A feminin dominancia jellege; Girard Haven írásai 3.

A feminin dominancia mint harmadik erő

(Feminine Dominance as a Third Force, Creating a Soul, p. 136.)

A feminin dominanciával kapcsolatban talán a leginkább figyelmen kívül hagyott aspektus, és talán egyike azoknak, amelyeket a legnehezebb leírni, az a tény, hogy a feminin dominancia inkább funkcionál harmadik erőként, mint első vagy második erőként. Hogy ezt megérthessük, idézzük emlékezetünkbe, hogy az alászálló oktávok - mint például a Teremtés Sugara, a negatív érzelmek, a hamis személyiség, és a gépezet legtöbb megnyilvánulása - intervallummal kezdődik, a dó és a ti közötti intervallummal. Az emberi cselekvés szintjén ezt az intervallumot helyes úgy vennünk, mint az inger és egy gépies válasz közötti intervallumot. A feminin dominancia gyakran képezi a harmadik erőt, ami az intervallumot áthidalja. Ez az a mindannyiunkban ott rejlő erő, ami ellenállhatatlanul vezet afelé, hogy úgy válaszoljunk, ahogyan programozva vagyunk, hogy válaszoljunk. Általában ez olyan simán működik, hogy még csak nem is vagyunk tudatában az intervallum létezésének. Egyszerűen úgy viselkedünk, ahogyan elvárják tőlünk, és ahogyan mi elvárjuk azt magunktól.

Az egyetlen eset, amikor észrevesszük a feminin dominanciát, az, amikor nem sikerül az intervallumon a szokásos, gépies módon áthaladni. Ez egy oldaloktávot indít el, amelyben az új ingert arra való képtelenségünk képezi, hogy simán átcsússzunk az eredeti dó-ti intervallumon; így olyan megnyilvánulások dó-ja kezd el szólni, mint például félelem, bűntudat, önigazolás, belső figyelembevétel és így tovább. Ismét, a feminin dominancia a harmadik erő: ezek a reakciók az elvárt viselkedések ilyen körülmények között; ezek azok, amiknek meg "kell" történniük az emberrel.

Ezeknek az oldaloktávoknak az erőssége (amelyek, sajnos mindannyiunk számára ismerősek) világosan demonstrálja a feminin dominancia erejét. Amint egy ilyen oktáv elkezdődik, azonnal elviselhetetlenné teszi a helyzetet, és azon kapjuk magunkat, hogy mindent hátrahagyva a megkönnyebbülést keressük ez alól. Így az intervallum áthidalódik, és mi hozzáfoghatunk azt csinálni, amit mindig is csinálunk, amit úgy érzünk, hogy csinálnunk kell, vagy kötelező csinálnunk, vagy természetes, hogy csinálunk, stb.

Ennek a folyamatnak a megtapasztalásához elegendő, hogy valami kicsiny célt tűzzünk ki a feminin dominancia ellenében, például szándékosan leütni egy pohár vizet az asztalról egy étteremben. Itt a feminin dominancia annyira erős, hogy ez a gondolat általános körülmények között egyszerűen elképzelhetetlen, és bármilyen kezdeményezés a véghez vitelére egy akkora belső vihart kavar, ami messze túl van az esemény nagyságrendjén. Egy másik hasznos kísérlet lehet, hogy valamilyen ártatlan udvariatlanságot követünk el (vagy éppen udvariasságot, az egyéni programozástól függően), mint például nem küldeni el elvárt üdvözlőlapot vagy ajándékot egy születésnapra. Bármelyik helyzetben gyorsan igazolhatjuk az áramlat erejét,mint ami a gépiesen előírt pályánkon tart minket, és azt az erőt is, amely visszatérít minket a pályára, amitől elkezdtünk eltérni.

Ha egyszer elkezdtük felismerni a feminin dominanciát ezekben a kicsiny pillanatokban, akkor el fogjuk kezdeni fölismerni befolyását a nagyobb mintázatokban, amelyek az életünket kialakítják (és amelyek, végül is, pusztán fölhalmozódásai számos kicsiny pillanatnak). Például egy ember, aki az uralom és hatalom jellemvonásokban nyilvánul meg, hogy megszerezze, amit akar, úgy érezheti, hogy ez az egyetlen módja a dolgok elintézésének, és másképpen tenni gyengének és nőiesnek tűnne, meg akkor őt kihasználnák, stb. A nő, aki erre reagál, úgy érezheti, hogy hogy ez az egyetlen módja, hogy megvédje magát, és másképpen tenni férfiasnak és agresszívnek tűnne. Hasonló hozzáállások figyelhetők meg a nőben, aki ügyetlenkedik, hogy kiváltsa egy férfi segítségét, és a férfiben is, aki kötelezve érzi magát, hogy segítsen rajta.

Mégis, nem is annyira az érzések és önigazolások azok, amik ezeket az embereket arra kényszerítik, hogy úgy tegyenek, ahogyan: legnagyobbrészt úgy teszik mindezt, hogy közben egyáltalán nem is éreznek ilyen érzéseket. Hanem, ahelyett, hogy magáról a feminin dominanciáról lennének megfigyeléseink, inkább a szokásos mintáinkkal szembeni viselkedésünkre érkező reakcióink, mintsem maguk a minták azok, amelyek a feminin dominancia nyomai, hasonlóan ahhoz, ahogyan a gondolatok az intellektuális központ működésének nyomai, a mozdulatok pedig a mozgási központ intelligenciájának nyomai. Ezek a nyomok személyenként változnak, függően a kulturális háttértől, programozástól és működéstől, ám a feminin dominancia ténye mindenki számára ugyanaz. Inkább a hozzáállások és elvárások egész mintázatának felel meg, amelyek a viselkedést kényszerítik, mintsem bármely konkrét viselkedésnek. Következésképp, amíg úgy viselkedünk, ahogyan "kellene"- vagyis, ameddig ez a harmadik erő hatékony - addig nem is vagyunk különösképpen tudatában, és még ha tudatában vagyunk is, nem vagyunk képesek különbséget tenni maga a feminin dominancia és a megnyilvánulások között, amelyeket eredményez.

Mindennek további következménye az, hogy bár az ember tanulmányozhatja a feminin dominanciát a viselkedésminták megváltoztatása útján, azonban egyáltalán nem szabadulhat meg tőle ilyen módon. Ezt elméletileg úgy magyarázhatjuk, hogy azt mondjuk, míg valaki a viselkedésmintákkal dolgozik, addig csupán a triász első és második erőivel dolgozik. Azonban hogy ezt gyakorlatilag is megértsük, példákat kell találnunk.

Kedvenc példáim egyike abból az időből való, amikor még a londoni központot vezettem. Az ottani tanítványok néha csodálták a New York-i tanítványok képességét arra, hogy "átugorják" a sorbanállást, és a feminin dominancia látszólagos hiányát, amit ez demonstrált. Amerikaiként azonban fölismertem, hogy egy New York-i úgy érzi, neki küzdenie kell a pozícióért, csakúgy, ahogyan egy angol úgy érzi, hogy neki türelmesen sorba kell állni. Továbbá, ha egy angol netán legyőzné belső ellenállását, és rávenné magát, hogy "tolakodóbb" legyen, attól még mindig a feminin dominancia befolyása alatt állna. Mindenekelőtt feminin dominancia az, ha valaki úgy érzi, hogy el kell vetnie azt a viselkedést, amit a feminin dominancia általában követel. Sőt, az ember cselekvési szabadsága ugyanolyan korlátozott, függetlenül attól, hogy arra van-e kényszerítve hogy programozásának megfelelően cselekedjék, vagy hogy programozásával szemben. A viselkedést mindkét esetben ugyanazok a befolyások határozzák meg; vagyis, míg a viselkedés különböző lehet, a gépiesség ténye nem, és így pszichológiailag egyre megy.

De ha nem szabadulhatunk meg a feminin dominanciától a viselkedés megváltoztatásával, akkor ugyan mi módon szabadulhatunk meg tőle? A válasz a "cselekvés" kérdésében rejlik, abban, hogy valaki hogyan lehet saját harmadik erejévé. Ahelyett, hogy gépezet lennénk, ami arra von programozva, hogy egyik vagy másik módon reagáljon, a "kell" és a "nem szabad" megfelelő érzéseivel együtt, ki kell fejlesztenünk önmagunknak - személyes létezésünknek - egy olyan érzését, amely a cselekvést választja. Azonban ezt nem szükséges külsőleg "bebizonyítani" - az megint csak feminin dominancia lenne. Következésképp, mivel alig van rá indokunk, hogy másképp cselekedjünk, ez azt jelenti, hogy az idő nagy részében szándékosan viselkedünk úgy, ahogyan elvárják, hogy viselkedjünk. Másképpen, a szabadság nem szükségszerűen jelenti azt, hogy valamit másképpen csinálunk; hanem azt, hogy másképpen létezünk. Az ember szándékos, tudatos színésszé válik a saját előadásában, ahelyett, hogy gépiesen játszaná szerepét. Ám attól még az ember színész marad.

Ezzel pedig eljutottunk az utolsó összetevőhöz, ami szükséges a feminin dominanciától való szabaduláshoz - ez pedig a magasabb erők, és a mi hozzájuk való viszonyunknak a megértése. Enélkül a feminin dominanciától való szabadság egy olyan felelősséget vonna maga után minden cselekedetünkért, és azoknak minden következményéért, ami túlságosan sok lenne, hogy elviseljük. Azonban, ha helyesen értjük meg a magasabb erőket, az egyetlen intelligens döntés, amit tehetünk, az, hogy szolgáljuk őket. Ahogyan Epiktétosz mondta, akaratunk az legyen, hogy a magasabb erők akarata legyen meg. Ez az a megértés, ami helyettesíteni tudja a feminin dominanciát, mint harmadik erőt az életünkben. Ám, a feminin dominanciától eltérően, ez nem gépies; erőfeszítés kell hozzá.

Ezen a ponton hasznos megjegyezni, hogy egy dó mind egy emelkedő-, mind pedig egy alászálló oktávnak kezdete lehet. Az alászálló oktáv magától történik meg; az emelkedő oktáv erőfeszítést igényel. Pszichológiailag, ennek az erőfeszítésnek a lényege, hogy az alászálló oktávot meg kell állítani, mielőtt még elkezdődne; vagyis el kell téríteni a dó-ti intervallumnál. Például a benyomás-oktávban, erőfeszítést (önemlékezést) kell végezni a dó-nál, különben a benyomás alászálló oktávba kerül, és gyorsan kicsúszik a gépezetből. Jelen esetben, az erőfeszítés az, hogy valaki szándékosan azt választja, ami történni fog, ahelyett hogy hagyná azt gépiesen megtörténni a feminin dominancia harmadik ereje alatt. Ez azonban csak akkor értelmes, ha azt, ami történik, a magasabb erők műveként fogjuk fel, nem pedig véletlen vagy emberi erőfeszítés eredményeként.

Habár mindez meglehetősen bonyolultan és filozofikusan hangozhat, elég egyszerűen összefoglalhatjuk. Hogy elkezdhessünk megszabadulni a feminin dominanciától, először meg kell törnünk a gépiesség lendületét (ahol az olyan dolgok jöttek szóba, mint a kísérletek a másképpen viselkedéssel), és aztán önemlékezéssel töltjük meg az így keletkezett intervallumokat, az egyetlen dologgal, amiről biztosak lehetünk, hogy mentes a feminin dominancia befolyásától.

1987. augusztus

Miért végezzünk gyakorlatokat?; Girard Haven írásai 2.

Dolgok és indítékok


(Things and Reasons, Creating a Soul, p. 256.)
Időről-időre megtapasztalunk olyan "én"-eket, amelyek megkérdőjelezik azt, amit az iskolában csinálunk. Például, nemrég egy cikkben, olyan tanítványok, akik fizikai munkát végeznek Apollóban, kifejezték azt, hogy mint szőlőmunkások, az az érzésük van, hogy "fölhasználják" őket az iskola ösztönös-mozgási szükségletei ellátása végett, miközben ők maguk ebből nem sokat kapnak vissza. Ebből a szempontból nézve, a fejlődésükben a következő lépés az lenne, hogy kézbe vegyék az életüket, és azt tegyék, amit saját maguk számára helyesnek éreznek, ahelyett, hogy egyszerűen azt tegyék, amit mondanak nekik.

Ezek a hozzáállások természetesen bizonyos mértékig helyesek. Azonban súlyos veszélyt is jelentenek, mivel gyakran az a helyzet, hogy az embernek az a része, aki úgy érzi, hogy kihasználják és szükségét érzi, hogy maga vegye kézbe a dolgokat, az éppen annyira része a gépezetnek, mint az, amelyik gondolkozás nélkül dolgozik a szőlőben. Amire szükség van tehát, az a különbségek helyes megértése a felébredés követelményei és a gépezet működései között, amelyből az ember ki szeretne szabadulni.

Ennek az egyik megközelítése, amit hasznosnak találtam, az, hogyy különbséget tegyünk a "dolgok" és az "indítékok" között. Vagyis, a szőlőben (vagy akárhol máshol) dolgozni egy dolog; az ahogyan erről gondolkozunk, viszont teljesen más. És éppen a gondolkozásmódunk a dolgokról - az indítékaink, amiért tesszük azokat - az, ami harmadik erőkeént cselekszik, és meghatározza az alkalmazott triászát az erőknek, következésképp pedig a lehetséges eredményeket. Ennek az ideának a megértése során az ember határozott állomásokon megy át, amelyeket egyszerűen lehet kategorizálni a "dolgok" és "indítékok" fogalmaival.

Kezdjük azzal, hogy az egyes, kettes és hármas számú emberek a rossz dolgokat teszik rossz indítékokból. Az A befolyást szolgálják és a hamis személyiséget éltetik a feminin dominancia, a belső figyelembevétel, a negatív érzelmek, stb. hatására. Amikor az ember az iskolához csatlakozik, akkor elkezdi a helyes dolgokat tenni, de továbbra is helytelen indítékból. Például egy bizonyos módon viselkedik, hogy jó tanítványnak tűnjön; és megteszi, amit kérnek tőle, mert a feminin dominancia nem engedi, hogy másképp tegyen. Ám mivel most már a helyes dolgokat teszi, ezért elkezdi látni magát. Pontosabban, elkezdi látni, hogy indítékai rosszak, viselkedését pedig az iskolában ugyanazok a mechankus erők határozzák meg, amelyektől azt hitte, hogy megszabadul.

Ezen a ponton, hacsak nem fejlesztett ki szokatlanul fejlett megértést egyrészt a külső tárgyak, események és cselekvések tekintetében, másrészt pedig a saját hozzáállásairól ezekhez, akkor azt fogja hinni, hogy meg kell változtatnia a dolgokat, amiket tesz, annak érdekében, hogy megszabaduljon a gépies erőktől, amiket most már lát mögöttük. Ez pedig elvezet ahhoz az állomáshoz, ami a rossz dolgok tevése jó indítékból. Ezen az állomáson az a tény, hogy az ember kapott egy bizonyos fajta gyakorlatot, nem elegendő; most már úgy érzi, hogy "igazolnia" kell neki annak értékét, és "kísérletezni" kezd vele. Hasonlóképp, annak érdekében, hogy megmutassa függetlenségét - hogy maga hoz döntéseket, kézben tartja a saját fejlődését, sajátjává tesiz a munkát, önállóan gondolkozik stb. - kétségbe vonja azokat a dolgokat, amelyeket korábban gépies okokból tett, például, a munkát a szőlőben.

Ez sokak számára szükséges lépés, mert ezáltal az ember elkezdheti megérteni a dolgok és az indítékok közötti különbséget. Ha komolyan veszi fejlődését, akkor elkezdi majd látni, hogy ha nem úgy teszi a dolgokat, amiket az iskola kér tőle, ahogyan kérik tőle, akkor elszigeteli magát a tanítótól, és a segítségtől, amire szüksége van. Ahogyan korábban fölismerte azt, hogy a tanító nem lehet az ő fejlődésében a végtelenségig első erő (ami akkor van, amikor a feminin dominancia a harmadik erő), most elkezdi megérteni, hogy nem előnyös a tanítót második, tagadó erőként sem használni.

Ezáltal, végre készen van arra, hogy a helyes dolgokat tegye a helyes indítékokból. Fejlődésének első és második erői többé nem külsők; igazán elkezd dolgozni magán. És ezt azáltal, hogy szolgál és engedelmeskedik az iskolának, a tanítónak és a magasabb erőknek, nem azért, mert ezt kérik tőle, hanem mert ezt szeretné, mert megérti ennek a szükségességét a maga számára. Ezt jelenti az önálló gondolkozás. Nem pedig azt, hogy másképpen teszi a dolgokat. Hanem azt jelenti, hogy az ember megtalálja a saját indítékait, hogy azt tegye, amit tennie szükséges; ahelyett, hogy kötelességből engedelmeskedne, az engedelmességet választja.

Ennek az állomásnak az eléréséhez számos ideát kell igazolni. Pontosabban, nemcsak hogy igazolni kell a magunk számára a magasabb erők létezését, hanem el kell kezdeni megérteni a hozzájuk viszonyított helyzetünket is. Annak igazi megértése, hogy mik is az angyalok az emberekhez viszonyítva, nem hagy más választást, mint hogy az ember megbízzon bennük, engedelmeskedjen nekik és szolgálja őket. Epiktétosz ezt úgy fejezte ki, hogy azt mondta, az ő akaratát soha nem lehet legyőzni, mert az ő akarata az, hogy legyen meg az istenek akarata. Ezen az úton biztos lehetett abban, hogy pontosan azt kapja, amit szeretne, és szabad volt, hogy éppen azt tegye, amit akart, nem azért, mert annyira hatalmas volt, hanem mert képes volt a helyes dolgokat kívánni helyes indítékokból.

Amikor valaki eléri fejlődésében ezt a pontot, az önösség érzése és az, hogy magának kívánjon valamit, nagyrészt eltűnik, és, ahogyan Rodney Collin mondja: "a személyes munka füstként oszlik széjjel." Az arra vonatkozó kérdések, hogy kicsoda is ő, mit is akar, mi a jó a fejlődéséhez, mindez irrelevánssá válik a magasabb erőktől áradó fényben, amely most elkezd átragyogni rajta. Még az is irrelevánssá válik, hogy vajon be tud-e fogadni valamit abból a fényből és elkezdheti-e maga is sugározni azt, akkora megelégedettség származik abból, hogy valóban szolgálja az isteneket. Természetesen, onnantól, hogy egy ember többé nem önző (vagyis rossz) indítékokból használja ezt az energiát, a C befolyás fenntartások és a helytelen felhasználás veszélye nélkül oszthatja meg azt vele. Azt hiszem, minden jogunk megvan arra gondolni, hogy ezt meg is teszik, amikor előkészítettük rá magunkat. Legalábbis, ez kell hogy reményünk legyen.

1988. Január