egy határvonallal el vannak különítve tőle. Ennek következtében nem ismerik azt, aki létre hívta őket. Az aiónok érezték, hogy tökéletlenek voltak, és vágyakoztak megismerni eredetüket. [A 12-es világ vágyakozik az 1-es világ után]

Ez a vágyakozás átszármazott Sophiára („Bölcsesség”), az aiónok közül a legfiatalabbra. [A szexuális központ a lét hiányosságát érzékeli, és célja a hiány betöltése. Normálisan 12-es hidrogénnel működik, irányultsága transzcendens, és a magasabb érzelmi központtal van egy szinten] Az egész Pléróma nevében magára vette a legfőbb Eredet utáni kutatást. Egyedül gondolatával akarta megismerni őt (vagyis létre akarta hozni saját magában az Istenség képmását), ami lehetetlen. Ennek eredményeként elszakadt jegyesétől és a hiány és szenvedés állapotába zuhant. [Ez a szexuális központ közönséges állapota bennünk. A saját energiája elszivárog, és alacsonyabb energián tengődik.] A Határ ereje által Sophia ketté lett választva. Magasabb része [A szexuális központ saját energiájával] visszatért jegyeséhez, de alsóbb része [A szexuális központ nem a saját energiájával] ki lett taszítva a Plérómából egy alsóbb világba a hiánnyal és a szenvedéssel együtt. Ez az alsóbb világ azonos a fizikai világgal. 

 

A valenitniánusok az univerzumot koncentrikus szférákként képzelték el. A legbelső szféra a hiány világa, ahová az alsóbb Sophia ki lett űzve. [Alsóbb központok] Ezt magába zárja a Pléróma, ahol az aiónok vannak. [Magasabb központok] Az aiónokat a Fiú zárja magába; a legkülső szféra pedig, ami a Fiút is magába foglalja, az, ahol az Atya (Mélység és Csend) van. Isten és a Pléróma között határ húzódik. Egy második határ húzódik a Pléróma és a hiány világa között. Amint a Pléróma az Istenség műve és őbenne található, úgy a hiány világa a Pléróma műve, és azon belül található. A hiány a tudatlanság eredményeként keletkezett és a tudás (a gnózis) eredményeként tűnik el. 

A Fiú közvetítése által a Pléróma aiónjai megkapták Isten ismeretét (a gnózist), és nyugalomra leltek. Akkor valamennyi aión ünneplésben egyesült, és teljesen integrálódott a Fiú „személyiségében”. Az újraintegrálódott Fiút nevezik Megváltónak is. [Mi "Jelenlét"-nek nevezzük.] Neki kell a bukott Sophia férfi társának vagy jegyesének lennie. Angyalok kísérete övezi őt, akik az aiónok tiszteletére születtek. [A C-befolyás]

Az alsóbb Sophia, aki a hiány világának csapdájába esett, továbbra is a szomorúság, félelem és zavar kínjait szenvedte. Tudatlansága következtében az illúzió fogságába esett és képtelen volt megkülönböztetni a valóságosat a valótlantól. Majd amikor a fényre gondolt, megtérésen ment keresztül, és segítségért kezdett könyörögni. Erre válaszul jegyese, a Megváltó, angyali kíséretével együtt, leereszkedett hozzá a határon keresztül. Örökkévaló világ ismerete (gnózis) által megszabadította őt az illúziótól és szenvedéstől. [Ez történik mindannyiunkkal, amikor a Jelenlétet értékelni kezdjük.]

Az alsó Sophia örvendezett a Megváltó és angyali kísérete láttán, és spirituális magvakat hozott létre az angyalok képmására. Ezek a magvak a minden keresztényben meglévő spirituális elem. [Ez az esszencia.] Ezért úgy utalnak a magvakra, mint a szellemi Egyházra. Ahogyan a Megváltó az alsó Sophia jegyese, úgy az angyalok is a szellemi magvak jegyesei lesznek az idők végén. [A C-befolyás a jelenlétre neveli az esszenciát.]

Három létállapot vagy „szubsztancia” jött létre Sophiából annak eredményeként, hogy vágyakozva kereste Istent. Először is az illúzió, ami a materiális létezést jellemzi, az ő tudatlanságából és szenvedéséből; ennek megszemélyesítése az Ördög. [A gépies harmadik erő, 96-os világ] 

Másodszor keletkezett a lélek, ami az ő megtéréséből ered, és közvetítő szerepet tölt be a tudatlanság és a tudás között. Ennek megszemélyesítése a Démiurgosz („Mesterember”), aki megformálja a materiális világot. [48-as világ és a pszichológiai funkciók, amiket az ösztönös központ tart a kezében.]

 Végül a spirituális magvak keletkeztek az ő gnózisából, [az esszencia] és ezeket maga az alsó Sophia személyesíti meg [Ez már a kőr kilences, mint az esszencia tápláló édesanyja]. 

Annak ellenére, hogy az alsó Sophia nem volt többé tudatlan, a tudatlanság nem oszlott szét teljesen. A spirituális magvak éretlenek voltak, és nevelésre volt szükségük. Ezért vált szükségessé a materiális világ megteremtése. Az alsó Sophia és a Megváltó titokban úgy befolyásolták a Démiurgoszt, hogy teremtse meg a materiális világot a Pléróma képmására. [A magasabb intellektuális központ és a magasabb érzelmi központ az intéző és a kőrkilences által uralják az ösztönös központot.] A Démiurgosz tudatlanságban van anyja felől, és azt hiszi, hogy ő cselekszik egyedül, de valójában öntudatlanul is Sophiának dolgozik. [Az ösztönös központ nem első erő, hanem második erőt képez a jelenléthez.]

 
Az emberi lények

Az emberi lényeket a Démiurgosz teremtette. A valentiniánusok szerint a fizikai test melett az emberek még három nem testi elemből állnak: egy démoni részből (khousz) [a szó "a föld porára" utal, és itt a központok mechanikus részeit jelenti], racionális lélekből (pszükhé) [a központok érzelmi és intellektuális részei], és egy spirituális magból (pneuma) [az esszencia, illetve a belőle kifejlődő asztráltest]. Az emberi lényeket három típusba sorolták, attól függően, hogy a három természet közül melyik bennük a domináns. Erre utal a Bibliában az, hogy Ádámnak és Évának három gyermeke volt, név szerint Káin, Ábel és Széth. Ők a prototípusai a testi (khoikus, materiális), lelki (pszichikus, animális), és szellemi (pneumatikus, spirituális) emberi lényeknek.

Jézus

A világ történetében sorsdöntő esemény volt Jézus földi szolgálata. Ő a Fiú avagy a Megváltó fizikai megnyilvánulása. Az ő eljövetele előtt az igaz Isten teljesen ismeretlen volt. Jézus azért jött, hogy elhozza a gnózist a szenvedő emberiségnek, amely minden erejével Isten után kutatott. [Az alsóbb központok életében sorsdöntő esemény volt az ezoterikus eszmék felismerése és a mágneses központ kialakulása] A gnózis által a két elem, melyek korábban el voltak különülve (vagyis a magvak és az angyalok [az esszencia és a C-befolyás]), összekpcsolódnak.

A valentiniánus hagyomány élesen megkülönbözteti az ember Jézust és az isteni Jézust. [az intézőt és a Jelenlétet] Az ember Jézus Mária és József valódi fiaként született. Különleges égi beavatkozás által a teste egylényegű Sophiával és az ő spirituális magvaival. [az intéző a kőr kilences és az esszencia szintjén képes létezni] Amikor harminc éves lett, elment keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék. [Amikor az intéző elsajátította a harminc munkaén alkalmazását, abból létrejött a sorozat első fele, vagyis Keresztelő János, és az intéző ennek segítségével elmerült a négy szótlan lélegzet vizében.] Amint alámerült a vízbe, az isteni Megváltó, amire úgy utalnak, mint „az Atya Gondolatának Szelleme”, galamb formájában alászállt rá. [Amikor az intéző elvégezte a sorozat első felét, akkor eltűnt, és megjelentek a magasabb központok.]  Ez az igazi „szűzi születés”, és a feltámadás a halálból, mert újjászületett a szűz Szellemtől.

Jézus nyilvánosan példabeszédekben és rejtélyes hasonlatokban beszélt, de legközelebbi tanítványai számára kinyilatkoztatta a teljes igazságot Sophia bukásáról és a Pléróma eljövendő helyreállításáról. A valentiniánus hagyomány szerint Mária Magdolna fontos tagja volt ennek a belső körnek. Úgy tekintik őt, mint az alsó Sophia képmását, és Fülöp evangéliuma úgy írja le őt, mint Jézus jegyesét. [A kőr kilences megjelenítője, és az intéző jegyese.]

Az isteni Jézus megtapasztalta az összes emberi érzelmet, beleértve a szomorúságot, a félelmet és a zavart a Getszemáni kertben. Azonban csak az ember Jézus [az intéző] szenvedte el a fájdalmakat [a sorozat első fele] és halt meg a kereszten [a négy szótlan lélegzeten]. Isteni része [a harmadik szem, az esszenciális jelenlét] felülmúlja a fizikai szenvedést és a halált. [Vagyis át tud lépni a sorozat második részébe.] Amikor fizikai teste meghalt, akkor a nem testi spirituális teste föltámadt belőle. [A jelenlétbe öltözött esszencia a hat munkaénből átlépett a négy szótlan lélegzetbe.]

A valentiniánusok szerint kereszthalála után Jézus még tizennyolc hónapon át megjelent tanítványainak, nem csak a negyven napon át, amiről az Apostolok Cselekedetei beszámol. Ezen időszak alatt tanítványainak „nyíltan beszélt az Atyáról”. Még mennybemenetele után is megjelent egyeseknek látomásokban, akik közül a legfontosabbak Szent Pál és Valentinosz.

Megváltás 

A valentiniánusok szerint, azáltal, ahogyan Jézus üzenetére válaszolnak, az emberek kinyilvánítják igazi természetüket. A magvető példázatát alkalmazva⁶ elmagyarázzák, hogy Jézus által Sophia [az intéző által a kőr kilences] veti a spirituális magvakat mindazokba, akik az üzenetet hallgatják. Néhány emberben a magvak „az út szélére [a központok mechanikus részeibe] hullanak” és egyáltalán nem válaszolnak a hívásra. Ezek az emberek természetük szerint testiek. Másokban a magvakat elfojtják a tövisek, amelyek a világi ügyek. Ezek bizonytalanok, és képtelenek túljutni a racionális magyarázatokon [a központok intellektuális részein]. Ezeket az embereket a racionális elem, vagy a lélek dominálja [a központok érzelmi és intellektuális részei]. Másokban pedig a mag „jó földbe [az esszenciába] hullott” és szellemi gyümölcsöt [jelenlétet] hoz. Ezek az emberek gnosztikusok vagy szellemi keresztények.

Az emberek azáltal hoznak szellemi gyümölcsöt, hogy elérik a misztikus ismeretet, a gnózist, amelyben összekapcsolódnak angyalukkal [a C-befolyással], aki a Megváltó [a magasabb központok] társa. Felébredve a tudatlanság ittas kábulatából, és megszabadulva a szenvedéstől, felismerik igazi spirituális természetüket. Ez az igazi feltámadás a halálból, vagyis a tudatlanság halálából. Ez a feltámadás nem valamikor a halál után történik. Itt és most kell megtapasztalni.

A valentiniánusok az istenivel való egyesülés folyamatát egy olyan általános eszkatológia fogalmaival írják le, amit az egyéni „itt és most”-ban kell megvalósítani. Az ember először spirituálisan felülmúlja a Démiurgoszt és az alsóbb erőket [az alsóbb központokat], hogy csatlakozzék Sophiához, a Megváltóhoz és az ő angyalaihoz [a kőr kilenceshez, az intézőhöz, illetve a magasabb központokhoz és a C-befolyáshoz]. Az összes megváltott örömében részesülve az ember összekapcsolódik angyalával és belép a Plérómába. Az ilyen ember „a világban van, de nem a világból való”. Ő már elért egy olyan spirituális létet, amelyben számára a világ a Plérómává változott. [Vagyis kristályosodott benne a Jelenlét.]

Etika

A valentiniánusok, az ellenségeik által terjesztett valótlanságok ellenére, iskolájuk tagjaitól a legmagasabb etikai normák megtartását követelték meg. Úgy vélték, Isten akaratának tökéletes ismerete (gnózis) által lehetséges bűntelen életet élni. A bűnt úgy tekintették, mint a tudatlanság megnyilvánulását. Ahogyan Fülöp evangéliuma mondja: „Az, akinek tudása van, szabad ember. De a szabad ember nem vétkezik, mert az, aki vétkezik, a bűn rabszolgája”.⁷

A Hegyi Beszédet úgy tekinteték, mint az etikus élet vezérfonalát. Ptolemaiosz tanító szerint a Jézus által tanított szeretet törvénye eltörölte az igazságtalan törvényeket, más törvényeket spirituális értelművé alakított, az igaz isteni törvényt pedig beteljesítette. A valentiniánusok, bár a jólétet és az ideigvaló hatalmat elvetették, azonban sohasem vetették el a házasságot és a gyermeknevelést. Az alexandriai tanító, Theodotosz szerint a házasság azért szükséges, hogy a spirituális maggal rendelkezők megszülethessenek. Tanácsa ellenére az iskola néhány tagja a cölibátust gyakorolta.

1Lk 8:9-10; v.ö. Iréneusz, Az eretnekségek ellen 1:3:1

22Kor 12:2-4; Csel 9:9-10

3Iréneusz, Uo. 3:2:1

41Kor 2:14

51Kor 2:6

6Máté 13:1-8

7Fülöp evangéliuma 77:15-18

A Valentiniánus Iskola

 
A korai kereszténységben egymás mellett létezett az ezoterikus kereszténység és az exoterikus Katolikus Egyház. Az ezoterikus keresztényeket "gnosztikusoknak" nevezték. A "gnószisz" (gnózis) görög szó, jelentése: közvetlen, transzcendens tudás. A gnószisz kiegészítője a pisztisz (hit), ami a még nem közvetlenül tapasztalt transzcendens valósággal kapcsolatos bizonyosságot jelenti. Így felfogva a gnózis a hit természetes beteljesülése, ámde ez a szó az egyházi kereszténységben csakhamar az "eretnekség" szinonimája lett.

A korai kereszténységben, és némely esetben annak peremén több mint harminc különféle gnosztikus irányzat, iskola létezett. Ezek közül a legnagyobb a Valentinosz által a második században alapított iskola volt. A valentiniánus iskola voltaképpen a Katolikus Egyházon belüli ezoterikus kör volt. Bár ők maguk nem tekintették magukat az Egyházzal szembenállóknak, a püspökök egyre inkább így tekintettek a valentiniánusokra. Kezdetben tolerálták őket, a harmadik században még megtűrtek voltak, a háromszázas évektől azonban az iskolát eretnekségnek nyilvánították. Pedig Valentniosz, az alapító, egy időben esélyes volt a római püspöki székre, vagyis kis híján ő lett a római pápa. De az Egyház története más irányt vett - a C-befoylás felől a B- és az A-befolyás irányába.

(Megjegyzem, hogy a gnózis az Egyházban mindvégig megmaradt, különböző formákban; ilyenek voltak például a katedrálisokat építő iskolák, vagy a középkori misztikusok. Továbbá, ellentétben azzal, ahogyan manapság sokan beállítani szeretnék őket, a keresztény gnosztikusok sohasem gyűlölték az Egyházat - különbséget tudtak tenni az isteni eredetű valóság és az emberi képviselők között.)

A valentiniánus iskola negyedik út-iskola volt, mert tagjai a világban éltek, az iskolai tagság mellett tagjai voltak a nagyegyháznak is, és egyszerre dolgoztak intellektuális, érzelmi és mozgási vonalon. Most egy sorozatban bemutatom ennek az iskolának a tanítását. A soron következő írásokat a gnosis.org -honlapról fordítottam, egy David Brons nevű szerzőtől.

...

Valentinosz

Valentinosz egy második századi keresztény misztikus és költő volt. Néha úgy emlegetik őt, mint „gnosztikust”, a misztikus ismeret (gnózis) azon fontos szerepe miatt, amit az gondolkozásában játszik. Valentinosz Kr. u. 100 körül született a felső-egyiptomi Phreboniszban, és a közeli Alexandriában tanult. Itt lett tanítványa Teudásznak, a keresztény tanítónak, aki viszont Szent Pál tanítványa volt. Valentinosz állítása szerint Teudász azt a titkos tudást adta át neki, amit Pál bizalmas módon, csak belső köreivel osztott meg.

Sok korai keresztény misztikushoz hasonlóan Valentinosz azt állította, hogy látomása volt a feltámadt Krisztusról. Látomását követően, 120 táján megkezdte keresztény tanítói pályafutását Alexandriában. Ezoterikus teológiája gyorsan nagy követőtábort vonzott köré Egyiptomban és Szíriában. 136-ban, rövid ciprusi tartózkodás után Rómába ment. Itt hamarosan kitüntetett helyre emelkedett, ékesszólása miatt pedig széles körben tisztelték. A római egyházban annyira megbecsülték, hogy 143-ban a püspöki tisztség egyik jelöltje volt. Valószínűnek látszik, hogy a magas tisztséget ő maga utasította vissza. Ezután még legalább tíz évig továbbra is Rómában tanított.

Későbbi pályafutásáról semmi bizonyosat nem tudunk. Talán Rómában halt meg 155 körül. Egy kései forrás szerint elhagyta Rómát, és Ciprusra távozott. Néhány „Szent Valentin”-ról szóló legenda bizonyára a Rómában élvezett tartós tekintélyét tükrözi vissza. Valentinosz halála után tanítványai tovább fejlesztették eszméit, és az egész Római Birodalomban elterjesztették azokat.

A valentiniánus iskola szervezete

A valentiniánusok nem alkottak külön egyházat vagy felekezetet. Ők egyszerűen a keresztény doktrína teljesebb, ezoterikus interpretációját nyújtó iskola voltak. Önmagukat vagy tanításukat nem tartották olyannak, mint ami szemben állt volna a katolikus kereszténységgel. Szent Pál utódainak tekintették magukat, az apostoli tanítók láncolata útján. Az iskola tradíciója szerint Valentinoszt Teudász oktatta, akit pedig maga Szent Pál tanított.¹

Bár kiváló vallási tudósok és tanítók gyakran játszottak vezető szerepet a mozgalomban, mégsem tekintették őket úgy, mint az individuális és az isteni világok közötti közvetítőket. A gnózist elérő egyént úgy tekintették, mint akinek közvetlen kapcsolata van az isteni világgal, és nincs szüksége külső közvetítésre. Mindennek természetes következménye volt az egalitarizmus. Valójában nincs is följegyzés egyetlen állandó egyházi hivatalról sem a valentiniánusok között.

A valentiniánusok, bár részt vettek a Katolikus Egyház nyilvános életében, ugyanakkor saját összejöveteleket is tartottak, elkülönülve a gyülekezettől, amelynek részét képezték. Számos olyan összejövetelük volt, amely nyitva állt minden érdeklődő előtt, abból a célból, hogy a mozgalom számára potenciális megtérőket szerezzenek. Ezek az összejövetelek meglepően nyitott és egalitárius események voltak. ["Open meeting"-ek...] Ez mély benyomást tett az ortodox kritikusra, Tertulliánuszra, aki megdöbbenve számol be a következőkről: „Mindannyian egyenlőképpen járulnak oda, egyenlőképpen figyelmeznek, egyenlőképpen imádkoznak – még a pogányok is, ha éppen oda találnak jönni... A béke csókját is mindenkivel megosztják, aki odajön.”²

A valentiniánus összejövetelek egyik jellemzője, ami néha a klérussal való konfliktushoz vezetett, az eukharisztia és a többi szentség celebrálása volt. Az egalitarizmus az egyházi hivatalokra is kiterjedt.

Liturgikus feladataik végzése közben a valentiniánus beavatottak nagymértékű részvételt biztosítottak a tagoknak. Tertulliánusz szerint: „Ma az egyikük püspök, holnap meg a másik; az, aki ma diakónus, holnapra felolvasó; az pedig, aki pap, holnapra már laikus. Mert még a laikusokra is ráruházzák a papság funkcióit.”³ Továbbá – legnagyobb szörnyülködésére – utalást tesz rá, hogy még nők is betölthetik a püspök szerepét.

Ezeken a nyilvános összejöveteleken csak az alapvető valentiniánus tanítások voltak hozzáférhetőek. A beavatottaktól elvárták, hogy hogy föl tudják mérni az újonnan jöttek spirituális fejlettségi szintjét, és ennek megfelelően kezeljék őket. Erről szól Fülöp evangéliumának példázata a megfelelő étrendekről: „Testi formák nem tévesztik meg őket, hanem figyelembe veszik minden egyes ember lelkének állapotát, és ennek megfelelően szólnak hozzájuk. A világban számos állat van emberi formában. Ha Isten tanítványai valakikről fölismerik, hogy disznók, akkor makkal etetik őket; ha barmok, szénával, pelyvával és takarmánnyal; ha kutyák, csontokkal; ha szolgák, előétellel; ha gyermekek, teljes étellel.”⁴

Ha valakiről úgy ítélték, hogy a fejlődés materiális szintjén áll (vagyis „állat”), semmi egyebet nem kaptak, mint a nyilvános összejöveteleken hozzáférhető tanítást („széna”, „pelyva” és „csontok”). Ha valakit animális szinten lévőnek ítéltek („szolga”), azt meghívták magánoktatásra. Ezeken az oktatásokon megkapták az alapvető tanításokat („előétel”), hogy el lehessen dönteni, alkalmasak-e a további tanításra. ["Prospective meeting"-ek...] A valentiniánusok a legtöbb keresztényt ebbe a kategóriába tartozónak tekintették. Az ezen kategóriába sorolt tanulók megkapták a lehetőséget a következő szintre való továbblépésre. Ha valaki elérte a legmagasabb spirituális szintet, és „gyermekké” vált, azt meghívták, hogy csatlakozzék egy előrehaladott osztályhoz, ahol megkapták a teljes tanítást. Tertulliánusz szerint a teljes képzés öt évig is eltarthatott, és szigorú önfegyelmezéssel járt együtt. Meg kell jegyezni azt is, hogy mindazokat, akik a magánoktatásokon megkapták a teljes tanítást, hallgatási kötelezettség kötötte, hogy azt ne tárják föl a nem beavatottak előtt.⁵

A teljes beavatást elnyertek a többiek spirituális vezetőiként működtek közre a gnózis végső célja érdekében. Az esetleges beavatás a gnózis meglétének bizonyosságától függött. Ahhoz, hogy valaki beavatott legyen, szükséges volt számára, hogy „többé már ne az emberi tanúságnak, hanem magának az Igazságnak higgyen.”⁶ E cél érdekében az előrehaladott szintű oktatás nagy részét minden bizonnyal meditációs technikák képezték. Amint valaki teljesítette a képzést és a gnózis elérésének bizonyítékát mutatta, megkapta a beavatást a valentiniánus keresztség fölvételével.

Minden valentiniánus részt vett a katolikus gyülekezet nyilvános életében, amelynek szintén részét képezték. Némelyek még egyházi hivatalokat is betöltöttek. Florinus például presbiter volt Rómában Victor püspök alatt, 200 körül. Az egyházi hivatalt olyannak tartották, mint aminek pedagógiai szerepe van a nem-valentiniánusok felé, akiket úgy tekintettek, mint akik elérték a spirituális fejlődés pszichikus szintjét, és ezért külső vezetéstől függenek.⁷ Az üdvösség egyházi közvetítését a lehetséges gnózis felé vezető első lépcsőnek tekintették.

Az ilyen változatos gyülekezetekben néha megoszlások támadtak, amelyeket kezelni kellett. Szent Páltól vett képet használva, a tanító, aki „A tudás magyarázata” című írás szerzője, úgy írja le az Egyházat, mint ami Krisztus teste, melynek mindannyian részét képezik, az egyénileg kapott különféle adományok ellenére. A szerző megfeddi a valentiniánus beavatottakat, mivel az átlagos keresztényeket, „tudatlannak” tartva lenézik,⁸ és mint „idegeneket” kezelik őket.⁹ Azonban azokat a nem-valentiniánusokat is kritizálja, akik irigykednek „az Igében előrehaladókra”,¹⁰ ahelyett, hogy ők is részesedni vágynának a másik adományában. Az Egyháznak mint Krisztus testének Szent Páltól vett képét használva rámutat, hogy a gyülekezet minden tagja élő részét képezi a testnek. A gyülekezet minden tagja, különböző adományaival az adás és befogadás kölcsönös viszonyában létezik. Egyetlen tag sem létezhet egyedül. Ha valaki lemetszi magát a testről, az számára a halált jelenti.

Néhány kivételtől eltekintve, a valentiniánusokat egészen a negyedik századig elfogadták, mint a keresztény gyülekezetek tagjait. Titokban ezután is találkoztak, de egyre inkább egy független szekta identitását vették magukra. Az üldözések ellenére a történeti följegyzésekben legalább a hetedik századig találhatók utalások a valentiniánus iskolára.

1Alexandriai Kelemen, Sztrómata 7:17.

2Tertulliánusz, Pergátló kifogás az eretnekek ellen 41.

3Tertulliánusz, A valentiniánusok ellen 1.

4Fülöp evangéliuma 81:3-13, vö. Zsidókhoz 5:12-14.

5Vö. Tertulliánusz, A valentiniánusok ellen 1.

6Herakleón töredékei 39.

7Iréneusz, Az eretnekségek ellen 1:6:1; Herakleón 39.

8A tudás magyarázata 21:25.

9Uo. 16:24 skk.

10Uo. 16:31-33.

The Hanged Man (Az akasztott)

“When wisdom is obscured in darkness, then wrong is thought to be right.” [Bhagavad-Gita]

We know that the thirty work ‘I’s are divine wisdom, but when the steward is not using them, “wisdom is obscured in darkness.” This is illustrated by the Hanged Man tarot card (XII), in which the steward is upside down, asleep, only imagining that he is awake. (08-14-05)


“Unless the weeds are removed, neither plants nor flowers can grow.” [Al-Ghazali]
“Weeds,” which represent imagination, are the most common symbol in the tarot. In the Hanged Man tarot card (XII), the steward is portrayed upside down, his head surrounded by weeds. Unless imagination is removed, presence—the lotus—cannot appear. (1-23-05)

“The pleasures of the world seem sweet till they are tried, and then they are found to be very bitter and repulsive.” [Jalaluddin Rumi]

When you are in imagination, you do not feel any pain. In the Hanged Man tarot card (XII), although the figure is upside down, he is not in pain. When you awaken from imagination, however, you realize that it was bitter fruit, for you have been deceived by the king of clubs. (08-14-05)

“Most have their hands tied behind their back.” [Rabia]
This refers to the Hanged Man tarot card (XII). Eighty billion people in the history of humanity have passed through the earth’s unconscious stage with their hands “behind their back.” They were asleep, only imagining that they were awake, and they did not suspect their condition. Gurdjieff said, “Machines they are born, machines they die.” Attar said, “The back would please you if you had never seen the face.” Eighty billion people have been content with the four lower centers. The “back” has pleased them, for they have not seen the “face”—the intellectual parts of centers engaging presence. When our steward is not using the thirty work ‘I’s, our hands are tied behind our backs. This is our pitiful condition. However, this situation will not last, and the tarot ends with the World card (XXI)—in which world twelve is triumphant, in a prolonged state of presence. This is the state we are in now. We have the lower self chained, hand and foot. (9-25-05)

“A man in chains cannot run. Nor can the mind that is enslaved to passion see the place of spiritual prayer.” [The Philokalia, Evagrios the Solitary]
The “place of spiritual prayer” is the nine of hearts. “A man in chains cannot run” refers to the intellectual parts of centers not promoting presence, represented by the Hanged Man card (XII) in the tarot. The Nobel prizewinners are men in chains. The steward that is enslaved to the four lower centers cannot see the
place of spiritual prayer. (10-21-05)

“He who busies himself with the sins of others has not yet even begun to repent or to examine himself so as to discover his own sins.” [The Philokalia, Maximos the Confessor]
The steward who “busies himself with the sins of others”—the sleep of others—“has not yet even begun to repent”—has not begun to use work ‘I’ number one—“or to examine himself so as to discover his own sins.”

This predicament is represented by the Hanged Man tarot card (XII), which depicts the steward listening to the ‘I’s rather than separating from them. If one turns the card upside down, one can see that the Hanged Man is not feeling any pain. He is asleep, only imagining that he is promoting presence. In the Hanged Man card, the Tree of Life has six cut branches on each side, representing the six work ‘I’s that are not being used. In II Samuel 23:13, it is said that David had “thirty chief” officers, of whom six were more important, and three were the most important. These three are: “Eat,” “Drink,” and “Be merry.” (11-9-05)

"Pure is the tongue which is in the King's mouth. The King will not be hanged head downwards." Pyramid Texts

"Pure is the tongue which is in the King's mouth", the mouth of the Lord, the steward. "The King will not be hanged head downwards", that is, he is not in the state of imagination. This passage is convincing proof that the tarot originated in Egypt. It refers to the Hanged Man card (XII), which portrays the steward asleep, imagining that he is engaging world twelve. However, the word Be, or a shock from Influence C, alerts the steward to his pitiful condition. The Hanged Man card is lovely because on either side of the figure a branch with six shoots depicts the first six work I's. However, they are red rather than green, signifying that they have been cut off. The tree of life is not flowering. (12-28-05)


“And the dragon stood before the woman which was ready to be delivered, for to devour her child as soon as it was born.” [Revelation 12:4]

A sculpture from the cathedral of Chartres depicts a laughing devil, who has thrown a pregnant woman over his shoulder. The woman represents the nine of hearts, who is pregnant with the Son of Man. However, the devil has consumed her son, whose face is now inside his belly.

The son is like the Hanged Man, for he does not realize his condition—that he is asleep, only imagining that he is awake. However, when work ‘I’ number one Be sounds, it will deliver him from this illusion. We can see that the woman is in imagination, because the tail of the devil is whispering in her ear. The figure of the devil is an authentic portrayal of the lower self. It is animal intelligence in human form. He is standing upon a representation of the city—the intellectual parts of centers—which is under the control of the lower self and not promoting presence. This is the state you are in when you are using a computer, driving a car, or speaking on the telephone without presence. You are not feeling any pain. You do not realize your condition. I can guarantee that the lower self has put you into this state. He has you where he wants you. You are under his feet. (1-1-06)


“The illusion of grace comes to us when we fall into a light sleep while our remembrance of God is half-hearted.” [The Philokalia, Diadochos of Photiki]
“The illusion of grace”—the illusion of presence—“comes to us when we fall into a light kind of sleep while our remembrance of God is half-hearted.” A “light kind of sleep” is the state of the Hanged Man. (1-4-06)

“Down to the deepest depths I peered;/I hung on that windy tree,/Swung there for nine long nights;/None gave me bread./None gave me drink.” [Icelandic poem, from about 1200 AD]
“Down to the deepest depths I peered”—the belly of the whale, the bottom of the pit, world ninety-six—the lower self. “I hung on that windy tree”—the king of clubs—“swung there for nine long nights”—the intellectual parts of centers not promoting presence—three, three, and three—the three wise men who visited Christ with their three divisions. “None gave me bread”—none gave me the thirty work ‘I’s. “None gave me drink”—none gave me prolonged presence. The Hanged Man was totally oblivious to his condition. (1-4-06)

“When this prayer becomes grafted in our heart, then there are no inner interruptions, and it continues always in the same evenly flowing way.” [The Philokalia, Theophan the Recluse]
This is a lovely new thought for us. “When this prayer becomes grafted in our heart” means that the work ‘I’s are acting with the emotional center. They are grafted in the heart to actually engage presence. “Then there are no inner interruptions, and it continues always in the same evenly flowing way.” The state you are in now is the state you want to reach at the end of the sequence, and to hold it for the same length of time as it took for you to attain it.

The Hanged Man card (XII) illustrates quite clearly that the nine of hearts is the Tree of Life. However, the work ‘I’s were not grafted in the heart; in fact, the branches have been cut off. There is no emotional connection with the sequence. (6-7-06)

“Never turn your back carelessly on an enemy, because this can only lead to evil days.”
[Persian Book of Kings]
“This can only lead to evil days” refers to the six “days” of the week—the six work ‘I’s—submerged in imagination. It can only lead to the Hanged Man. The story of Judas symbolizes the sequence breaking down at work ‘I’ number four. The sequence failed, and Judas hung himself, and became the Hanged Man. The thirty pieces of silver that he received signify that, rather than acting, and becoming thirty pieces of gold, the sequence remained in the second state. For the Christians, Peter also represented the Hanged Man, who was crucified upside-down. (1-14-07)

“What shall it profit a man, if he shall gain the whole world, and lose his own soul?” [Mark 8:36]
“What shall it profit a man”—what shall it profit the intellectual parts of centers—“if he shall gain the whole world“—if they shall serve the lower self—“and lose his own soul”—and lose the steward? This is illustrated by the Hanged Man card (XII) in the Tarot. Abu Said said, “Those seeking this world will kill Moses and worship the Pharaoh.” Those seeking this world—the ‘I’s unrelated to your sequence—will destroy your sequence and serve the lower self. (8-27-06)

“I will walk upright, I will not walk upside-down, and I will go aboard the bark of Ra.”
[Egyptian Coffin Texts]
We can see by this passage that the Egyptians invented the Tarot, as well as the common deck of playing cards. They are referring to the Hanged Man (XII), who is hanging upside-down. “I will walk upright”—I will engage presence with the sequence—“I will not walk upside-down”—I will not say Be, Hold, Hear without connecting with presence—“and I will go aboard the bark of Ra”—the nine of hearts prolonging presence. Ra means Be. (8-6-06)

The Wheel of Fortune (A szerencse kereke)

The world is a big game of king of the mountain boys scrambling on a pile of sand. One gets to the top and calls out, 'I am the king!' Then another throws him off and makes his momentary claim, And then another, and so on. [Jalaluddin Rumi]
Yes, this is what they call the Wheel of Fortune in the tarot, or more truly, the Wheel of Unconscious Fortune. One 'I' replaces another; each one, momentarily, is king. (11-24-04)

Be careful, for Satan will tempt you at every turn. [Hafiz]
Imagination is always ready to work in us and deceive us. [Peter Ouspensky]
The Wheel of Fortune card in the tarot deck represents the many 'I's. It depicts three rats-'I's-circling on a wheel. The first rat, at the top of the wheel, is wearing a crown, the second rat has just descended from the top, and the third rat is about to displace the one at the top. This means that each 'I' is momentarily a king. In fact, it is not the Wheel of Fortune, but the Wheel of Misfortune-the Wheel of Unconscious Misfortune. At every turn of the wheel-with every breath-the king of clubs appears. (12-5-04)

“The world but seems to be.” [Iraqi]
Gurdjieff said, “People are asleep, imagining they are awake.” Iraqi said, “The world [the four lower centers] but seems to be.” They are virtual reality, not reality itself. Another Sufi, Nasafi, said, “You are non-existent, but you imagine that you are existent.” In a stained-glass window in Sainte Chapelle, Samson, the steward, is portrayed lying down; beside him the wheel of fortune is grinding. This means that the steward is asleep, imagining that he is awake. (2-20-05)

“Why do you carry the burden of the world, like a cow?/Turn around and rise above the world.” [Jalaluddin Rumi]
The instinctive center is symbolized by the bull. The “cow” refers to the nine of clubs. We can see by Rumi’s thought, “Why do you carry the burden of the world, like a cow?” that the four lower centers are controlled by the instinctive center. Ouspensky said that the king of clubs is the mind behind all the work of the machine, a mind quite different than the intellectual mind. It is king of the jungle.

“Turn around and rise above the world” refers to the wheel of fortune. In the Wheel of Fortune tarot card [X], the wheel is turning to the left, towards the goats—the ten thousand ‘I’s that oppose presence. Rumi said, “Turn around”—that is, turn to the right towards the sheep—the ‘I’s that promote presence. In Exodus 3:1, Moses “led the flock to the backside of the desert.” This means that Moses, the steward, went to the edge of the second state with his work ‘I’s; he turned it around. (2-20-05)

“O world traveler, if you turn around the world and see nothing but forms, you must be sleeping.” [Jalaluddin Rumi]
This, too, refers to the Wheel of Fortune tarot card [X]. “If you turn around the world,” means that if your attention is going from center to center, and from thought to thought, you are a “world traveler”—without presence. Rumi said, “Only a sleeper would consider this place [the second state] real.” We must find presence more interesting than imagination until our last breath. (2-20-05)

“The world spins, turning its wheel through birth and through destruction.” [The Bhagavad Gita]
This refers to the Wheel of Fortune tarot card [X]. The world spins like the wheel of fortune, turning through birth and through destruction. The rat portrayed on the right of the wheel represents birth, and the rat that has descended represents destruction. In Psalms 3:6, it is written, “I will not be afraid of ten thousands of people [the ten thousand ‘I’s], that have set themselves against me round about.” In Exodus 21:23-24, Moses said, “If any mischief follow, then thou shalt give … eye for eye.” One must give a work ‘I,’ such as “Be present,” “Stay out of imagination,” “Do not identify,” or “Do the looking exercise” for one of these ten thousand mechanical ‘I’s. One work ‘I’ can vanquish all of them, because they are without substance. (2-20-05)

“I saw my lower self as a rat.” [Hujwiri]
He saw his “lower self”—the four lower centers—as a “rat”—imagination. This idea is represented in the Wheel of Fortune tarot card (X). (2-27-05)

“The millstone is your heavy body. What makes the stone turn is your thought river.” [Jalaluddin Rumi]
Imagination is the “thought river.” The “millstone” refers to the Wheel of Fortune tarot card (X), which is, in fact, the wheel of unconscious fortune. (2-27-05)

“If you climb a couple of stairs on the ladder, you will belong to the people on the right side.” [Jalaluddin Rumi]
In Matthew 25:31-33, it is written: “When the Son of man, [the steward produced by the intellectual parts of centers] shall come in his glory [presence] … he shall set the sheep on his right hand, but the goats on the left.” The “sheep” are the work ‘I’s; the “goats” are the ten thousand mechanical ‘I’s. This is represented on the Wheel of Fortune tarot card [X], which, in fact, is the wheel of unconscious fortune. It is a lawless state, for with each breath an ‘I’ appears that thinks it is real ‘I.’ (3-20-05)

 
“It is God who is real and remains so forever. So why waste your time over something that is here today and gone tomorrow? Go directly to the Source without delay.” [Jami]
This refers to the Wheel of Fortune tarot card (X), which represents the many ‘I’s. Why waste your time with something that is here today and gone tomorrow in three seconds? (3-27-05)

“Look with his eye of wisdom and see that the creatures are revolving in the circle of the mundane whirl, and are toiling without finding the right means to escape from the rotation.” [Hindu Text]

In the Gospel of Philip, it is written, “An ass which turns a millstone did a hundred miles walking. When it was loosed, it found that it was still at the same place.” The “hundred miles” is a play on the ten thousand ‘I’s.

“It is impossible for us to become united with God, if we do not first return from the whirl of the world.” [The Philokalia, Nicephorus the Solitary]